Sokat olvastak - A gyerekek szeretik a könyveket

2016. augusztus 18., 17:36 szerző: Benedek Bálint fotós: Szakony Attila
komment
Nagykanizsa – A Halis-könyvtár gólyalábazással színesített interaktív programot tartott csütörtökön a Csónakázó-tó melletti zöldtábor diákjainak.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Gyerekek nevetésétől zengett a tábor, ugyanis a könyvtárosok vidám feladatokat állítottak össze. Például egyensúlyozni kellett a kötetekkel, egy másik feladat során pedig sorversenyben a lehető legtöbb könyvet célba juttatni. Azonban ennél is fontosabb volt az olvasás megszerettetése a gyerekekkel. Czupi Gyula, a Halis-könyvtár igazgatója szerint ez sikerült.

– Szinte minden turnusban népszerűsítettük a könyvtárat, s ezen keresztül az olvasást is. A visszajelzések azt mutatták, a gyerekek élénken érdeklődnek – folytatta Czupi Gyula. – Több mint kétszáz könyvmozgás történt a táboron belül, ami azt jelenti, hogy az ifjúság élvezettel forgatta a legfrissebb, népszerű, kortárs és állandó értéket képviselő regényeket.

Az igazgató hozzátette: ma nem elsősorban a Harry Potter a kedvenc, sokan élvezettel forgatják az Egy zizi naplója című könyvet is.

A Zrínyi-iskola tanulója, Horváth Márk sportos beállítottságú, így főleg a labdarúgásról szóló könyveket részesítette előnyben, de a fantasy is kifejezetten érdekli. A "rozgonyis" Gyenese Szulamit a tudományos témakörből válogat, de ha olyan kedve van, a mesekönyvekből is talál érdekeset. A Kőrösi-iskola tanulója, Mánfai Csongor szintén gyakran vesz a kezébe könyvet, sőt rendszeres látogatója a Halis-könyvtárnak.

Benedek Bálint

2016. augusztus 18., 17:36 szerző: Benedek Bálint fotós: Szakony Attila

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...