A Himnusz születésnapja

2024.01.21. 07:00

A magyar kultúra napját ünnepelték Lentiben

Lentiben szombaton színházi előadással ünnepelték a magyar kultúra napját. A művelődési központban a lendvai LESZSZ Társulat előadásában Egressy Zoltán a Portugál című darabját láthatta a közönség.

Korosa Titanilla

A lendvai LESZSZ Társulat előadásában láthatta a közönség Egressy Zoltán a Portugál című darabját Lentiben, a kultúra napi rendezvényen

Fotó: Korosa Titanilla

Az előadás előtt Horváth László, a város polgármestere mondott köszöntőt az ünnep alkalmából.

– Idén január 22-én lesz száz éve, hogy Kölcsey Ferenc letisztázta és dátummal látta el a „Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból" című költeményét – kezdte Horváth László. – Kölcsey Himnusza előtt a 18. században két népi himnuszt is énekeltek, az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga és a Boldogasszony anyánk című énekeket, melyeket ma főleg miséken éneklünk. Ezekben is ugyanúgy, mint nemzeti imánkban, Isten segítségét, áldását kértük harcaink, elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeinkben. A maga nemében himnuszunk egyedi az európai népek himnuszai között. Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, melyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg, pályaművét 1844. június 2-án mutatták be a zeneszerző vezényletével a Nemzeti Színházban. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az óbudai hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor.

Horváth László polgármester mondott beszédet Lentiben, a kultúra napi ünnepen
Fotó: Korosa Titanilla

Legnagyobb örökségünk – ahogy a polgármester megfogalmazta – a magyar nyelv. Nagyjaink is ráébredtek a reformkorban, hogy a magyar kultúra nem létezhet a magyar nyelv nélkül, mely legnagyobb, legszebb nemzeti kincsünk, amely vagyoni, társadalmi helyzetünktől, lakóhelyünktől függetlenül a magyaroké most is, itt és a határon túl. Óvnunk és vigyáznunk kell rá, továbbadva, hogy szálljon apáról fiúra, anyáról lányra.

Arról is beszélt, hogy a kultúra napján több rendezvény is emlékeztet bennünket évezredes gyökereinkre, hagyományaikra, nemzeti tudatunkat meghatározó múltunkra. Azokra az értékekre, melyeket az évszázadok forgatagában meg tudtunk őrizni, s amelyeket magunkénak hiszünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában