Dalárda-Vegyeskar: Szívet-lelket gyógyít a nótaszó

2017. augusztus 13., 09:00 szerző: Horváth-Balogh Attila
komment
ZALAKAROS Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját Zalakaros oszlopos művészeti csoportja, a Dalárda-Vegyeskar. A kerek évforduló alkalmából egy könyv is megjelent Iványi Miklós tollából, a művészeti csoport életét bemutató sok-sok fotográfiával. Hogy mit adott a Dalárda ebben a 20 évben Zalakarosnak? Csodálatos dalokat. S mit adott a csapat jobbára idős tagjainak? Fénysugarat, a közösség örömét és boldogságát a nyugdíjas évekre.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Dalárda ma a közösségi ház berkein belül működik 30 taggal, művészeti vezetője Gönczöl György. A csapat tagja már a kezdetektől Zalakaros jelenlegi polgármestere, Novák Ferenc is.

- 1997 februárjában egy lakossági fórumot követő beszélgetés, nótázás után vetődött fel, hogy találkozzanak rendszeresen a dalos kedvű férfiak - bocsátotta előre a polgármester. - Így kezdődött el az a csodálatos folyamat, amelynek végén megszületett a Dalárda. A csapat pont olyan, mint egy baráti társaság, sőt, valójában az is. Szeretünk nagyokat beszélgetni, közben iszogatni és természetesen nótázni. A Dalárda értékét és jelentőségét a hagyományápolás mellett az adja, hogy kiváló közösség. Némi túlzással, itt nem a hangok tisztasága, hanem az emberi kapcsolatok a fontosak.

Novák Ferenc hozzátette: szép emlékként maradtak meg benne erdélyi körútjuk műsorai, a németországi szereplés, a kerek évfordulók
előadásai, valamint a repertoárjukból válogatott dalokat és nótákat tartalmazó CD-lemez megjelenése.

A zalakarosi Dalárda-Vegyeskar tagjai egyik fellépésük után. Jó hangulatú, összetartó közösség, amelynek mindene a szép zalai nóta

- Az pedig a 20. évforduló különlegessége, hogy Zalakarost is éppen 20 évvel ezelőtt nyilvánították várossá, így a település és a Dalárda idén együtt ünnepelhet - tette hozzá Novák Ferenc.

- A Dalárda a szőlőt, a bort és a nótát szerető férfiakból alakult, illetve az alapító tagok között ott volt az akkori jegyző, Kiss Mihály és természetesen Novák Ferenc, abban az időben még a művelődési ház igazgatójaként - fűzte hozzá Gönczöl György művészeti vezető.

- Mi, nők csak 7 évvel ez-előtt csatlakoztunk hozzájuk - hallottuk már a művészeti csoport titkárától, Horváthné Erzsitől. - Akkorra már elég sokan meghaltak az alapítók közül, ezért keresett meg minket az Ezüstklubban (ez egy jól működő nyugdíjasklub) Gyuri, hogy nem csatlakoznánk-e a Dalárdához - mesélte. - Tíz fővel kapcsolódtunk be a munkába és azóta együtt nótázunk a fiúkkal, s nagyon jól érezzük magunkat. Jó a hangulat és összetartó a csapat - kell ennél több?

Gönczöl Györgytől azt is megtudtuk: igyekeznek változatos repertoárral kiállni a közönség elé a helyi rendezvényeken és a vendégszerepléseken, de kínálatuk gerincét a szép zalai nóták adják.

- Azon belül is a zalakarosi és zalakomári népdalkincsre koncentrálunk - fűzte hozzá. - Emellett igyekszünk megfelelni napjaink közízlésének is, ezért szerepelnek műdalok is a műsorunkban.

S hogy mi volt a legszebb élménye, amit a Dalárda kapcsán szerzett?

- Egy idős hölgy, miután Karosról hazautazott, írt nekünk egy gyönyörű levelet - idézte fel Gönczöl György. - Ebben az állt: testileg és lelkileg itt, a fürdővárosban gyógyult meg, és ehhez a mi énekünk is hozzásegítette, nem csak a fürdő vize.

- A zene, a dal számunkra is kikapcsolódás, és úgy érezzük, hogy a mi lelkünknek is jót tesz - kapcsolódott be végül a beszélgetésbe a szintén alapító tag Kanizsai Balázs. - Biztos vagyok benne, hogy ez a legjobb gyógyír az időskori elmagányosodásra...

 

Horváth-Balogh Attila

2017. augusztus 13., 09:00 szerző: Horváth-Balogh Attila

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...