Ön szerint bakaszobor vagy emlékmű kerüljön a megújuló Göcseji Falumúzeumba?

2016. július 01., 14:10 szerző: Magyar Hajnalka fotós: Katona Tibor
komment
A rámi iskola és a régi zalabaksai kocsma mása is megépülne a Göcseji Falumúzeum 2020-ig, három ütemben megvalósuló fejlesztése során, amelyhez immár a látványtervek is elkészültek.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A szervezők szándéka szerint a 20-as éveket megidéző új utcából egy I. világháborús emlékjel sem hiányozhat, ennek mibenlétéről írásunk végén szavazhatnak olvasóink.

A fejlesztés összesen mintegy 1,5 milliárd forintból hozható tető alá, a koncepció nyomán már három megvalósíthatósági tanulmány is született. A legutóbbi hírek szerint őszre várható döntés a nagyszabású bővítés finanszírozásáról, ám a célhoz vezető út már szó szerinti valóság.

Látványterv a már elkészült új úttal, s a leendő fogadóépülettel, parkolóval

- Elkészült a falumúzeum jobb megközelítését szolgáló új út, aminek üdvös hatását máris érezzük a forgalmunkon - bocsátja előre Varju András, a falumúzeumi osztály vezetője. - Az úthoz a tervek szerint megfelelő méretű parkoló, új fogadóépület, a helyi kulináris különlegességeket is kínáló csárda és rendezvénypajta kapcsolódna, s ugyancsak a bejáratnál kapha helyet a tanműhelyi bázis, ahol a jelenben is életképes kézműves szakmákat (díszítőfestés, cserépkályha készítés, fémművesség) oktatnánk.

Varju András osztályvezető Fotó: Katona Tibor

Továbbsétálva is több új létesítményegyüttesre bukkanhat majd a látogató - derül ki a tervezést irányító építész, Dévényi Sándor, az MMA Kossuth-díjas alelnöke által jegyzett látványtervekből. A Hencz-malommal szemben épülne meg egy működő olajütő s a régi zalabaksai Cupi-csárda mintájára készülő kocsma, szatócsbolttal kiegészülve. Az Olaj- és Gázipari Múzeumba való átvezetés jegyében két MAORT-ház, egy mérnöki és egy olajmunkási szintén szerepel a terveken.

Az újonnan nyíló Magyar utcába tornácos téglaházakat szánnak, szemben velük az iskola kapna helyet

Helyszínrajz a meglévő és a tervezett épületekről

Ahogy egy új utca is, részben a Finnugor Néprajzi Park helyén. Utóbbinak több épülete másik helyen, megújult tartalommal kerül majd felépítésre. Lássuk hát, mit kínálhat majd a Magyar utca.

- Ötven évvel ezelőtt, amikor az ország első falumúzeumaként megépült a megyeszékhelyi látványosság, a boronafalu épületek voltak végveszélyben - pillant a múltba Varju András. - Most ugyanez mondható el a téglából épült parasztházakról, így a Magyar utcában ezekből szeretnénk 4-5 különböző típusú portát megépíteni. Lenne köztük lopott és oldaltornácos, kódisállásos is.

Az új  fogadóépülethez rendezvénypajta, műhelybázis és étterem kapcsolódna

A boronafalu épületek anno úgy kerültek a falumúzeumba, hogy a helyszínen szétbontott gerendákat gondosan beszámozták, majd ezekből újra összeállították a házat. Téglaépületeknél ennek nem volna sok értelme, viszont a mintául szolgáló eredeti házakat így is nagy pontossággal fel kell mérni. Ehhez a pécsi egyetem építész hallgatói nyújtanak majd segítséget. A népi építészet történeti fonalát gombolyítva az új porták révén eljutunk az 1930-as évekig. De más is indokolja a bővülést.

- A falumúzeum régi adóssága, hogy hiányoznak a közösségi épületek, pillanatnyilag a fatemplom az egyetlen - indokol a szakember. - A fejlesztésnek köszönhetően a már említett csárda és olajütő mellett a Magyar utcában felépítenénk a rámi, Klebelsberg-típusú kisiskola mását is, amelybe gyerekfoglalkozásokat tervezünk.

A 2020-ig tervezett fejlesztés ütemezési rajza

Mindezen túl népi játszótér, valamint nemesi kúria is gazdagítaná az élményt, utóbbihoz mintagazdaság kapcsolódna őshonos, megőrzendő fajtákkal. Az egész falumúzeum élővé tételének jelképeként egy életvitelszerűen ott tartózkodó gazda ápolná, gondozná a gyümölcsöst, szőlőt, méhest, veteményest.Az építési tervek csiszolgatása közben javában zajlik az egyes porták tematikus és valóságos „felöltöztetése”, vagyis az oda szánt programok arculatának, karakterének kidolgozása, valamint a berendezésükhöz szükséges tárgyak gyűjtése.

- Sokan siettek máris segítségünkre, jó szívvel ajándékozva a múzeumnak régi mezőgazdasági eszközöket, díszes textileket, s használati tárgyakat, amelyekkel a századelős enteriőrök élővé varázsolhatók - halljuk.

Az 1920-as években ugyancsak meghatározó jelenség volt Göcsej falvaiban, hogy az elesettek emlékére I. világháborús emlékműveket állítottak. Ez a vonulat sem maradhat ki a falumúzeumból, ám hogy milyen formát öltsön, arról pillanatnyilag szakmai vita zajlik. A néprajzilag autentikus álláspont valamely létező emlékmű mását illesztené a korabeli utcaképbe, míg a turisztikai szempontokat preferálók tábora inkább egy I. világháborús baka zsánerszobrát látná szívesen ugyanitt - akivel akár közös fotók is születhetnének -, amint éppen ballag hazafelé.

A szervezők olvasóink véleményére is kíváncsiak, így most bárki leadhatja szavazatát:

Magyar Hajnalka

2016. július 01., 14:10 szerző: Magyar Hajnalka fotós: Katona Tibor

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...