Az ügy lezárult

2024.05.28. 22:14

Kozák Danuta és Csipes Ferenc kibékült egymással, a szövetség megszüntette az edző felfüggesztését

Csipes Ferenc edző nevében egyesülete, a Budapesti Honvéd SE levélben bocsánatot kért Kozák Danutától, aki elfogadta azt, így a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) megszüntette a tréner tevékenységének felfüggesztését.

MW

Kozák Danuta

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Tumbász Hédi

Amennyiben mesteredzőnk személyesen vagy szakmailag megsértette Önt, illetve edzőjét, elnézését kérjük, és a jövőben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsük a női kajakválogatott nyugodt olimpiai felkészülését

– ez áll a Budapesti Honvédnak az MKKSZ-hez eljuttatott levelében. Tehát nem személyesen Csipes követi meg Kozák Danutát, hanem az ő nevében az egyesület.

Rendben, részünkről így folytatható lesz a közös munka.

– idézi ezek után a közlemény Kozák Danuta többes számban megfogalmazott válaszát.

Ez is árulkodó. Kozák Danura feltehetően a férjére, egyben edzőjére, Somogyi Bélára utalva használ többes számot. Valószínűleg azért, mert Kozák Danutának a molesztálás hatására fogalmazott Facebook-bejegyzése is közös, családi produktum

– írja a Magyar Nemzet.

Az MKKSZ Kozák válaszlevelét követően döntött Csipes felfüggesztésének megszüntetéséről, ugyanakkor egyúttal a trénert próbaidőre felfüggesztett sportfegyelmi büntetéssel sújtotta.

A szövetség még hozzáfűzte: 

az ügyet ezzel lezártnak tekinti, a továbbiakban nem kíván azzal kapcsolatban nyilatkozni, és a sajtó munkatársait arra kéri, hogy a közelgő fontos hazai és világversenyekre tekintettel, a zavartalan felkészülés érdekében ne keresse az ügyben az érintetteket.

A lényeg, hogy ezzek a rövid diplomáciai üzenetváltással a konfliktus megoldódott. Az MKKSZ fegyelmi bizottsága megszünteti Csipes Ferenc felfüggesztését, igaz, a próbaidőre fülfeggesztett sportfegyelmi büntetést szabott ki az edzőre. Mindez így szerepel a közleményben.

A 37 éves versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc „erősen befolyásolt állapotban masszázs közben”, amikor ő „gyakorlatilag meztelen” volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Kozák kiemelte, a szakember "három hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát (Csipes Tamarát) is."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában