Szépkorúak ünnepnapja Zalatárnokon

2023.10.30. 13:00

Támaszt jelentenek a fiatalabb generációk tagjainak

Pénteken tartotta a helyi szépkorúak ünnepnapját Zalatárnok önkormányzata. Az IKSZ nagytermében Soós Zsolt polgármester köszöntötte a jelenlévőket.

Gyuricza Ferenc

Tóth Henrikné, Soós Zsolt és Máté Ernő a köszöntőt követően

Fotó: Gyuricza Ferenc

Kiemelte: miután az Egyesült Nemzetek Szervezete október elsejét jelölte ki az idősek világnapjának, ezért a közép-zalai településen mindig októberben tartják a szépkorúak ünnepét. Ezzel a község a nagyrabecsülését igyekszik kifejezni azon korosztály felé, amelynek tagjai ismereteikkel, rutinjukkal és tapasztalataikkal komoly támaszt jelentenek a fiatalabb generációk számára a mai, értékválságtól sújtott országban.  

- Az elmúlt alig több, mint harminc év alatt rengeteget változott ennek az ünnepnek a jelentősége és jelentése – fogalmazta meg a polgármester. – Míg korábban a tisztelet és a hála hangján szólítottuk meg e napon időseinket, ma a megbecsülés mellett már egyre gyakrabban fordulunk feléjük kéréssel, kérdéssel, hiszen a történelem ismétli önmagát. Jó tudni, hogy vannak köztünk olyanok, akik láttak már a maiakhoz hasonló hullámokat, és akiknek egyszer már sikerült a hullámok tetején tartaniuk hazánkat. Ezért kérem, hogy adják át saját történeteiket gyermekeiknek, unokáiknak, hogy a múltból táplálkozó jelen jó példát mutatva, s egyben erkölcsi tartalékként is szolgáljon a jövő nehézségeihez és örömeihez.  

A helyi szokásjognak megfelelően Soós Zsolt külön is köszöntötte, illetve az önkormányzat nevében meg is ajándékozta a rendezvényen megjelent legidősebb zalatárnokiakat, Tóth Henrikné, Erzsi nénit, valamint Máté Ernőt, majd a Norvégiából hazatelepült Angyal József, az Állami Opera (Brageteatret) volt zenei igazgatója, illetve a zalaapáti harmonika zenekar szórakoztatta jelenlévőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában