Kutatás: Gyorsul a felmelegedés

2017. február 03., 18:36 szerző: ZH-információ
komment
Budapest - A felmelegedéssel foglalkozó nemzetközi kutatásban vett részt az MTA Ökológiai Kutatóközpontja.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A részletekről a Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatta portálunkat. Sok vizsgálat foglalkozott már azzal, hogy a felmelegedés hatására hogyan változik a talajba jutó vagy az onnan fölszabaduló szén mennyisége - az eredmények szerint jellemzően mindkettőnek a növekedésére lehet számítani -, azonban globális szintézis eddig még nem készült a témában. A Yale Egyetem Erdészeti és Környezettudományi Karának munkatársai által vezetett összegző elemzés szerint a felmelegedés következtében a talajok széntartalma 2050-ig 55 milliárd tonnával csökkenhet világszerte. Ez a mennyiség a légkörbe kerülve 12-17%-kal növelheti meg az erre az időszakra kalkulált, emberi tevékenységből adódó szénkibocsátást. Egy hasonlattal élve e mennyiség nagyjából azzal ér fel, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók mellett.

Az elemzést a Nature közölte; a cikk társszerzője volt az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, Kröel-Dulay György is. A kutatás során az elmúlt 20 évben Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában összesen 49 helyszínen folytatott melegítéses terepkísérletek eredményeit vették figyelembe. Ilyen, a klímaváltozás hatásait kutató kísérlet zajlik 2001 óta a Kiskunságban is, amelynek eredményei szintén bekerültek az elemzésbe.

Amennyiben a globális átlaghőmérséklet 1 Celsius-fokkal emelkedik, a talajokból a becslések szerint körülbelül 30 milliárd tonna szén kerül a légkörbe - áll a tanulmányban. A talajok szénvesztése a Föld hűvös éghajlatú térségeiben, a magasabb szélességi köröknél várható a legnagyobb mértékben. Ez azért lényeges, mert ezekben a régiókban az ott jellemző, örökké fagyott talajba, a permafrosztba az évezredek folyamán hatalmas mennyiségű szén épült be. Alacsony hőmérsékleten alacsony a mikrobiális aktivitás, így ezek a készletek meg is őrződtek. A sarkkörközeli vagy azon túli területek fokozott érzékenysége azért aggasztó, mert ezekben a régiókban várható a legnagyobb felmelegedés. A permafroszt olvadása a benne lévő metán felszabadulása miatt is jelentősen gyorsíthatja a felmelegedést.

ZH-információ

2017. február 03., 18:36 szerző: ZH-információ

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...