A márvány és a tornyok vidékén: Carrara és San Gimignano – fotógaléria

Carrara 

Carrara neve már ismert volt, hiszen ki ne hallott volna a carrarai márványról, amit már a római birodalomban is felhasználtak. Rómában ma is áll egy innen származó obeliszk, Traianus oszlopa, amely 112–113-ban épült. A 38,7 méter magas oszlopnak a tengelye 20 hatalmas, egymásra rakott carrarai márványdobból áll, ezek mindegyike körülbelül 32 tonna súlyú. Ez az oszlop spirális dombormű, melyen a rómaiak és a dákok közötti háborúkat örökítette meg a művész. De áll Rómában egy másik márványoszlop is, amelyikről később szólunk részletesen, a minket fogadó bányaszakértő, Daniel Craig előadásában. Egyelőre maradjunk a rómaiaknál, hiszen ekkortól érvényes Carrara mottója: "Az erőm a kerékben van". A kocsi kereke, amely a márványtömböknek a bányából való kirakodásakor a szállításnál volt segítségükre a Római Birodalom idején és azt követően is. A kerék Carrara szimbóluma.

Az Apuan-Alpok leglátványosabb medencéjében vagyunk, hogy láthassuk az értékes carrarai márványokat és az embereket, akik küzdelemre hívják a hegyet, hogy minden nap egyre több értékes kövétől fosszák meg. Itt találta meg Michelangelo a megfelelő anyagot a világ legfontosabb műalkotásaihoz. Daniel Craig meg azt mondja, a szobrászművészet itt, a márvány kibányászásánál kezdődik…

A bányákhoz négykerék-meghajtású terepjárókon, szinte járhatatlannak tűnő, meredek és hajtűkanyaros utakon szállítottak fel az ezer méteres magasságban lévő hegytetetőre. Sok hollywoodi filmnek köszönhetően világszerte ismert már ez a kőbányai meredek út, ahol, például Daniel Craig főszereplésével, James Bond - A Quantum csendje filmjének egyes jeleneteit is forgatták 2008-ban. A profi sofőrökkel mi is megtapasztalhattuk a kanyargós, meredek utakon való utazás izgalmát, ahol bizony nemcsak a hölgyek, hanem az oly bátor férfiak is gyakran sikoltoztak, amikor a terepjáró dobálta őket, vagy, amikor csak a kék eget láttuk egy-egy kanyarulatban. Fent, a páratlan szépségű hegy ormán a „fehér arany” fényessége uralt mindent, amely mindenhol kirajzolódott körülöttünk.

A kőfejtő ezer méteres magasában a bánya szakembere, Davide Bruni részletes információkat adott mind az ősi, mind a modern bányászati módszerekről, elmagyarázva azok fejlődési szakaszait. A kőfejtőkkel kapcsolatban elmondta, hogy miként történik az úgynevezett kőbányai pad kivágása és a márványtömbök darabolása, a hatalmas, erős teherautókba való berakása. A hegyről lélegzetelállító kilátás nyílik az egész Apuan-Versilian tengerpartra, a Ligur-tengerre. Megtudtuk, hogy a bánya az olasz államé, s több cég is szerződik a márvány kitermelésére, akik olyan profi munkát végeznek, hogy új vállalatnak csak kihalálos alapon van módja kitermelési koncessziót szerezni.

Bruni elmesélte, hogy a legutóbbi, legnagyobb márványtömböt Mussolininak bányászták és szállították, amelyet szintén Rómában állítottak fel. A szakember elmondta, az obeliszk azután készült, hogy számos carrarai iparági vezető ajándékba kapott egy hatalmas márvány monolitot, amiket az egykori diktátor tiszteletére szentelt obeliszk létrehozásához használtak fel. A márványt 1927-ben adományozták, de csak 1932. november 4-én került sor az avatásra. Mind a márvány kitermelése, mind pedig Rómába szállítása a vártnál nehezebbnek bizonyult. A hatalmas márványlapot hatvan pár ökör húzta a tengerpartra, a szállítást akadályozó lakóházakat letarolták. Ezt követően egy speciális csónak segítségével a parton és a Tiberis folyón felfelé vitték. Rómában egy speciális betonszerkezet készült, hogy az obeliszket végre álló helyzetbe lehessen húzni. Bár az obeliszk önmagában nem haladja meg a 17 métert, a teljes magassága az aljzattal és a felső részével együtt mintegy 36 méter.

Most Olaszországban békés a világ, de nem árt tudni, hogy Carrarában az anarchizmus és az általános radikalizmus a kőfaragók örökségének részévé vált. Carrara az 1968-ban megalakult Anarchisták Nemzetközi Szövetségének (IFA) szülőhelye.

San Gimignano

A „Szép tornyok városaként” ismert San Gimignano, ha nem is márványt, de rengeteg követ használt a középkori építészete során, s erről, mármint az egyedülálló, mintegy tucatnyi tornyának, toronyházának megőrzéséről lett híres. Ezek a dombtetőn elhelyezkedő fekvésükkel és a körülvevő falaikkal feledhetetlen látképet nyújtanak. A San Gimignano történelmi központja az UNESCO Világörökség része.

A város történetében feljegyezték, hogy ie. a 3. században kis etruszk falu állt San Gimignano helyén. Az 1. században a Római Köztársaság elleni katilini összeesküvés során két patrícius testvér, Muzio és Silvio Valdelsa felé menekült el Rómából, és két várat építettek, Mucchiót és Silviát. Ez utóbbi nevét 450-ben változtatták San Gimignano-re, miután Geminianus püspök megmentette a várat a hun Attila pusztításától. (A nép úgy véli, hogy a püspök sűrű ködöt varázsolt, amely elrejtette a várost a hunok elől.) Ezért templomot szenteltek Geminianusnak, és a 6. és 7. században a hely körül egy fallal körülvett falut építettek, amelyet később "San Gimignano kastélyának," vagy az erdő várának neveztek a körülötte lévő kiterjedt erdőség miatt.

A város sokáig békésen fejlődhetett, híres volt sáfránytermesztéséről, azonban ezt két évszázadon át megzavarta a guelfek és a gibellinek közötti konfliktus. A pápát és a német-római császárt támogató frakciók harcáról van szó, amelyek háborúi, valamint a San Gimignanon belüli családi rivalizálások eredményeként, a versengő famíliák egyre magasabb lakótornyokat építettek. A középkor vége felé már 72 toronyház magasodott a városban, amelyek mérete a 70 méter magasságot is elérte. A rivalizálást végül megfékezték, a helyi tanács ugyanis elrendelte, hogy egyetlen torony sem lehet magasabb, mint a Palazzo Comunale, a városháza tornya. A város 1348-ig virágzott, de ekkor az egész Európát sújtó fekete halál megkezdte pusztítását és San Gimignano lakóinak körülbelül fele meghalt. A város ezt követően alávetette magát Firenze uralmának. Kezdetben néhány gótikus palotát firenzei stílusban építettek még, de sok tornyot a házak magasságára bontottak vissza. A későbbiekben a fejlődés megállt, és San Gimignano a középkori állapotában maradt meg egészen a 19. századig, amikor is kezdték elismerni turisztikai és művészeti üdülőhelyi státuszát.

Míg más városokban, például Firenzében a legtöbb vagy az összes tornyot háborúk, katasztrófák vagy városfelújítások döntöttek le, San Gimignanónak tizennégy, különböző magasságú tornyot sikerült megőriznie, amelyekről ma nemzetközileg is ismert a város. A tornyokon kívül a városban sok templom található: az egyik fő néznivaló a Collegiata, amely korábban katedrális volt, és a Sant'Agostino, ahol a korai olasz reneszánsz művészek számos műalkotása található.

A kis városban ottjártunkkor is, mint mindig, rengeteg turista zsúfolódott össze, szinte végtelen sor várakozott Sergio Dondoli fagyizója előtt, aki világbajnokságot nyert a fagyijával egy versenyen. A tornyok között akadt olyan, ami éppen nem volt foglalt, ezt meg lehetett nézni, minden szinten volt egy-egy használható helyiség, például konyhának, hálónak, étkezőnek rendezték be, a tetején pedig kilátó terasszal. Mi inkább a városfal körüli sétát választottuk, ahol az árnyékos oldalon hűvös volt, s kevesen jártak, így kedvünkre gyönyörködhettünk a toszkán tájban.