Dr. Kovács Sándor: Egy wagneriánus Zalaegerszegen

Dr. Kovács Sándor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora tartott előadást Bartókról a komolyzene helyi képviselői és érdeklődők számára.

- Tanítványai és a Bartók Rádió hallgatói jól tudják, hogy ön bár zongorista eredetileg, de igaziból ismeretterjesztő. Hogy lett azzá?

- Zongorista voltam, valóban. A konzervatóriumból kirúgtak, és Pécsett tanultam tovább. Onnét próbáltam a Zeneakadémiára felvételizni, de nem voltam benne biztos, hogy felvesznek zongora tanszakra, ezért beadtam zenetudományira is. Csak azért, hogy el ne vigyenek el katonának, amitől rettegtem. Mind a két helyre felvettek. A katonaságot azzal úsztam meg, hogy a zenetudományit is el kellett végeznem -  abban az időben még lehetett két szakot végezni minden anyagi következmény nélkül. Ezt ma nem lehetne. Aztán jobban ment a zenetudomány, megkaptam a zongoradiplomámat is, de végül is azt a pályát hanyagoltam. Fantasztikus mesterünk lett, a tanszékvezető, Kroó György. Az egész csoportot a mély vízbe dobta. Tarthattunk rádióelőadásokat, volt egy sorozat, A hét zeneműve címmel, akkor szerettem meg ezt a műfajt, így lettem ismeretterjesztő. Már a diáktársaim előtt is szerettem ilyen dolgokról beszélni.

- Hogy derült ki, hogy önben van zenei talentum?

- Botfülem volt, anyám kétségbe volt esve, a Hull a pelyhes fehér hó-t próbálta megtanítani nekem, de nem ment, még csak az sem, hogy melyik a magas hang és mély. Ettől függetlenül beírattak zongorára. Fél év alatt abszolút hallásom lett.  Ez egyébként elgondolkodtat engem, az egész zenetanítás menetére vonatkozóan, hogy talán nem csináljuk jól. Mert a zongorán van egy fix hang, ami mindig ugyanaz, és azt pl. g-nek nevezik, azt egy gyerek meg tudja jegyezni. Ha csak éneken keresztül tanítjuk, akkor hol magasabban, hol mélyebb hangon éneklünk, így nincs fix pont. Kérdés persze, hogy minden emberben benne van-e az abszolút hallás képessége, csak elrontjuk? Nem tudni.

- Van Magyarországon elegendő lehetősége a művészeknek?

-  Bizonyos szempontból túl sok koncert van. A fővárosban 10 szimfonikus zenekar pl. sok. Van Budapesten olyan nap, hogy 20 koncertet hirdetnek meg, erre nincs közönség. Ugyanakkor ahhoz képest, hogy Budapest most már nincs kétmilliós sem, nagyon sokan ülnek koncerteken. A nagyságrenddel nagyobb New Yorkban nincs hasonlóan sok komolyzenei lehetőség. Pesszimista nem vagyok a magyar viszonyokat illetően, mert van egy közönségréteg, az informatikusok köre, akiknél sikk lett a komolyzene. Nem feltétlenül értenek hozzá, de pl. a MüPá-ban ott ül egy ilyen nagyközönség, és rendszeresen tapsolnak a szimfónia első tétele után. Elmennek sikkből, de nem tudják, hogy a szimfónia legalább három-négy tételes. Ahogy mondani szoktam, egy vonósnégyes koncert látogatója már nem nagyon vesz békávé bérletet

-  Bartókot választotta egyik kutatási területének.

-  Igen, szeretem Bartókot - miért ne szeretném - bár nem a kedvencem. A Bartók archívumban dolgoztam annak idején. Aztán Miskolcon, az ottani egyetem zenei intézetében lettem igazgató. Én voltam Középkelet-Európa egyetlen másodállású igazgatója. Jó négy év volt, Kocsis Zoltánt megnyertük, hogy előadásokat tartson, versenyeket rendeztünk, volt néhány jó dolog. Második ciklust már nem vállaltam, akkor lettem tanszékvezető a Zeneakadémián.  Ezt a kettőt már nem lehetett csinálni. Azt még megengedték, hogy lejárjak tanítani, de két funkciót, a tanszékvezetést Pesten, és az igazgatóságot Miskolcon már nem lehetett együtt vinni. Bartók akkor lett elvágva, amikor elkezdtem 2001-ben az igazgatást Miskolcon.

-  Mi a fantázia Bartókban?

- Meg kell hallgatni, meg lehet szeretni. Csak ezt tudom mondani. Aki teljesen botfülű, annak teljesen mindegy, mert az Mozartot sem fogja szeretni.

- Ön hogy viszonyul pl. a popzenéhez?

-  Nem szeretem, soha nem is szerettem. Végtelenül idegesít a popzene egysíkúsága.

-  Azért nem mind az. A Queen egysíkú volna?

- Nekem a Queen sem tetszik. A Beatlest szerettem egy darabig, tulajdonképpen szeretem most is. Abban volt valami fantázia. Volt egy nagyon sajátos hangvétele és szépen énekeltek. Volt stílusuk, érdekes harmóniaviláguk -  nem nagyon bonyolult - de mégis, azt kedveltem. Valamikor az Illés együttest is meg-meghallgattam.

- Azt mondja, hogy most már nem Bartók, hanem ki?

- Sok kedvencem van, Wagner az abszolút kedvencem. Már teljesen wagneriánus vagyok

-  Mit nyújt Wagner?

- Ez az, amit én nem tudok elmondani, de minden fordulata jól esik. Úgy bánik a hangokkal,  ami fizikai élvezetet okoz, minden témája karakterisztikus. Egészen pici ötletek is olyan jellegzetesek, hogy azonnal fel lehet ismerni.

-  A hangszerelés is, vagy a motívumvilága?

-  Minden, a hangszerelés is. Szoktam olyan órát tartani, hogy A valkűr opera első jelenetét elemezzük, ott mindent megnézünk, és az, hogy egy hangszerelési trükk mit ad hozzá a szöveghez, a mondanivalóhoz, szituációhoz. Hogy miért van az, hogy vonósokból átmegy fúvósokba, és aztán vissza. Mert ugye a fúvósok a Wagnernél mindig hidegebbek, a vonósok melegebbek. Az érzelmeket tudják árnyalni. Ez így elmondva nem jó, ezt mutatni kellene. Van aztán egy új felfedezettem, akinek a zenéjét utáltam gyerekkoromban. Sosztakovics, szovjet szerző, kit érdekel? Egy idő óta a rajongója vagyok.

-  Ugyanazokat a dallamokat hallva?

-  Igen, ilyen az V. szimfónia. Korai műve, Az orr - Gogol után- azt 70-es évek elején hallottam egy brünni előadáson. Az volt a sokk, akkor kezdtem felfigyelni rá, hogy hát ez az ember azért más, mint amit mi tudunk. Azt a 20-as évek vége felé mutatták be, akkor még nagyon avantgard volt a szovjet zene. Később jött a sematikus időszak.

Fotó: Győrffyné Könczöl Tímea

- Ha valaki most akarna megismerkedni Sosztakoviccsal, kezdje az V. Szimfóniával?

-  Persze, de azért olvasni kellene róla. Meg kell érteni azt a darabot. Ilyenkor van a haszna egy-egy ismeretterjesztő előadásnak. Jól bevezetni a darabot, utána meg fogja szeretni a közönség. Van egy rádióműsor, amit én nagyon szeretek, a Zenebeszéd. Közönség előtt beszél az előadó, és ott van a rádiózenekar. Velük meg lehet mutatni mindent. Nézzük meg ezt a részt, de csak a brácsa játsszon. Akkor össze lehet rakni. Ott beszéltem többek között Sosztakovics IX. Szimfóniájáról. A karmester mindenben partner volt, mindent úgy mutatott meg a zenekarral, ahogy kell, ott például érezhettem, hogy az előadás végén az a közönség már tudja, miről szól a darab, de legalább is érdekli.

- Figyeli-e a tehetségkutató műsorokat?

- Nem nagyon. Amit láttam, abban egy csomó dolog volt, ami nem tetszett, de ebben a mai világban mégis hasznosak. Ráirányítják a komolyzenére nagyon nagy tömegek figyelmét. A vele járó cirkuszokat leszámítom, így nehezen tudok elképzelni hasznosabb dolgot a tévében a komolyzene szempontjából.

- Ön csak kottafejek és elefántok között múlatja az életet? - utalok elefántrajongására.

- Ugyan, gyerekkorunkban volt terepasztalunk, talán a vonat megvan most is! Majd, ha visszavonulok, akkor megépítem újra. Ezen kívül buszmodelleket gyűjtök, gyönyörű modelljeimmel van teli a lakásom.

-  Mi a legmenőbb?

-  Ikaruszok, fantasztikus darabok vannak benne, az én gyerekkorom buszai is, Ikarusz 30-as, Ikarusz 60-as, az Ikarusz 55-ös, az a régi farmotoros. Még a mai ifjak is megvannak. Menetrendeket is szeretek nézegetni, de ma már nem is nagyon vannak menetrendek, csak az interneten Kirándulgatok. Hol társaságban, hol egyedül.

- Zongorázik még?

- Manapság ismét gyakorolgatok, sok év kihagyás után. De pódium-művész nem lesz belőlem.

-  Boldog ember ön?

-  Azt hiszem, igen. Igen. Az emberi életben sose lehet tudni, hogy mi a jó. Az a típusrendőr, vad kommunista, aki annak idején leszedett a trolibuszról, mikor Brezsnyevet szidtam, s aki miatt kirúgtak az akadémiáról, az később a Demokratába írt, hogy ki mekkora kommunista volt régen. Ez egy teljesen jellemző színeváltozás: a szélsőjobba a szélsőbalról. Csak hogy valakinek ártson, az a lényeg. Pécs után lett a Zeneakadémia, jó volt! Vért izzadtam a két tanszak mellett persze, de nagyon jó társaság volt, többek között Batta András, csoporttársam, barátom, ma is az.  Aztán a Kroó elég hamar bevitt a Zeneakadémiára.

-  Egy bizonyos életkorban van. Hogy tekint előre?

-  Félek.

-   Mitől legjobban?

-  Sok mindentől. Nem szeretném a Kölni Kalifátus alatt leélni az életemet például.  Nem tudom, hogy lesz-e egyáltalán nyugdíjam, mert szemmel láthatóan nem akarják megoldani ezt a nagy problémát, egyik fajta párt sem meri felvállalni ezt a dolgot. Félek, hogy kiürül Magyarország. Félek, hogy nagy cirkuszok lesznek, háborúk. És félek attól, hogy 70 éves leszek nemsokára - még egy pár év azért van - és akkor, esetleg professzor emeritusnak kineveznek, taníthatok négy órát, de az semmi. Előbb-utóbb az ember kiöregszik, a rádióból is. És akkor nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Hát jó, van, terepasztal...

-  Ha egy szülő azt kérdezné öntől, hogy a gyereke miért tanuljon zenét, mit mondana neki?

-  Az én életem szegényebb lenne, ha nem szeretném a zenét és nem töltenék időnként akár órákat zenehallgatással, ha nem okozna valamilyen módon élvezetet ez. Úgy gondolom, hogy egy jó kórusban énekelni, az jó, nagyon jó! Szép koncertet meghallgatni, az jó. Ügyesnek lenni egy hangszeren, az is nagyon jó.

-  Látott már idióta zenészt?

-  Csak azt látok! - válunk el nevetve.