A szociális hálóba minden érintett beleszövi a maga szálát

Az egymásra mutogatás és a feladat ide-oda passzolgatása helyett úgy tartják: biztonságosabb a szociális háló, ha abba minden érintett (állam, önkormányzat, egyház, civilek) beleszövi a maga szálát. Hahóton közel húsz nehéz körülmények között élő lakost tartanak nyilván, akik rendszeres támogatásra, gondozásra, szociális étkeztetésre, tűzifára szorulnak.

- Mi is pályáztunk szociális tűzifára, és úgy tűnik, jövőre még egy-két igénylővel többre kell számítanunk - tájékoztat Szabó Zsolt polgármester, majd a falu polgárőr egyesületének elnökeként hozzáteszi: - Ahol a hivatal lehetőségei véget érnek, ott beszáll a munkába a civil szervezet. A mostanihoz hasonló krízishelyzetekre gondolva a polgárőrséggel is gyűjtöttünk tartalék tűzifát.

Aminek most nagy hasznát veszik. A házi gondozónők ugyanis jelezik, hogy egyik ápoltjuknak fogytán a tüzelője. A polgármesteri hivatal udvarán lévő, fásfészerré avanzsált tárolók elé máris odagördül a hivatal kisteherautója, hogy Vörös Zsolt és Fülöp Zoltán polgárőrök a platóra pakolhassák az utánpótlást. A gyorsaság titka: Hahóton az önkormányzat nemcsak támogatja a polgárőrség munkáját, hanem részt is vesz benne, Vörös Zsolt tagja a képviselőtestületnek és ő a település gondnoka, Fülöp Zoltán pedig a karbantartója. Így munkaidőben hivatalból, utána pedig polgárőrként állnak a lakosság szolgálatában.

A hat kilométer hosszú, Kisfaludyként kezdődő, Deák Ferencként folytatódó majd Zrínyiként végződő főutcának majdnem a végén lévő öregecske épület valamikor szebb időket látott, tornácos lakásának bejáratánál nem sokáig kell zörgetnünk. Ajtót ugyan nem nyit senki, de hangosan beinvitálnak minket. Bogdán Mária már várta a polgárőröket. Az ágy szélén üldögél, műlábait ráigazította csonka végtagjaira, de még nem tudta felcsatolni.

Balról: Szabó Zsolt, Vörös Zsolt és Fülöp Zoltán nagy örömet szerzett Bogdán Máriának a tartós élelmiszerekből összeállított csomaggal Fotó: a szerző

- Nem hagyom el magam - nyugtat meg bennünket az idős asszony -, a járókerettel el tudok menni, ahova nagyon kell, megoldok mindent, a tűzre is tudok tenni. Már persze ha van mit...

Most egy darabig megint lesz. A polgárőrök kosárszám hordják be: van közötte széldeszka, hasított és vastagabb ágfa, éppen abba a kis dobkályhába való, amely a szegényes, ám rendes, tiszta kis szobában ontja a meleget. Fülöp Zoltán rak is a tűzre, mert a nagy jövés-menésben kicsit kihűlt a szoba.

- Nem baj, legalább kiszellőzik - mondja Mária, és boldogan veszi át Szabó Zsolttól a tartós élelmiszerekből összeállított csomagot. - Nagyon jól jön minden segítség, 37 ezer forintot kapok havonta, de nem bánnám, ha egy fillérem se lenne, csak menni tudnék. Akkor dolgoznék. Egyedül élek, cukorbeteg vagyok, magas a vérnyomásom, állandóan gyógyszert szedek. 2013-ban vették el a bal lábamat, egy év múlva amputálták a jobbat. Míg menni tudtam, dolgoztam, fiatalabbként az erdészeten, később önkormányzati közmunkán.

A Hahóthoz tartozó Fakospusztán lakó László Istvánnénak csak élelmiszercsomagot viszünk, mert ugyan ő is egyedül él, távolban lakó gyermekei segítik és bár a 80. évét tapossa, azért megtermeli magának, ami a konyhára kell. Tűzifája is van, viszont a havas, fagyott, csúszós udvaron át nem tudja a fészerből behordani. A polgárőrök legalább egy hétre való vágott fát felraknak a tornácra, ahonnét már Annus néni is be tudja vinni a konyhába. Ott olyan meleg van a békebeli sparhelttől, hogy inkább kikívánkozunk a verandára, ahol teljes virágpompában telelnek a muskátlik és terem a citrom.

- Úgyis látjuk, ha fogytán lesz a fa - jegyzi meg Vörös Zsolt, aki mint tanyagondnok, minden csütörtök délután a kisbusszal beviszi a faluba vásárolni a fakospusztai időseket vagy más okból az arra rászorulókat. S legalább ilyen gyakran polgárőrként az éjszakai szolgálat során az álmukat is őrzi.

- Jó érzés tudni, hogy figyelnek ránk - így Annus néni. - A minap például megkérdezték, mit csinálok éjszakánként, mert a polgárőrök látják, hogy még éjfélben is ég nálam a villany. Hát, nagyon rosszul alszom, s van, hogy a lábam is fáj. Alig várom, hogy kitavaszodjon és mehessek a kertbe dolgozni, ott majd kapára cserélem a botot. Kell a rásegítés, a zöldség, a gyümölcs, mert bár egész életemben keményen dolgoztam, csak 74 ezer forint a nyugdíjam, ebből tízezer elmegy a gyógyszerre, s mire mindent kifizetek, alig marad valami.