2024.02.27. 09:30
Tavaszi virágnéző túrát tartottak
Vasárnap tartotta hagyományos tavaszi virágnéző bakancsos túráját Zalalövő környékén a helyi Menő Manó csoport. Az úti cél ezúttal a Pacsa-malom, illetve a Pacsa-hegy volt.
A vasárnapi bakancsos túra résztvevői
Fotó: Menő Manó csoport
A csoport egyik legaktívabb tagja, Lukács Andrea, a Salla Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója lapunknak elmondta: minden évben szervezik a tavaszi virágnéző túrájukat, ez alkalommal azonban némileg előbbre kellett tenni annak időpontját, hiszen a február második felében tapasztalt meleg miatt a növények virágzása is hamarabb indult meg.
- Mintegy kéttucatnyian vettünk részt a programon, s közel tíz kilométert gyalogoltunk – tette hozzá Lukács Andrea. – Nagyon sok virág nyílik most, olyanok, amelyek általában különböző időpontokban szoktak. A hóvirág már teljes pompájában látható, a kakasmandikó is kezd előbújni, de többek közt aranyesőt és ibolyát is láttunk.