2011.11.15. 09:52
Helyreállítják a 18. századi főoltárt a zalaegerszegi templomban
Látványos beavatkozással folytatódik a zalaegerszegi Mária Magdolna plébániatemplom felújítása: a minap restaurálásra szállították el a főoltár felépítményét.
- A főoltár egyidős a templommal, 1770-1780 körül készülhetett. Szalay György magyarpolányi restaurátor dolgozik a felújításán várhatóan több hónapon át; a tervek szerint húsvétra készül el a munkával. A tabernákulum azonban már karácsonyra visszaérkezik a templomba - mondta el lapunknak Stróber László esperesplébános. Mint megtudtuk, az oltár fa részeit, a szobrokat, gyertyatartókat szállították most el, ezeket aprólékos munkával lehet megtisztítani, pótolni, illetve kezelni (a téglából készült alépítményt már korábban felújították).
Körülbelül 10 évvel ezelőtt, a nagytemplom külső helyreállításának elkészültével kezdték el a szakemberek a belső tér felújítását. Nyolc üzemben restaurálták a több mint ezer négyzetméternyi Cimbal-freskót, emellett kicserélték a járólapokat, helyreállították a padokat. Kisebb munkák maradtak még, például az oldalsó kápolnák kövezetét kell újrarakni - jelezte végül Stróber László.