2020.11.09. 14:00
A medvék pásztora – Szin János, aki most könyvet írt
Két éve nyáron baráti társasággal vágtunk neki Erdélynek. Motoron tettük meg a 2500 kilométeres körutat. Indulás előtt már lefoglaltuk a helyet Szin János Tusnádfürdő melletti medveleséhez. Annyit tudtunk, mindenképpen találkoznunk kell vele. Aki ennyi szeretettel és elhívatással beszél a macikról, az csakis jó ember lehet.
Szin János kezéből esznek a medvék, de turisták ezt ne csinálják utána
Fotó: Munoz Benjamin
Eltelt két év, s János most könyvet írt kint töltött éveinek tapasztalatairól, életének hullámvölgyéről és boldogságának forrásáról.
Este hét utánra beszéltük meg a telefonos interjút. Pár perccel előtte eszembe jutott, te jó ég, egy óra időeltolódás van a két ország között. Reméltem, hogy János nem ment messzire, az erdélyi havasokban ember nem bóklászik sötétedés után, csak az erdei vadak.
– Semmi gond, már itthon vagyok egy ideje – mondta nevetve a Medvepásztor a telefonba. – Beszélgetés közben vacsorázom, ha nem baj. Most egyedül vagyok, a feleségem két hónapja Magyarországon. Férfiember ilyenkor nem kényeztetni magát, bevásárolni sem könnyű, 3-4 óra, mire leérek a hegyekből. Most nagy munkában vagyunk, ugyanis a két meglévő medveles mellé egy exkluzívat építünk. Megvásároltam egy Ceausescu-medvelest, amit a mesteremberekkel közösen restaurálunk és olyan szálláshelyet készítünk, ami egyúttal vadászati múzeum lesz. Amit lehetett, eredeti állapotában hagytunk, csupán a palatetőt cseréltük csodálatos varsági zsindelyre. Modern, négycsillagos, többfunkciós építmény, szállás, medveles, múzeum egyben. Kuriózum továbbá, hogy rekonstruálunk egy hatalmas mérleget, ami az állatokat mázsálta. A panorámaablak felett digitális kijelző segítségével látni, hogy hány kiló az arra sétáló állat.
– Tizenhat éve kigyógyult az agydaganatból, majd pár évre rá az ismerősei forgatták ki a vagyonából. Kacskaringós út vezetett Szentesről az erdélyi havasokba. Jómódú vállalkozóból lett medvepásztor, négy éve itt él. Nem bánta meg?
– Egyáltalán nem. Hálás vagyok a jóistennek, hogy ide vezérelt. Küldetésemnek érzem, hogy az emberekkel megismertessem ezeknek a lomha mozgású ragadozóknak a másik arcát. Úgy ismerem őket, mint a tenyeremet, a bocsok az erdőben a kezemből esznek, az anya pár méterről néz. Ők őszinte barátaim. Ezt persze a turistának nem mutatom meg, sőt. A legtöbb medvetámadás azért történik, mert az emberek becsalogatják őket, kézből etetik, fényképezővel „vadásszák őket”. Mi itt az erdő mélyén természetes közeget biztosítunk ahhoz, hogy a kíváncsiskodók megfigyeljék az állatokat. Annak idején vadász voltam, bejártam Kubát, Argentínát, Afrikát. Már akkor a természetet figyeltem. Nagyvadas területem volt Gemencen, apróvadas szülővárosomban, Szentesen. Alapvetően soha nem a lövés érdekelt akkor sem, hanem az állatokkal való törődés. Ez nagyon költséges hobbi, már nem engedhetem meg magamnak. Ha hívnak a barátaim, akkor sem megyek, soha többé nem fognék fegyvert a kezembe. Már csak az altatópuskához nyúlok néha, ha problémás egyedet kell befogni, áttelepíteni.
– Emlékszem, nagyon csendesen lopóztunk a lesig, s odabent sem vakuzhattunk, még a lélegzetünket is visszatartottuk. Ennyire félénk állatok?
– Egy villanás, hangoskodás elég ahhoz, hogy elszaladjanak. Félnek az ismeretlentől. A legtöbb támadás provokáció eredménye.
– Annak idején Máté Bence világhírű természetfotóst ösztöndíjjal támogatta. Amikor bajba került, elúszott a vagyona, többek között ő sietett a segítségére, és Böjte Csaba ferences testvérrel kitalálták, legyen a medvelesek gondozója, foglalkozzon a gyermekotthonok kis lakóival. Fontos Önnek a jótékonyság?
– Fél évig átmenetileg a gyermekotthonban laktam családostul. Nemcsak őket, hanem a helyi lakosokat is megismertem. A fiatalok máig feljönnek. Iskoláknak szervezek ismeretterjesztő előadásokat, Sepsibükszádra például gyakran hívnak.
– A világjárvány hogy érintette a munkáját?
– Most megint lyukas a zsebem, ha lehet így fogalmazni. Tavaly nagyon sokan jöttek és voltak kíváncsiak a medvékre, a természetre, többen igénybe vették a terepjáró túrákat. Jól indult a szezon, aztán lezárták a határokat. Az égiek azonban nem hagytak cserben, tavasszal megírtam a Medvepásztor című könyvet, ennek a bevételéből élünk a feleségemmel, kilenc-
éves kisfiammal. Az előző házasságomból tizennégy és huszonnégy éves gyerekem van. Szerényebb, ám tisztességes életet élünk itt Székelyföldön. Boldog embernek vallom magam, azt teszem, amit szeretek.
Barátainkkal reménykedünk, még visszatérhetünk az erdélyi hegyekbe. Aki pedig bakancslistájához írná ezt az élményt, az tájékozódjon a Medveles weboldalon. (www.medvepasztor.medveles.hu)
Ha valaki egyszer arra jár, jegyezze meg jól a régi székely mondást: a medve nem játék!