Vásárt a faluba!

2016. augusztus 14., 19:15 szerző: Gyuricza Ferenc
komment
Szentgyörgyvölgy - Egykor országos vásártartó hely volt az őrségi település, ennek apropóján kézműves, őstermelői és bolhapiacot szeretnének meghonosítani a faluban.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az ötlet az elmúlt hét végén öltött először testet, s bár a kézművesek a szombati rendezvényről egyelőre elmaradtak, vásárfia így is akadt.

Az őstermelő Molnár Pálné (jobbról) kínálja termékeit a vásárba kilátogató Domján Lászlónénak és családjának. A kép bal szélén Milánkovicsné Domján Judit és gyermekei, Réka és Alex
Fotó: Gyuricza Ferenc

- Számunkra is újdonságot jelent ez a vásár, a tapasztalatokat le kell vonnunk az első próbálkozásból - mondta Varga Zsuzsanna polgármester. - Nyitáskor nagyon sok volt az érdeklődő, s szerencsére árus is akadt, de a kínálatot jó lenne tovább bővíteni. A falubeliek azt kérték, hogy többször is tartsunk hasonló vásárt, így a szeptember végén esedékes falunapon lesz a következő.

Molnár Pálné, aki őstermelőként vegyszermentes zöldségeket, lekvárokat, szörpöket kínált, szintén elégedett volt a vásárral. Ő is a folytatás mellett érvelt, hiszen csak úgy lehet belőle hagyomány.

Gyuricza Ferenc

2016. augusztus 14., 19:15 szerző: Gyuricza Ferenc

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...