Pacsa csapata nyert

2019.11.18. 07:00

Őszköszöntő vetélkedőt tartottak Kilimánban

Rafinált ügyességi feladatok, activity és vidám fejtörők. Az önkormányzat kilencedik alkalommal szervezte meg szombaton a faluházban az őszköszöntő vetélkedőt, melyre a környék településeiről hét csapat nevezett.

Benedek Bálint

A zsinóros játék a Halis-könyvtár csapatában küzdő Bognár Csillának és Pálfi Dénesnek is feladta a leckét

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A rendezvény ötletgazdája a polgármester, Pusztai Szabolcs elmondta: a környéken alig várják, hogy beköszöntsön az ősz, hiszen akkor tartják meg a vidám programot. Az idén a helyi társaságok mellett Alsórajk, Pacsa, Gelse, Nagykanizsa és Gelsesziget különítményei neveztek, hogy a barátaik társaságában kellemesen szórakozzanak.

A zsinóros játék a Halis-könyvtár csapatában küzdő Bognár Csillának és Pálfi Dénesnek is feladta a leckét Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– Igyekszünk minden évben újítani, és még viccesebb feladatokkal előrukkolni – említette a településvezető. – Többek között bevetettük a fogorvosok által használt szájterpeszt, mellyel szavakat kellett kimondani. Ebben az esetben a nehézséget az jelentette, hogy az eszköztől szinte lehetetlen artikulálni. A közösségkovácsoló eseményen derültséget okozott a zsinóros szabadulós játék is, melynek megfejtése meglepően egyszerű volt. A versenyt végül már negyedszer Pacsa csapata nyerte, megelőzve Gelseszigetet, s nagykanizsai Halis-könyvtár együttesét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában