2013.07.02. 12:37
Erdészek versengtek
Obornak - Jakabfi Ferenc, a Nagykanizsai Erdészet munkatársa érdemelte ki teljesítményével az első helyet „Az év erdésze 2013” országos verseny első, helyi fordulójában.
A megmérettetést az Országos Erdészeti Egyesület hirdette meg. A szakmai verseny célja immár évek óta egyrészt az erdészek szaktudásának gyarapítása, másrészt a szakma népszerűsítése, sokszínűségének bemutatása.
Rosta Gyula vezérigazgató (jobbról) Jakabfi Ferencnek gratulál. Fotó: Steyer Edina
A Zalaerdő Zrt. a minap rendezte meg a helyi fordulót Obornakon. Ezen a társaság 14 erdésze vett részt, akik összesen 13 versenyszámban mérték össze tudásukat. A kiírás szerint az erdőgazdálkodásban dolgozó, de felsőfokú erdészeti képesítéssel nem rendelkező erdésztechnikusok nevezhettek. A küzdelem négy nagyobb feladatcsoportból állt, az írásbeli feladatok megoldásánál többek közt az erdőműveléshez, a gazdálkodási joghoz, a természetvédelemhez, a vadgazdálkodáshoz, valamint a földméréshez és a térképészethez kapcsolódó ismereteikről adtak számot a versenyzők. Egyebek mellett fa- és cserjefajokat kellett felismerniük levelük, termésük alapján, ehető és mérgező gombákat, vadnyomokat megnevezniük a felismerési feladatok során. A versenyzők az erdőgazdálkodási gyakorlati feladatokat (úgy mint erdőfelújítás, állományleírás, gyérítésjelölés, szálalásjelölés, illetve rönkszámbavétel) az obornaki erdőben, különböző helyszíneken hajtották végre. Ezeket és a vadászati gyakorlatokat (távolságbecslés, trófeaminősítés és golyóslövészet) is könnyűszerrel megoldották az erdészek.
A pontszámok alapján első helyezést ért el Jakabfi Ferenc (Nagykanizsai Erdészet), 2. lett Mikulásik Márton (Zalaegerszegi Erdészet), a 3. helyet pedig Primusa József (Lenti Erdészet) szerezte meg. A Zalaerdő Zrt.-t Jakabfi Ferenc képviselheti az országos megmérettetésen július 11-12-én Tatán.
A legjobbaknak Rosta Gyula vezérigazgató gratulált. Bodor György erdőgazdálkodási osztályvezető (a szakmai seregszemle főszervezője) szerint az erdészek fegyelmezetten, megfelelő hozzállással és kellő alázattal vettek részt a versenyen. Elmondta, szerencsére, évek óta hasonlóan magas létszámban jelentkeznek a nívós szakmai versengésre a kollégák, az pedig külön öröm, hogy egyre többen vannak a fiatalok. Ez azt jelenti, nem kell aggódni a szakmai utánpótlást illetően és a jövőbeli erdészversenyek résztvevőinek kellő száma is biztosított