Örök ’56-os rejtély marad? - Magyar szabadságharcos volt a TIME magazin év embere

Nos, ezt a mai napig nem tudni pontosan. Már arról is megoszlanak a vélemények, hogy a címlap alapjául szolgált-e egyáltalán fénykép, esetleg színezett fotográfiáról van szó, avagy egyszerű fiktív grafika? Mindenesetre a nagykanizsai Katona Péter '56-os veterán azt állítja: ő az ihlető. A hírt egy házaspár, Lengyák András és Ruzsinszky Klementina publikálta nemrég a Kanizsahír nevű internetes portálon.

Az egykori forradalmárt mi is felkerestük nagykanizsai, Liszt Ferenc utcai otthonában. Magas, karakán kiállású, mára igencsak megőszült úriember nyitott ajtót. Kézfogása határozott és erős - pontosan olyan, amilyent a TIME címlapján szereplő férfitől várnánk.

- Huszonegy éves voltam, amikor kitört a forradalom - emlékezett vissza a nyírbátori születésű, abban az időben forgácsolóként Angyalföldön dolgozó úr, miközben '56-os helytállásáért kapott elismeréseit rendezgette, melyek egy nagy borítékból kerültek elő. - A munkahelyemen megfenyegetett a párttitkár, ha nem lépek be a pártba, bevisznek az Andrássy út 60-ba (az ÁVH-központba), ahol majd megfaragnak...

Ahogy fogalmazott, mindvégig ott volt benne a gyűlölet a rendszer iránt - többek közt bátyja miatt is, akire koholt vádat akartak ráverni az ÁVH-sok, ezért ütötték-vágtak, tüzes tűket szúrtak a körme alá, majd kezeinél és lábainál fogva felkötötték, úgy botozták a talpát és a tenyerét az Andrássy úton.

- A kínzások hatására megtört, s tíz évet kapott olyasmiért, amit el sem követett - idézte fel láthatóan ma is megrendülve Katona Péter. - Később kiderült, hogy összetévesztették egy hasonló kinézetű fiatalemberrel, de ezért soha, senki nem kért bocsánatot.

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a lázadó lelkű Katona már 1956 májusában megkezdte a maga szabadságharcát. Elsején, a hagyományos felvonulás idején tele volt a város civil ávósokkal és rendőrökkel. Katona Péter a Király utca és a Körút sarkán álldogált a barátaival, amikor egy nő és egy férfi lépett oda hozzájuk, s közölték: nem lehet gyülekezni az utcán.

- Némi vita után a férfi elkezdte lökdösni a barátomat, Churchillt (ez volt a beceneve). Ütöttünk, majd futásnak eredtünk. Az Ötvös utcában egy fekete Pobjeda haladt el mellettem, és mikor visszanéztem, már egy góliát termetű ávós markolta a cimborám, aki csak a hasáig ért. Rögtön a bátyám jutott eszembe. Akkorát ütöttem az ávós fejére, hogy azonnal elengedte a kis embert.

Nemzetőr lett, társaival ávósokat, bőrkabátosokat szedett össze - mesélte. November tizedikén az Izabella utca sarkán megállította egy ismerős rendőr, aki ahelyett, hogy letartóztatta volna, súgott neki: Katona, mi a fenét keresel itt? Irány Nyugat! Rajta vagy a listán, ma este mennek érted! Mintha mellette állt volna az őrangyala... Elindultak a határ felé, s ő maga hosszú, nem éppen kaland nélküli út után végül az Amerikai Egyesült Államokban, Chicagóban kötött ki. Ott maradt egészen a közelmúltig, amikor is Ibolyával, nagykanizsai születésű második feleségével visszatelepült a dél-zalai városba.

De hogyan került Katona Péter a TIME címlapjára? És valóban ő van ott? Azt mondja, hat évvel ezelőttig nem is látta az újságot, akkor hívta fel egyik volt bajtársa a figyelmét, hogy ő van a címlapon.

- Szerintem egy vipon, egy katonai teherautó platóján készülhetett a grafika alapjául szolgáló fotó, miközben a Vörösmarty utcán haladtunk. Habár a fotóst nem láttam, de a forradalmi események forgatagában sok külföldi újságíró és fotóriporter mozgott körülöttünk. A grafikus sokat keményített az arcvonásaimon. És nem a bal, hanem a jobb kezem volt bekötve - puskatisztítás közben sértette meg a rugó kicsivel előtte. A ruha sem stimmel, de a csak gitárként emlegetett PPS-géppuska valóban mindig a kezem ügyében volt.

A történet pikantériája, hogy egy másik '56-os veterán, a hódmezővásárhelyi Nádor Károly is sokáig úgy tudta, ő szerepel a TIME nevezetes címlapján. Állítólag Balás-Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alelnöke, az 1956-os Alapítvány kurátora írta ezt neki.

- Én is csak utólag láttam ezt a bizonyos újságot - magyarázta. - Arra világosan emlékszem, hogy engem egy kilőtt ágyú mögött, két fiatalabb sráccal fotózott le a LIFE és a TIME Magazin fotóriportere. A forradalom alatt az utolsó töltényig harcoltunk a Keleti-pályudvar felé nyomuló oroszok ellen. Ám mivel börtönben nem voltam, sajnos, nem kaptam meg az '56-os emlékérmet. Ez máig fáj nekem. Viszont őrzöm Balás-Piri László levelét, melyben azt írja, hogy a TIME-címlapon közölt fényképen látható fiatal férfi (azaz én) lett 1956-ban az év embere, elégedjek meg ezzel jutalomként. Ha ő tévedett, én is...

Természetesen, felvettük a kapcsolatot Balás-Piri Lászlóval is, aki viszont lehűtötte várakozásainkat, ugyanis azt mondta: ő nem emlékszik ilyen levélre. Ugyanakkor azt is hozzátette: véleménye szerint a TIME címlapgrafikája nem konkrét személyt ábrázol, hanem kitalált montázsról van szó.

Most már tényleg szerettünk volna az ügy végére járni, így hát Szalabán Attila kollégám közreműködésével levelet írtunk a TIME-nak is, ahonnét azt a választ kaptuk: a grafikát az orosz grafikus, Borisz Saljapin készítette, de hogy kiről és mi alapján, azt nem tudják. És ez már úgy tűnik végleg Saljapin titka marad, hiszen a híres-neves folyóiratnak több, mint 400 címlapképet készítő, Amerikába emigrált művész 1979-ben elhunyt. Ellenben találtunk pár fontos adalékot a témához a világhálón. Egyes vélemények szerint valóban, szerkesztett és tudatosan megkomponált képről van szó, mely vélhetően dokumentum vagy fotográfia alapján készült. Állítólag egy Michael Rougier nevű fotóriporter repertoárjában kellene keresni azt, vagy azokat a fényképeket, melyek a címlap alapjául szolgálhattak.

- Nézze, elhiszik vagy nem, nekem meggyőződésem, hogy én vagyok a TIME elején - szögezte le búcsúzóul Katona Péter.

Összegzés: Saljapin valóban profi volt. Sikerült úgy megformálnia a fiatal magyar szabadságharcos arcát, hogy minden pesti srác magára ismerhet benne. De ez is volt a cél vagy nem?

Összegzés: Saljapin valóban profi volt. Sikerült úgy megformálnia a fiatal magyar szabadságharcos arcát, hogy minden pesti srác magára ismerhet benne. De ez is volt a cél vagy nem?

OLDALTÖRÉS: Még köztünk járnak... (jegyzet)

Még köztünk járnak... (jegyzet)

Magyarország rendszerváltást követő, legújabbkori történelmében volt egy szakasz, amikor hirtelen megnőtt az egy négyzetméterre jutó 56-os forradalmárok száma. Egy részüket bizonyosan nem a dicsőség, sokkal inkább a lehetséges és várható anyagi haszon mozgatta – szerencsére, ez a jelenség mára visszaszorult, azt is mondhatnánk, eltűnt. Aki manapság 56-osnak vallja magát, arról jó eséllyel el is hihetjük, hogy valóban látott szovjet katonát, esetleg fegyvert is fogott a kezébe, s nem valamelyik pince mélyén próbálta meg túlélni a vészterhes időket. Amúgy mintha napjainkra kicsit megkopott volna a forradalmármítosz... Úgy tűnik, a társadalom nagy részében tudatosult, hogy ezek az emberek, akik annak idején életüket veszélyeztetve szálltak szembe a hatalmas szovjet medvével és a diktatúrával, nem csodabogarak, itt vannak még velünk, köztünk járnak. Ám ez a fajta megszokás veszélyt is jelenthet, mert elfeledkezünk arról, hogy az élet véges, s 1956 velünk élő tanúi koruknál fogva nem biztos, hogy még sokáig maradhatnak itt. Így aztán meglehet, nem ártana talán még időben szóra bírni őket, mert az átlagember ma sem tud a magyar nép több, mint fél évszázaddal ezelőtti heroikus küzdelméről annyit, amennyit illene. Történelemtanítás ide vagy oda – mert ma már látjuk, jó pár generáció csak annyit tudhatott meg eleink életéről, harcairól, amennyit fentről a tiltás, tűrés, támogatás kultúrpolitikai háromszöge megengedett...