2023.06.20. 14:00
Isten jelenléte mindig gyógyít – beszélgetés a 25 éve felszentelt Tál Zoltán keszthelyi plébánossal
Negyedszázada, 1998. június 18-án szentelték pappá Tál Zoltánt, a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosát. Ezüstmiséjét napra pontosan az évfordulón, vagyis vasárnap délután mutatta be a Fő téri templomban.
Tál Zoltán: Fontos, hogy az Istentől kapott időt felelősséggel használjuk fel
Fotó: Fehér Márk
Ebből az alkalomból a Zaol-podcast adásában elmondta: a hivatása belülről fakadt, hiszen őt is Isten hívta e szolgálatra, ugyanakkor döntése egy folyamat eredménye. Az érettségi előtt határozta el magát, lemondva a korábban tervezett tanári, illetve orvosi hivatásról. Utóbbival kapcsolatban Tál Zoltán megjegyezte: Isten jelenléte mindig gyógyít, vagyis a szolgálata hajdani szándékától nem esik messze.
– Számos paptestvérrel együtt én is gyakran megtapasztalom, hogy a betegek kenetének kiszolgáltatása után nagyon sokan megerősödtek testben és lélekben, sőt: teljes gyógyulásra is bőséggel akad példa – folytatta a 25 éve felszentelt Zoltán atya, aki a műsorban arról is beszélt, „a mi életünk nem reménytelen elmúlás”, éppen ezért fontos, hogy az Istentől kapott időt felelősséggel használjuk fel s éljünk tartalmasan, az Úr felé haladva.
Zaol podcast
- Gönczi Péterrel a könyvrestaurálás rejtelmeiről - 2. rész
- A könyvrestaurátor hivatás rejtelmeiről beszélgettünk Gönczi Péterrel
- Trombitáról váltott tamburára
- Szakmai elismerést kapott a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum – vendégünk Eichinger Attila és Németh-Gotthárd Gréta
- Élményprogramok és kreatív csomagok biztosítják a kikapcsolódást a Zala-völgyében (2. rész)