Botot dugni a küllők közé...

Erről is beszélt a migráció európai és magyar következményeiről tartott előadásában dr. Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány igazgatója, a Migrációkutató Intézet főigazgatója. A megyeházán tartott program a Zala Megyei Kormányhivatal szervezésében elindított klubtalálkozó őszi szezonnyitója volt.

A migráció a napi politikai eseményeket meghaladóan izgalmas téma, ami Európa jövőjét komolyan meghatározza, bocsátotta előre dr. Orbán Balázs, hangsúlyozva: míg kontinensünk a megelőző évszázadokban folyamatosan kibocsátó térsége volt a világnak, vagyis migráció-egyenlege negatív volt, a 20. századra fogadótérséggé változott. Fontos azonban megkülönböztetni a migráció reguláris, azaz szabályozott és irreguláris, vagyis szabályozatlan kategóriáját. Előbbi például, amikor a fiatal vízummal Amerikában tanul, illetve az ukrán vendégmunkás Borsodban dolgozik, míg utóbbi illegális határátlépésen alapul, s menekültügyi vagy idegenrendészeti eljárással, visszatoloncolás végződik.

Mindkét csatornán tömegek jönnek Európába, jelezte a kutató. Az unió tagállamai 10-12 millió vízumot adnak ki évente, a tartózkodási engedélyek száma pedig évi 2 millióra tehető. Az irreguláris migráció mértékére a benyújtott menedékkérelmek számából következtethetünk. Ez a '90-es évektől egészen 2010-ig évi 1-300 ezer között mozgott, majd emelkedésnek indult. 2013-ra 460 ezerre nőtt, 2014-re elértük a 680 ezret, 2015-ben pedig a csúcsot, az 1,3 millió menedékkérőt. Idén várhatóan félmilliónál állunk majd meg, vagyis, mint Orbán Balázs fogalmazott, a menedékkérők száma kifejezetten magas szinten stabilizálódik.

Az okokat, amiért ezek az emberek elindulnak, hetekig lehetne taglalni, folytatta a szakértő, nehéz közös pontot találni a minden téren – kulturálisan, gazdaságilag, történelmileg, munkaerő-piacilag és etnikai összetételben is – eltérő kibocsátó országok helyzetében. Egy ilyen van: „Európa déli, keleti, délkeleti szomszédsága, Afrika, Belső-Ázsia és a Közel-Kelet térsége az instabilitás régiója", fogalmazott a kutató. Ennek okai azonban „elképesztően változatosak", a nyílt fegyveres konfliktustól a stabil államiság hiányán és az etnikai konfliktusokon át a gazdasági kilátástalanságig terjednek, de indíték lehet a népességrobbanás is. A végeredmény azonban ugyanaz: ezen területek népességmegtartó ereje az instabilitás miatt rendkívül csekély, ennek eredői ráadásul nem egyik napról a másikra megoldható problémák. A fegyveres konfliktusba torkolló okok ugyanis nagyon mélyen gyökereznek. A szíriai polgárháború mögött – tanulmányok szerint – a népességrobbanás áll, valamint az, hogy a mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná vált területek lakói tömegével költöztek az ország nyugati részébe és a városokba. Ez állította aztán szembe egymással az eltérő etnikumú, vallási összetételű csoportokat, s ettől minden korábbi konfliktus etnikai dimenziót kapott, kirobbantva a polgárháborús helyzetet. S ezeket a hatásokat fegyverrel nem lehet semlegesíteni, szögezte le Orbán Balázs. Hozzátette: kutatók Afrikában az elmúlt évtizedekben közel kétszáz, vízhiány miatt kitört háborús konfliktust azonosítottak.

A helyzet tehát súlyos, jelentette ki a főigazgató. Az ENSZ jelenleg 65 millió nemzetközi védelemre jogosult személyt tart nyilván a világon, ám a valóságban ennél minden bizonnyal jóval többen vannak, jegyzi meg a szakértő. (2005-ben 37 millió, 1951-ben pedig 1,5 millió volt ez a szám.) Ráadásul ezeknek az embereknek a kétharmada (mintegy 40 millióan) belső menekült, azaz lakóhelyét már elhagyta, de származási országát még nem. A fennmaradó 25 millió fő nagy része fejlődő országokban, Pakisztánban, Törökországban, Jordániában, Ugandában van. A többiek indultak csak el Európába.

– Akármit csinál tehát Európa, a következő évtizedekben rendkívüli migrációs nyomás alatt fog állni – mondta a szakember, hangsúlyozva: ezeket az embereket a mi jogrendszerünk kényszeríti indulásra. – Kutatásaink szerint azok, akik a Balkánon vagy a Földközi-tengeren keresztül, életük kockáztatásával jönnek Európába, úgy gondolják: erre csak illegális módon, a menekültügyi rendszer kihasználásával van lehetőségük.

Statisztikák szerint jelenleg több mint 250 millió elsőgenerációs migrációs hátterű ember él a világban, ami annak is köszönhető, hogy soha nem volt még ilyen könnyű a migráció, a vándorlás, mint most.

– Ez a nagytömegű és intenzitású, irreguláris migráció senkinek nem jó. Az elnéptelenedés miatt nem előnyös a kibocsátó országoknak, mivel az a generáció jön el, amire a jövőt lehetne építeni. Persze, itt is vannak kivételek: a túlnépesedett afrikai államok gazdasága jórészt a kivándorlók által megtermelt jövedelem hazautalására épül, Eritreában például az államnak ebből komoly adóbevételei származnak. Nem jó ez a helyzet a fogadó országoknak sem, mert identitásukban erős közösségek jönnek, amelyek együtt akarnak maradni, így a kulturális integráció lehetetlen, s az érkezők mintegy hetven százalékánál kétséges a munkaerő-piaci rendszerbe való beintegrálhatóság is. Ez középtávon a GDP növekedésének csökkenését eredményezheti. Nem jó továbbá a migránsoknak sem, hiszen, a különféle helyszíneken járva magam is tapasztaltam, hogy az az út, amire vállalkoznak, mennyire embertelen. Ráadásul ők egy illúzióval érkeznek Európába, az az élet ugyanis, amire számítanak, nem létezik – számukra legalábbis. Táborban tartják őket, nem kapnak megfelelő ellátást, nincs esélyük munkára, kulturálisan teljesen idegen a közeg. Mindez pedig olyan frusztrációt okoz, ami táptalaja lehet a radikalizációnak.

Európában e helyzet kezelésére kétféle megoldást kínálnak: az egyik egyfajta problémamenedzselés, amely a terhek szétosztásával, vagyis a kvótarendszer bevezetésével operálna. Ez, fejtette ki Orbán Balázs, azt jelentené, hogy a jövőben az Európába érkező összes migránst automatikusan szétterítenék a tagállamok között, s a jog erejével el is érnék, hogy ott maradjanak. Támogatói ezt a népességfogyás és a munkaerőhiány orvoslása szempontjából is jó megoldásnak tartják. A másik stratégia követői úgy gondolják: mivel ez a folyamat egyik szereplőnek sem jó, le kell csökkenteni az Európára háruló migrációs nyomást. Ehhez viszont együttműködésre van szükség a tagállamok között. Vagyis közös külpolitikai, katonai fellépéssel stabilizálni kell a kibocsátó területeket. S fontos elem a közös határvédelem és a közös humanitárius intervenció is, sorolja Orbán Balázs. E stratégia szerint nem tartható fenn, hogy ezeket az embereket beengedjük a belső határ nélküli Európába, ahol aztán szabadon mozoghatnak, majd azokat, akikről kiderül, hogy nem jogosultak nemzetközi védelemre, megpróbáljuk visszatoloncolni. (A statisztikák szerint egyébként az ideérkezők több mint fele nem jogosult ilyenre.) Ezért mindenkit meg kell állítani a schengeni határon, s azon kívül kell a kérelmüket elbírálni, majd dönteni sorsukról. Ettől persze nagyon messze vagyunk: sem a jogrendszerünk, sem az infrastrukturális fellépésünk nem képes erre, és a politikai klíma sem. Komoly probléma továbbá, hogy a potenciális útnak indulókhoz eljutó kommunikációs csatornákat jelenleg az embercsempészek uralják, akiknek az az érdekük, hogy minél többen keljenek útra.

– A vasárnapi népszavazás az előbbi, az Európában uralkodó gondolkodásmód megtorpedózása. Célja, hogy átfordítsa az uralkodó politikai irányt a másodikként vázolt irányba – világítja meg a helyzetet a kutató. – Tízmilliós országként ugyanis, még a V4-ekkel összefogva is eszköztelenek vagyunk az uniós jogrendszeren belül. Botot szúrni a küllők közé egyedül a népszavazással lehet, ez az egyetlen, európai szinten értelmezhető politikai eszközünk, a legkomolyabb fegyvertényünk, nyilván elsősorban akkor, ha minél többen részt vesznek rajta, és az eredmény minél inkább egy irányba mutat... Ha ez megvalósul, függetlenül az érvényességtől, a vita befolyásolására vagy akár megfordítására is alkalmas lehet.

Orbán Balázs leszögezte: az európai elit és az európai átlagpolgárok véleménye között a kontinens jövőjét érintő kérdésekben hatalmas a különbség, ezt mutatják minden tagállamra kiterjedő reprezentatív kutatásaik is.  Mint fogalmazott, a kontinensen zajló összes (nép)szavazás a köré csoportosul, ki mit gondol Európa jövőjéről. Erről szólt a holland és a brit népszavazás, amelyen arról mondtak véleményt az emberek, hogy nem elégedettek az unió által kínált alternatívákkal, és erről fog szólni az osztrák elnökválasztás, valamint a magyar, és az olasz népszavazás, ahogy a francia és a német választás is.