Újabb siker

2024.09.05. 12:38

Bronzérmes az asztaliteniszező Pálos Péter a párizsi paralimpián

Az asztaliteniszező Pálos Péter bronzérmet szerzett csütörtökön az MS11-es kategóriában a párizsi paralimpián.

MW

Az asztaliteniszező Pálos Péter bronzérmet szerzett az MS11-es kategóriában

Forrás: MTI

A Városi SE Dunakeszi sportolója, aki a múlt héten ünnepelte a 39. születésnapját, már azzal biztosította dobogós helyezését, hogy megnyerte szerdai negyeddöntőjét, mivel ebben a sportágban nem rendeznek bronzmérkőzéseket. A csütörtöki elődöntőben a 17 éves tajvani Csen Po-jen volt a magyar parasportoló ellenfele, akitől 3:0-ra kapott ki. A Dél-párizsi 4-es Arénában az első játszmában a magyar versenyző igyekezett irányítani a labdameneteket, de a támadásaiba sok hiba csúszott, emiatt hátrányba került. 

Pálos a második szettben is többször dühösen vette tudomásul, hogy megoldásai nem sikerültek, ázsiai ellenfele ugyanis remekül védekezett, szinte minden labdát visszaadott. Így hosszú, látványos labdameneteket is láthatott a közönség, azonban ezeket szinte kivétel nélkül a rivális nyerte, aki így megduplázta előnyét. A harmadik felvonás elején ugyan Pálos vezetett, de 5–4 után Csen fordított, és kisvártatva bejutott a fináléba. 

Pálos Péter a párizsi magyar küldöttség ötödik érmét szerezte, két arany és egy ezüst után a második bronzot. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyiniszter gratulált Pálos Péternek:

Pálos: sajnos a realitás győzött

Az M4 Sportnak nyilatkozva úgy összegzett, hogy ezen a mérkőzésen neki „körülbelül 150 százalékot kellett volna” nyújtania, míg ellenfelének önmagához képest gyengébben játszania, akkor lett volna „egy fifti-fifti meccs”. Beszélt arról is, hogy nem volt dühös, csak bosszankodott, amikor úgy érezte, hogy egyszerűbb poénnál ront. 

Nyilván mérgelődtem időnként, azért próbálkoztam, de sajnos a realitás győzött. Ő tizenhét éves, én meg most voltam harminckilenc, ez ilyen

– vonta meg a mérleget. Az enyhe értelmi fogyatékossággal született Pálos Londonban és Tokióban arany-, Rio de Janeiróban és most pedig bronzérmes lett. 

Mindegyik éremnek megvolt a saját maga sztorija. Ez legalább olyan értékes, mint a tokiói arany, én ezt így élem meg, ha nem értékesebbnek

 – árulta el. 

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a közösségi oldalán gratulált Pálos Péternek.

Eredmény: asztalitenisz, MS11, egyes, elődöntő: 

Csen Po-jen (tajvani)–Pálos Péter 3:0 (4, 3, 7)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában