dolgoznak a probléma megoldásán

2021.02.27. 07:00

Gondot okoz a csapadékvíz-elvezetés Bázakerettyén

A Fő utca mintegy 800 méter hosszú szakaszán, a meredek iskoladomb jelentős részén és a strandfürdő közelében, illetve a bázai településrész e szempontból neuralgikus pontjain szeretné megoldani a csapadékvíz-elvezetést a község önkormányzata.

Gyuricza Ferenc

A Fő utcai árkot több helyen „eltüntették” a járművek

Fotó: Gyuricza Ferenc

A falu idegenforgalmi fejlesztéseivel is összhangban álló, nagyszabású tervek megvalósításához mintegy 109 millió forintra lenne szükség, és ennek biztosítása érdekében pályázatot nyújtottak be a Területi- és Településfejlesztési Operatív Programhoz.

Csatlós Csilla, Bázakerettye polgármestere elmondta: minden egyes említett ponton más-más ok miatt van szükség a fejlesztésre. A Fő utcában egyrészt közlekedésbiztonsági szempontok az irányadóak, hiszen annak koronaszélessége miatt a nagyobb járművek – így a környékén zajló fakitermelések miatt arra járó tehergépkocsik vagy kamionok – vezetői egymással szembetalálkozva gyakorta arra kényszerülnek, hogy lehúzódjanak az útpadkára, s emiatt már az árkot is betaposták.

A Fő utcai árkot több helyen „eltüntették” a járművek
Fotó: Gyuricza Ferenc

- A falunak ezen a szakaszán folyamatos a balesetveszély, nemcsak azért, mert az út nem különösebben széles, hanem a napjainkban uralkodó közlekedési morál miatt is – mutat rá Csatlós Csilla. – Többek között óvoda, az orvosi rendelő és a patika is ebben az utcában található, azaz a nap minden szakában van errefelé gyalogosközlekedés, mégsem mondhatjuk, hogy az erre közlekedő járművek vezetői visszafognák a sebességüket Tavaly az egyik oldalon európai színvonalon, kiemelt szegéllyel elkészült az új járda, ez a gyalogosok számára fokozza a biztonságérzetet, de a másik oldalon továbbra is fennáll a probléma. A betaposott árok pedig ráadásul vízelvezetési nehézségeket is okoz.

A polgármester azt mondja: erre az oldalra szintén fedett csapadékvíz-elvezetést terveztek, amelynek köszönhetően még az útburkolat is szélessége is nőne. Szintén zárt vízelvezetést szeretnének a meredek iskoladombon, ahol a lezúduló esővíz rendre elmossa az árkokat. A fedéssel parkolóhelyek is létrejönnének, amivel azt az olykor kaotikussá váló helyzetet is orvosolnák, amit nyaranta a strandra érkezők autóinak elhelyezése idéz elő.

A bázai településrészen pedig a környező mezőgazdasági területekről érkező iszapos, sáros áradat okoz problémákat az esős időszakokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában