Mindenkinek! – Az Oscar-díjas rövidfilm

Ez egy kiszámíthatatlan kategória, így lehetetlen volt megjósolni, hogy győz-e, a bravúr azonban megtörtént. Így a Saul fia után zsinórban második évben mondhatja magát Oscar nyertesnek Magyarország. No, de milyen maga a film?

A történet a 90-es években játszódik, egy általános iskolai énekkarral a középpontban. Ebbe a közegbe érkezik Zsófi (Gáspárfalvi Dorka), aki szeretne csatlakozni a kórushoz. Hamar összebarátkozik Lizával (Hais Dorottya), az osztály egyik legnépszerűbb tagjával, a boldog napokat azonban beárnyékolja, hogy a kórusvezető Erika néni (Szamosi Zsófia) nem valami kedves az új jövevénnyel. A két diák kieszel egy tervet, miként lehetne megtréfálni a tanárt.

A mindössze 24 perces játékidő sok dolognak nem ad teret és fontos részletek maradnak kibontatlanul. Ugyanakkor a Mindenkit nem szabad egész estét filmként kezelni, ez egy teljesen más kategória, más szabályokkal, a maga műfajában igenis egy remekműről beszélünk. Deák elsősorban a hangulatot találta el mesterien. A gyermeki ártatlanság minden képkockából sugárzik, minden egyes fiatal szereplő tündéri teremtés. A kisiskolás nosztalgiafaktor nem különben a film egyik erőssége, nem véletlenül játszódik a 90-es években a cselekmény. Akkor még piros pacsiztak, ugróköteleztek és italport majszoltak a diákok, nem a telefonjaikkal és a tableteikkel éltek közeli kapcsolatban. Az üzenet, illetve a frappáns csavar természetesen a zárásban érkezik, ami mondhatni katartikus élményt ad. Többek közt felhívja a figyelmet a pedagógusok munkájának fontosságára, olyan szempontból is, hogy mekkora törést tud okozni egy-egy intés, fenyegetés a diákoknak. Nem a tanárokat hivatott becsmérelni, csak rávilágít, hogy a felelősségük hatalmas és nem mindenkinél ugyanaz a megfelelő nevelési módszer. A végkifejlet a gyerekekről szól, képtelenség rajta nem mosolyogni, annyira lélekemelő és bájos. A Mindenki egy kedves és naiv tanmese, ami a közösség erejéről, az összetartásról szól.

Piszkosul ironikus, hogy pont egy hazai film mondanivalója épül e téma köré, szerintem senkinek nem mondok újat azzal, hogy az ország rossz úton halad ezen a téren. A legaktuálisabb példa pont a Mindenki megítélése. Amióta megkapta az Oscart, rendre kerülnek elő a becsmérlő írások, miszerint maníros, elnagyolt, kidolgozatlan, az üzenete pedig egyenesen hamis. Egy szóval sem mondom, hogy egy kritika sem jogos, de bizonyos keretek közt kell kezelni a filmet, amit sokan elfelejtenek. Kvázi nincs olyan dolgokra idő, mint egész estés társaiknál, ki kell ragadni a lényeget, Deák pedig ezt tökéletesen megfogta. Az is tény, hogy a valóságban nem feltétlenül történne meg az, ami a film végén, de ettől még az a bizonyos üzenet nagyon is őszinte és igazi. Felnőtt fejjel pedig pont a gyermeki ártatlanság tűnhet igazán valószerűtlennek (a mostani generációnál pláne), ez viszont már magának az embernek a kritikája saját maga felé, nem pedig a film hibája. Egy ennyire széthúzó társadalomban nagyon nagy szükség van az efféle alkotásokra, szőrszálhasogatás helyett pedig a dolgok mögé kéne nézni. Deák műve minden korosztály számára kötelező. Mást ad egy felnőttnek, mást egy gyermeknek, de ha valaki az élmény hatására esetleg máshogy kezdi el látni a dolgokat és egy adott szituációban kiáll embertársa mellett, abban nem tudom mi elnagyolt, maníros és hamis. Akár egyetért valaki, akár nem, kellenek az ilyen filmek. Mindenkinek!