A fiataloké a jövő, tegyük széppé - Több mint húsz éve működik a keszthelyi ifjúsági klub

Ha van tinédzserkorú gyermekünk, tudjuk, hogyan éli meg ezt a kort? A keszthelyi Közgazdasági szakgimnáziumban dolgozó Horváth Péter tudja, hiszen több módon is foglalkozik a fiatalokkal. Több mint húsz éve működik az általa alapított ifjúsági klub. A színjátszás mindig a szíve csücske volt, így életre hívta a Lámpaláz színjátszó kört. Nem csak darabokat tanulnak a fiatalok: barátságok, szerelmek is szövődnek itt.

– Az ragadott meg a színjátszásban, hogy az ember bele tud bújni a másik bőrébe, olyan szituációkat tud eljátszani, amelyeknek egyébként nem lenne részese, átéli egy másik ember érzéseit – vallja.

Horváth Péter, aki ifjúságvédelmi felelősként is dolgozik,hisz a fiatalokban és abban, hogy ők majd jobbá tehetik a világot

Tizenhatan Lámpalázasok, s mivel mindössze két fiú tagja a diáktársulatnak, nehéz olyan darabot találni, amit elő tudnának adni. De Horváth Péternek ez nem probléma, maga írja a történeteket. Több művét országszerte játsszák társulatok. Első darabját még általános iskolásként írta. Aztán teltek-múltak az évtizedek, s mára irodája fala telis-tele van oklevelekkel, amelyeket az évek során gyűjtött be a színjátszó kör.

– Vannak darabjaim, amelyek kimondottan diákoknak íródnak. Vidámak, játékosak: mint amilyenek a gyerekek. A komolyabb darabokat is zömében diákokkal adatom elő. Mindig ugyanoda kanyarodok vissza, hogy nem jó ez a világ, keresem a megoldást, amit sajnos nem találok. A gyerekekkel rengeteget beszélgetünk erről. Látják ők is, hogy nem jó felé megyünk. Olyan iszonyatos mértékben szennyezzük a környezetünket, ami majd vissza fog ütni az utókorra. És nem teszünk semmit ellene. Sok mindent a pénz és a hatalomvágy irányít, ez nagyon rossz. A darabjaim árnyaltan és a gyerekek által megformálhatóan erről szólnak.

Horváth Péter mindennek ellenére azért mégiscsak látja a fényt.

– A gyerekeknek mindig azt mondom, hogy apró, pici lépéseket mindenki tudna tenni, hogy ne menjünk rossz felé. Vannak nemes dolgok, amiért érdemes küzdeni. Azért mondom a gyerekeknek, mert mégiscsak ők a jövő. Hogyha őbennük el tudom ültetni csak egy kicsit a vágyat, hogy csináljunk egy jobb világot, akkor talán egyszer általuk is jobb lesz majd a világ.

Nem csak színdarabok,barátságok,olykor szerelmek is szövődnek a Lámpaláz színjátszó körben –néha nem csak a darabokban, hanem a valóságban is

A Lámapaláz színjátszó körben gyakorta próba helyett mély beszélgetéseket folytatnak a világról. Persze a darabok mindig összeállnak, s rendre elismeréssel térnek haza színjátszó versenyekről. S már 15 éve, hogy Horváth Péter először megszervezte a Diákszínjátszó találkozót. Bár zsűri segíti tanácsaival a fellépőket, ez nem verseny: a találkozás a fontos. A fellépők között - szereplésük eredményeként - évről évre gazdát cserél a Vándorkönyv, amely múlt hé-ten visszatért a Közgázos Lámpalázasokhoz. A kötetben a színjátszók megörökítik, mi minden történt velük egy év alatt. Ám a szerző, rendező nem csak színjátszókkal foglalkozik. Ifjúságvédelmi felelősként segíti az iskola diákjait.

- Ez a kor, a középiskolás időszak a felnőtté válás legsérülékenyebb kora. Még nem felnőttek, de már nem gyerekek. Jön a szerelem. Sok szülő piti dolognak tartja és azt mondja: ez a te legnagyobb problémád? Ugyan már, de jó lenne, ha nekem is csak ennyi lenne! . Pedig a gyereknek ez óriási probléma. Amikor a fiú elhagyta, a lány latolgatja, van-e értelme az életének, neki ez a világvége. Sok szülő erről nem tud. Nincs, akinek a gyerek elmondja: Itt talál valakit, akinek elmesélheti. Néha az is segítség, ha meghallgatom. Sőt, sokszor az a segítség. Ha nem talál valakit, aki ad valamilyen tanácsot, megvigasztalja, akkor nyúl az alkoholhoz, a droghoz, a gyógyszerhez - mesélte Horváth Péter.

Sokan azt mondják: az én gyerekem nem tesz ilyet. Sokan arra is gondolnak: egy kistelepülésen nem juthatnak a fiatalok kábítószerhez. Ám attól, hogy úgy vélik: nem létezik e probléma - azért a valóságban jelen van. Sokan kipróbálnak valamilyen szert, s többen rabjává és áldozatává válhatnak. Rögös a felnőtté válás útja.

- A fiatal keresi a helyét a világban. Hova tartozom én? Kinek van igaza? Amit otthon a szülő, amit itt a tanár mond, amit a tv-ben, rádióban hallok? Van ez a rengeteg tehetségkutató verseny. Menjek-e oda? Mit hoz nekem a csili-vili világ? Ezekre nem kapnak választ otthon, itt kérdezik meg. Idejönnek hozzám: jelentkezzek vagy ne? Én mit mondjak nekik? Nem egyszerű a válasz. A legközelebbi darab, aminek most fogunk nekiállni, erről szól: egy tánccsoport megnyer egy tehetségkutató versenyt és külföldi szerződést kapnak. Ott a csillogás, a hatalmas karrier lehetősége, de ott kell hagyni az iskolát. Sok tehetséges fiatalunk van, akikben felmerül ez a kérdés. Én azt mondom: ne menjenek. Az a világ magasra fölviszi, de nagyon hamar el is löki. És akkor hogyan tovább? Iskola nélkül, minden nélkül?

- És az a fiatal mit hall, aki úgy érzi, összedőlt a világ, mert elhagyta a szerelme?

- Ez a kor, amiben ők vannak, a válogatásról szól. Most kell megismerni a lányoknak sok fiút és a fiúknak sok lányt. Az én felfogásom szerint nem baj, ha megszakadnak kapcsolatok. Valószínűleg azért szakad meg, mert nem illenek össze. Jobb, ha most ér véget, nem két gyerekkel a kezedben vagy esküvő után. Felteszem a gyerekeknek a kérdést: szeretnél leélni egy életet olyan társsal, aki nem szeret téged? Tudom, fáj. De most könnyebb kilépni a kapcsolatból, mint később, mikor nagyobb sebet fogtok ejteni egymáson. Mindig azt mondom: ha a legkisebb kétség is felmerül benned, hogy szereted-e a másikat, akkor üljetek le és mondjátok ki, hogy vége. Nem lehet kétség. Ha kétség van, már baj van, elrepedt valami - idézte fel Horváth Péter, miről szokott beszélgetni a fiatalokkal. Azt is elmesélte: megugrott a válások száma, egyre kevesebb diák él olyan családban, ahol anya és apa együtt van. Emiatt sok gyerek sérül. Ám a problémák ellenére Horváth Péter optimista: úgy látja, a mai ifjak olyanok, mint amilyenek mindig is voltak a fiatalok.

- Ugyanúgy tervezgetik a jövőt, optimistán néznek előre, mint az előző nemzedékek fiataljai. Ha egy felnőtt azt mondja: ezek a mai fiatalok milyen rosszak, nagyon böki a csőrömet. Ha szerinte rosszak, miért olyanok? Ki tette őket olyanná? Mi teremtettünk olyan világot köréjük, hogy rosszá váltak. Akkor mi csináltunk valamit rosszul. A mai fiatalok - annak ellenére, hogy jól pofon verjük őket az említett problémákkal - akarnak. Szeretnének egy jobb világot. Övék a jövő. Segíteni kell őket mindenben.