Példaértékű helytállásáért miniszteri kitüntetést kapott a zalakarosi tűzoltó szerparancsnok

Bátorságáért, emberfeletti tettéért nem vár jutalmat. Ám ha mégis megkapja a neki járó megbecsülést, szerényen mindössze annyit mond: nem tettem semmi rendkívülit, mivel nem egyedül álltam helyt

A mesékben tán’ az a legszebb, hogy a történet, ha sok viszontagság után is, de mindig jól végződik. Rögös utat járnak be a főszereplők, rengeteg nehézség teszi próbára az erejüket. Amikor eljön az a pont, hogy feladnák, mert nem tudnak mit tenni, érkezik egy hős, aki megmenti őket. A „vitézt” rendszerint mások is kísérik útján, hogy segítsék a küldetését. Ha összefognak, nincs olyan, amit ne győzhetnének le. Nincs olyan helyzet, amit ne oldanának meg, hogy végül mindenki, aki bajba került, boldog lehessen.

Nem igaz, hogy mesék, jól végződő történetek csak a könyvekben és az álmokban léteznek. Ott vannak körülöttünk, a mindennapokban. Legtöbbször nem is szerzünk róluk tudomást.

Kurucz József örül az elismerésének, mégis azt mondja: a díj nem csak őt illeti, hanem mindenkit, aki részt vett a mentésben Fotó: Szakony Attila

A zalakarosi tűzoltó példaértékű tette is „észrevétlen” maradt volna sokak számára. Azonban Kurucz József, a Zalakarosi Katasztrófavédelmi Őrs szerparancsnoka nagyon magas állami kitüntetést kapott a közelmúltban. Nem ok nélkül jutalmazták meg: a fiatalember nagyon megérdemelte az elismerést. Ámbár azt mondta a tűzoltó törzszászlós: a díj nem csak az övé, hiszen nem egyedül dolgozott. Kollégáin kívül azokkal a rendőrökkel, közútkezelőkkel és civilekkel is osztozik rajta, akikkel közösen, igazi csapatmunkában helyt álltak azon a zimankós napon

A meteorológiai előrejelzések már jó előre megjósolták: január 13-án, pénteken, kimutatja foga fehérjét a tél. Akár harminc centiméter hó is hullhat, alig pár óra leforgása alatt, amiből a felerősödő szél torlaszokat emelhet. Sokan emlékeznek rá, mivel pár hete történt mindez. Az időjóslat bevált. Hamarosan kaotikus helyzet alakult ki az utakon. Ugyanis mindenki sietett mielőbb elvégezni a kötelezettségeit, hogy aztán gond nélkül hazajuthasson. Ám a hatalmas mennyiségű, hirtelen lezúduló hó némileg szabotálta a terveket.

Azoknál a szervezeteknél sem telt nyugodtan az a bizonyos péntek 13- a, akik azért dolgoznak, hogy mindannyian biztonságban éljünk, vagy, ha esetleg baj, rossz történne velünk, segíthessenek rajtunk.

A nagykanizsai tűzoltóparancsnokság aznap szolgálatot teljesítő csoportja is számított arra a hóhelyzet miatt, nem fog nyugodtan telni a műszak: menniük kell majd dolgozni, másokat megmenteni.

– Ugyanolyan nap volt az a januári délután, mint 2013 március közepén, amikor váratlanul leesett több tíz centiméter hó – idézte fel Kurucz József. – Kevéssel 17 óra előtt kaptuk a riasztást, hogy a 61-es főúton, Nagykanizsa-Pogányszentpéter közt, egy negyven tonnás kamion keresztbe fordult és jelentős forgalmi akadályt képez. Szerencsére személyi sérülésről nem érkezett hír. Mi, akik aznap dolgoztunk, a kanizsai kettes szer ötfős csapata, azonnal elindultunk a helyszínre.

A Kaposvár felé vezető út kritikus szakaszához, a bagolai emelkedőhöz kellett sietniük a tűzoltóknak, mivel ott vesztegelt a kamion. Ám nem csak a tehergépjármű került bajba.

– Teljes káosz volt a helyszínen – folytatta a szerparancsnok. – Több kilométer hosszan feltorlódott a kocsisor az út mindkét oldalán. Tekintve, hogy sokan megunták a várakozást, amit a mozgásképtelen kamion okozott, és manőverekbe kezdtek. Próbáltak megfordulni s kikerülni az úton lévő járművet. Azonban az út és a part, ami felé kormányozták az autókat, jeges volt. Emiatt több tucatnyi jármű járt pórul, a kamionon kívül. Úgy álltak keresztbe-kasul az úton, mint amikor a dominósor eldől.

– Először őket kellett irányba állítani, vagy elvontatni, hogy azután hozzáférhessünk a teherautóhoz.– részletezte. – Volt olyan rutintalan sofőr, akinek a kocsiját nem pusztán fizikai erővel tudtuk ismét az útra tenni. Először ki kellett segítenünk többeket az autóból, majd azután átvettük tőlük a kormányt. Ez több, mint másfél órán keresztül tartott.

A tűzoltók munkáját a „háttérből” operatív törzs segítette, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Műveletirányítás nagylétszámú kollektívája. Ők koordinálták a mentést, s további tűzoltógépjármű egységeket küldtek a helyszínre. Amikor a legnagyobb volt a zűrzavar, már tizennégyen dolgoztak az érintett útszakaszon. A kamion menetirányba tétele sem volt könnyű.

– Ehhez már kellettek a gépjárműfecskendők is. Miután a forgalmat helyreállítottuk, már a járműveinkkel tudtuk megközelíteni a kamiont. Tekintve, hogy a személykocsikat autós segítség nélkül, „gyalogosan” , kézi erővel mentettük. A negyven tonnás járművel azért gyűlt meg a bajunk, mert a közelben autók voltak, és figyelnünk kellett, ne essen a benne ülőknek, egyúttal a kocsiknak sem bajuk. Amint a kamiont az útra állítottuk, s a másik irányban is megszüntettük a torlódást, elindulhatott a forgalom – majd három órás munka után. Ekkor már a közútkezelő is nekiláthatott a hóeltakarításnak. Nehéz délután volt, ám mindannyian szívből örültünk annak: senki sem sérült meg és anyagi kár sem keletkezett, ami ilyen esetekben csodaszámba megy.

Kurucz József szerint ez nem csak a tűzoltók érdeme. A rendőrségé és a közútkezelőké is, akik szintén ott dolgoztak. Sok civil is segítette a munkájukat. Együttes erővel úrrá tudtak lenni a káoszon.

– Ezért mondtam már azt, hogy nem csak én kaptam a kitüntetést, ami, természetesen, felemelő és páratlan érzés. Mivel nem egyedül tettem, amit tennem kellett. Az elismerés közös jutalom: mindannyiunké, akik ott voltunk