Koronavírus Zalában

2020.08.27. 20:00

Halgazdálkodás Zalában a járvány idején

A megyei horgászszövetség életében is változást hozott a koronavírus-járvány. A szervezet idei tevékenységéről Makovecz Tamás elnök adott tájékoztatást.

Szabó Judit

Hajdu Flórián horgászik a zalaegerszegi Gébárti-tónál két unokájával. Horgászjegyeket már online is lehet venni Fotó: Katona Tibor

Fotó: © Katona Tibor

A megyei szövetség a Magyar Országos Horgász Szövetség tagszervezete, s 43 zalai egyesületet tömörít. Évente több mint tízezer állami horgászjegyet váltó tagja van, közülük 800–1000 gyermek.

Makovecz Tamás Fotó: Katona Tibor

– Vannak horgászvizek, amelyeket közvetlenül a megyei szövetség kezel, ilyen a Gébárti-tó, a Mura-folyó, a Zala-folyó, a molnári kavicsbányatavak, a Letenye melletti Fényesvíz és Hosszúvíz, hogy csak a legfontosabbakat említsem, de számos tagszervezetünk kezel kisebb, önkormányzati vagy saját tulajdonú horgászvizet – ismertette Makovecz Tamás. – A szövetségünk tervezett, ütemezett, halászati felügyelet által kontrollált halgazdálkodást folytat, halőrzési tevékenységet vagyunk kötelesek végezni és ellátni a vízpartok gondozását. Az idei évben a járványügyi helyzet ellenére végre tudtuk hajtani a vállalásainkat. A haltelepítéseket nagyban segítette az állami támogatás, amelyet erre a célra igénybe vehettünk. A telepített fajták döntő többsége ponty, ez adja a vizekbe engedett mennyiség 80–90 százalékát. Az utánpótlás biztosítása érdekében sok tízezer előnevelt csukát, süllőt és balint is telepítünk a vizekbe, amelyek persze kisebb eséllyel érik meg a nagykorúságot, de ezzel is próbáljuk támogatni a halállomány-növekményt. Folyamatosan végezzük a törpeharcsa varsás lehalászását is, hiszen ez tájidegen, invazív faj. Tájidegen az amur is, de azt országos szinten már elfogadják, megkímélik, és előfordul, hogy engedéllyel telepítik is, mert nem szaporodik, és kiváló sporthal – részletezte Makovecz Tamás.

Az elnök elmondta, hogy a veszélyhelyzet idején is meg tudták tartani a horgászvizsgákat, minden hónapban vizsgáztattak Zalaegerszegen és Nagykanizsán, az előírásokat betartva. A járványveszély miatt bevezették az online jegy­értékesítést, ami Zalában idén tavasztól működik, sokan élnek is a lehetőséggel.

A szövetség működését negatívan érintette, hogy egyesületi közgyűléseket, szövetségi bizottsági és választmányi ülést nem lehetett tartani. Úgy volt, hogy a Horgászsuli program is elmarad, de nyáron azért meg tudtak rendezni egy horgásztábort Gébárton. Az ifjúsági horgászviadalt szintén megtartották.

Hajdu Flórián horgászik a zalaegerszegi Gébárti-tónál két unokájával.
Horgászjegyeket már online is lehet venni Fotó: Katona Tibor

– Sok megyei és országos horgászverseny elmaradt, de most már egy-egy egyesületi versenyt lebonyolítottunk, és készülünk a megyei vezetők találkozójára, amelyet szeptember 5-én rendezünk Gébárton. Horgászverseny és szakmai kozultáció lesz, és átadjuk a Zala Megye Horgász­sportjáért Díjat – említette a szövetségi elnök.

Szót váltottunk a halőrzési tevékenységről is, amelynek során évente 10–15 kirívó szabálysértés kerül napvilágra. Általában engedély nélküli horgászatról van szó, vagy a méreten aluli hal elviteléről. Az ilyen esetekről készült jegyzőkönyveket a halászati felügyeletnek továbbítják, amely közigazgatási bírságot szab ki a jogsértőkre. A szabályok betartását hivatásos és társadalmi halászati őrök ellenőrzik.

A zalai horgászoknak idén nemcsak a vírushelyzet okozott nehézséget, hanem a dél-zalai térséget sújtó özönvízszerű esőzés is, amely két horgászvizet megsemmisített. A miháldi és a galamboki tó gyakorlatilag eltűnt, a gátakat elmosta a víz.

– Vannak kisebb károk is, előfordult például, hogy túlcsordult a víz a gáton, és elvitt fél tonna halat, de a két tó megsemmisülése óriási veszteség. Múlt héten felszólaltam az ügyben a Magyar Országos Horgász Szövetség választmányi ülésén, és átadtam az elnökségnek a károk leírásáról készült anyagot. Kértem, hogy a minisztériummal és az országgyűlési képviselőkkel együttműködve nyújtsanak segítséget, mert a helyreállítás csak összefogással lehetséges, de nagyon költséges, a gátak megépítése több száz millió forintba kerül – mondta Makovecz Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában