Legjobb rehabilitáció az önbecsülés megtartása

2016. február 14., 07:00 szerző: Hajdu Péter fotós: Pezzetta Umberto
komment
Zalaegerszeg – Szükség van az életben, és a napi munkában is azokra az emberekre, akik valamilyen egészségi problémájuk miatt nem tudnak minden állást betölteni. Munkaügyi terminológiával megváltozott munkaképességűeknek nevezik őket.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A megfelelő helyen és munkakörben teljes értékű munkát tudnak végezni, hasznos tagjai a társadalomnak. Csak a lehetőségek megtalálásában, a közvetítésben kell segíteni számukra, a munkáltató részéről pedig nem árt, ha létezik egy kis empátia irántuk.

– Körülbelül 80-85 ember dolgozik az irodaházban. Mindenkit ismerek, tudom, a beosztását, a telefonmellék számát. a cég külső munkákat végez, a külső munkaterületen dolgozókat is ismerni kell, azt, hogy éppen hol vannak – mondja Kovács Lászlóné, a ZÁÉV Zrt. zalaegerszegi központjában, ahol portás.

Kovács Lászlóné portásfülkéjéből figyelemmel kíséri az irodaház életét Fotó: Pezzetta Umberto

Munkahelye a bejárati aula, széles pultja mögött monitorok mutatják a folyosókat, előtte a telefonközpont. Kovácsné egy bélbetegségben szenved. Óvodában dolgozott, onnan százalékolták le a betegsége miatt.

– Aztán egy gyorsétteremben voltam évekig, de az nagyon fárasztó volt. Itt nagyon jól érzem magam, ez négy órás ülőmunka, könnyebb és változatos is, szeretem az itt dolgozókat. A betegségem miatt nagyon lényeges, hogy milyen helyen dolgozom. Rendszeresen orvosi felülvizsgálatokra kell járnom, a kollégáim és a főnököm tiszteletben tartja ezt a körülményt – mondta Kovács Lászlóné.

Az építőipari cég hagyományosan foglalkoztatott egy-két megváltozott munkaképességű személyt. Mint Tiboláné Kovács Zsuzsa, a ZÁÉV humánpolitikai vezetője elmondta, miután a munkaügyi kormányzat felkarolta a megváltozott munkaképességűek ügyét, a cég teljes egészében velük töltötte fel a portaszolgálatot. A központban 24 órás folyamatos ügyeletre van szükség. Erre hat dolgozót vettek fel, akik négy órás munkarendben váltják egymást, és a nagykanizsai telephelyen is elhelyeztek egy személyt.

Az állami intézményrendszerben hosszú ideje létezik a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs foglalkoztatásának ösztönzése, különböző formákban.

– Kétféle helyen dolgozhatnak megváltozott munkaképességűek. Egyrészt léteznek erre a feladatra specializálódott, akkreditált munkáltatók. Ezek a cégek nem a nyílt munkaerőpiacon működnek, tevékenységüket állami támogatás igénybevételével tudják ellátni, és jellemző rájuk, hogy egyszerű, fizikailag nem nehéz betanított munkát kínálnak a jelentkezőknek. Zala megyében 11 ilyen akkreditált szervezet működik. Másik lehetőségük megváltozott munkaképességűeknek a nyílt munkaerőpiac, hiszen bárhol dolgozhatnak ők, ahol megfelelő feladatot tudnak számukra kínálni. A cél az, hogy az egészségkárosodásuk miatt rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátásban részesülő aktív korúak ne essenek ki, illetve visszakerülhessenek a munkaerőpiacra. Mindkét csoport számára segít az állam, részben pénzügyi támogatással, részben szolgáltatásokkal – mondja Borsos Ágnes, a Zala Megyei Kormányhivatal munkaerőpiaci osztályának foglalkozási és rehabilitációs ügyintézője.

A támogatások közül megemlítette a rehabilitációs ellátásban részesülőknek adható rehabilitációs kártyát, ami tulajdonképpen a foglalkoztatóknak nyújt lehetőséget adókedvezményre, ami a minimálbér kétszeresének a 27 százalékáig terjedhet. További munkáltatói ösztönző a rehabilitációs hozzájárulástól való mentesülés. Ugyanis a 25-nél több dolgozót foglalkoztató vállalkozások a dolgozói létszámuk 5 százalékáig kötelesek megváltozott munkaképességűeket felvenni, vagy helyettük fejenként évente 964.500 forint rehabilitációs hozzájárulást fizetni a költségvetésbe. Pozitív hatású mindkét motivációs módszer, mint Borsos Ágnes elmondta, Zala megyében mintegy 1200 rehabilitációs ellátottat tartanak nyilván, akiknek 70 százaléka munkaviszonyban van.

Mindezen kívül számos szolgáltatást ad a munkaügyi szervezet az elhelyezkedni akaró megváltozott munkaképességűeknek.

Deák Ferenc foglalkoztatási főosztályvezető-helyettes egy nemzetközi tanulmányra hivatkozva jelezte, az államoknak sokkal jobban megéri a rehabilitációs ellátásban részesülőknek a foglalkoztatási lehetőségét támogatni, szemben a hosszú évekig, vagy élethosszig tartó kifizetésekkel, amiket a foglalkoztatással részben vagy egészben ki lehet váltani.

A Zalavíz Zrt.-nél adminisztratív munkakörökben tudják foglalkoztatni a megváltozott munkaképességűeket, más területen nem, mert az mind nehéz fizikai munkát jelent a cégnél. Fókás Gábor hr-vezető elmondta, négy ilyen munkatársuk van adminisztratív területen, egy pedig az ügyfélkapcsolat területén dolgozik.

Németh Márton a szennyvíz-telepen műszaki operátor. A harminckét éves fiatalember születésétől szív rendellenességgel él, fizikai munkát nem végezhet.

Németh Márton is megtalálta a munkalehetőséget, noha szűkreszabottak voltak a lehetőségei

– Kinn, a területeken dolgozó munkatársak papíron írják le az elvégzett napi feladatokat, én pedig beírom az adatokat a számítógépbe, excel vagy word formátumban, de másfajta adatbázisokban  is tudok dolgozni. Nagyon behatároltak voltak a munkalehetőségeim, örülök, hogy lehetőségem van itt dolgozni – mondta.

A megváltozott munkaképességűek számára  a legjobb rehabilitáció, ha megtarthatják önbecsülésüket, ha érzik, hogy számítanak rájuk, és feladatuk van az életben.

Hajdu Péter

hozzászólás
2016. február 14., 07:00 szerző: Hajdu Péter fotós: Pezzetta Umberto

Facebook

Hozzászólások