2023.04.26. 16:33
Elfogadhatatlannak tartják a köznevelésben foglalkoztatottakról szóló törvényt
Súlyosbítja a közoktatás válságát, hogy a Belügyminisztérium nem érti meg a kialakult helyzetet, amit a státusztörvénnyel kizárólag fegyelmi problémaként kezelne.
Ezt Békési Tamás, a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) zalai elnöke fogalmazta meg a tisztújító értekezletük előtt szerdán tartott tájékoztatóján. Elmondta, a sztrájk lehetőségét jelentősen csorbító szabályok miatt kevesen vettek részt az április 24-i munkabeszüntetésben. A tiltakozás másik formájaként nyilatkozatot adott ki a szakszervezet, amiben összefoglalják, miért tartják elfogadhatatlannak a köznevelésben foglalkoztatottakról szóló törvénytervezetet. A két zalai tankerület 92 intézményében dolgozók 62 százalékát érték el, eddig 889 támogató aláírást kaptak tőlük, ezenkívül két szakképző intézmény és egy óvoda 74 dolgozója is csatlakozott a nyilatkozathoz. Ez azt jelenti, hogy a PSZ által elért tankerületi pedagógusok 72 százaléka követeli a törvénytervezet visszavonását.
Békési Tamás bejelentette, május 3-án fórumot tartanak Zalaegerszegen a szakszervezet álláspontjáról, és a tiltakozást is folytatják, aznap tüntetés lesz a fővárosban. Végezetül a helyzet jellemzésére közölte, 2022-ben 42 százalékkal nőtt a pályaelhagyók száma az előző évhez képest.