2009.09.23. 02:27
Tiszta Amerika az iskolákban
Keszthely (th) - Digitális eszközöket, kollektív felelést és még sok újdonságot ígér az iskolai életben az a nyertes kompetencia alapú oktatási pályázat, amely öt középiskolában hoz változást a diákok számára.
A Zala Megyei Önkormányzat 125 millió forintot nyert öt középiskola számára, hogy a kompetencia alapú oktatást bevezesse, illetve továbbfejlessze. Az Asbóth-szakközépiskola, a Vajda-gimnázium, a Közgazdasági szakközépiskola és Lentiben további két intézmény elsősorban képzések, szaktanácsadói szolgáltatások és eszközbeszerzésekre költhetik el a nyertes összeget.
Az országosan is kiemelkedő pályázaton a középiskolákon kívül óvodák és általános iskolák is sikeresen szerepeltek. Lényeges, hogy azoknak a szülőknek, akik kisgyermeküket kompetencia alapú oktatási intézményekbe íratták be, nem kell lemondaniuk továbbtanuláskor sem a jól bevált módszerről. Bécs Péterné Tóth Edit projektmenedzser szerint a diákok és a szülők is látni fogják, hogy ez a képzés mennyivel többet ad, mennyivel gyakorlatiasabb.
- Rémhírek keringenek a tantárgytömbösítésről. Pedig nem kellene, mivel egészen más tananyagtartalommal és módszerekkel történik majd az oktatás. Minden iskolában lesz szavazógép, ami azt jelenti, hogy interaktív táblával összekötve minden tanuló egyszerre válaszol a tanárnak egy digitális eszközzel. Egyből megjelenik a képernyőn, hogy ki az, aki jól, és ki az, aki hibásan válaszolt. Sok motivációt adhat, hogy nem egy ember felel és produkálja magát, hanem egyszerre mindenki, ami versenyszellemet generál. A digitális technika és a számítógép pedig, mint tudjuk, a diákok körében nagyon népszerű. 125 millió forintot nyert öt középiskola számára