Egy akcióhős szemével

Címszereplőnk egy laborban ébred, emlékek és személyiség nélkül, csak az állítólagos felesége tudatja vele, hogy mi történt. Nem telik el sok idő és hőseinkre rátör egy különleges képességű gonosztevő, aki valamiért nagyon vadászik rájuk. Henry menekülni kényszerül, de szerencsére segítőtársra lel, a titokzatos és kissé őrült Jimmy (Sharlto Copley) személyében.

A „belső nézetes” technika rendkívül innovatívnak hat

Naishuller nem árul zsákbamacskát, kezdettől fogva szembesíti a nézőt azzal, hogy mit fog kapni a pénzéért. Itt semmi szükség agymunkára, a történet alibi gyanánt szolgál, a karakterek (egy kivétellel) egysíkúak és érdektelenek, a cselekményt pedig ízekre lehet tépni, annyira összeszedetlen. Nem hangzik túl bíztatóan és vannak olyan alkotások, amiknél ezek a tényezők tönkre is vágják az egész élményt. Nem úgy a Hardcore Henry-nél, aminek két olyan erős eleme van, ami nemcsak megmenti, de piszok szórakoztatóvá is teszi az összképet. Az egyik a már említett belső nézet, ami bár a kamerarángás miatt képes zavaróvá válni, mégis rendkívül innovatívnak hat. Sokkal kevésbé működne ez a megoldás, ha külső szemlélőként látnánk az eseményeket, így azonban megvan az autentikus felhang, sőt mi is akcióhősnek érezhetjük magunkat másfél óráig. A másik és egyben legerősebb pont, nem más, mint Jimmy, Henry titokzatos társa. Egyértelműen ő a film lelke, amikor a vásznon van, akkor szórakozunk a legjobban. Egyszer egy hippi, másszor egy punk, harmadszor egy katona bőrébe bújva találkozunk vele, ő szállítja az egyébként néhol igen ütős poénokat, amikor pedig felfedi a kilétét, akkor egy kis értelmet is nyer a történet. Technikailag korrekt munkát végzett az orosz alkotócsapat, az akciójelenetek többnyire remekül működnek, sőt a motoros üldözés vagy Jimmy és Henry magánakciója szenzációsan koreografált és látványosak vérengzések. Az utolsó harmadra kicsit elfárad a film és nem tud mást nyújtani a töméntelen zúzáson kívül, így kissé érdektelenné válik az egész. A befejezés is hirtelen vágja el a szálakat, frappánsabb epilógust is el tudtam volna képzelni a végére.

A Hardcore Henry tehát közel sem tökéletes, számtalan hibája van, de a kitűzött célt mégis sikeresen teljesíti. Amit a klasszikus akciófilmes zsánerből ki lehet hozni, az Naishullernek sikerült. Üldözések, tűzpárbajok, ökölharcok és robbanások minden sarkon, ebben az egyedi nézőpontú, hatalmas adrenalin bombában, ami másfél órára a nézőből is képes elpusztíthatatlan akcióhőst faragni.