Cinque Terre falvait kerestük fel nemrég: "öt föld" és egy királyi villa

Hajónk tágas, de teljesen megtelt utasokkal, akik az öt falu valamelyikébe szeretnének eljutni, strandolni, vagy csak a tündéri településeket megtekinteni. A Cinque Terre partvidéke nagyon felkapott mostanában, ami nem véletlen, hiszen gyönyörű tájon hajózunk. Közvetlenül a tengerparton magas, sziklás hegyoldalt ragyog be a nap, alatta a tenger mélykék vize fodrozódik, a hegyek lábát mosva, a tenger végtelenné válik a távolban, ahol egybeér az égbolttal… Míg hajónk a lágy tengert szeli, gyönyörködünk a hegyoldal szőlőteraszaiban, a meredek sziklák között megbújó apró házakban, a történelmi erődök maradványaiban, az egymás után felbukkanó falvakban. Mindez nagyon szép, de arról is árulkodik, hogy az itt élők sokat fáradoztak a megélhetésért.

Cinque Terre öt faluból áll

A Toszkána szomszédságában lévő Cinque Terre „öt földet” jelent, s a Ligúria tartományban, azon belül a La Spezia megyében található. Cinque Terre öt faluból áll: 

• Monterosso al Mare, 
• Vernazza, 
• Corniglia, 
• Manarola
• Riomaggiore. 
  Az itt húzódó tengerpart, az öt falu és a környező domboldalak mind a Cinque Terre Nemzeti Park részei, s felvették őket az UNESCO Világörökségébe is. Ma már a Cinque Terre környéke népszerű turisztikai célpont.

Az évszázadok során az emberek teraszokat építettek a zord, meredek tájra. A tenger partján számos falut fallal vettek körül, hogy megvédjék a tenger felől érkező támadásoktól, a part e részét ugyanis gyakran támadták a kalózok. Cinque Terrét már a 11. századi dokumentumok említik. Először Monterosso és Vernazza népesedett be, a többi falu később foglat itt földet magának. A 16. században a lakosság megerősítette a meglévő erődöket és új védőtornyokat épített tartva a törökök támadásaitól. A Cinque Terre a 17. és a 19. század között vegetált, s akkor kezdett magához térni, amikor La Speziában fegyvertárat létesítettek és megépült a vasút Genováig. A második világháború alatti bombázások és harcok jelentős károkat okoztak a Cinque Terrében. A világháborúban sok Cinque Terre-i fiatalember harcolt az ellenállásban, Mussolini fasiszta rezsimje és Olaszország későbbi náci német megszállása ellen.

1870-ben az olasz kormány vasútvonalat épített a térségbe, amely megnyitotta az eldugott, nehezen megközelíthető falvakat a külvilág előtt. A vasút azonban nem csak jót hozott, lehetőséget adott a területről való elvándorláshoz is, és ez a hagyományos iparágak hanyatlásához vezetett, mígnem az 1970-es évektől a turizmus növekedése némi jólétet teremtett. Ma már nemcsak ösvények, hanem vonatok és hajók is összekötik a falvakat, mivel autóval csak kívülről, keskeny és bizonytalan hegyi utakon érhetők el. Cinque Terre ettől függetlenül autóval is megközelíthető, de a parkolás komoly problémát jelent. A legjobb, illetve leggyorsabb közlekedési mód a vonat, ami mára zsúfolttá vált. Levanto és La Spezia között menetrend szerinti személyszállító komp is közlekedik és minden főbb faluban megáll.

Megérkezünk Monterossóba, amely a legnagyobb az öt tengerparti falu közül, s mindjárt a kikötőnél kezdődik a fürdőzési lehetőség. Csodálatos strandjai, gyönyörű zátonyai és a Ligure tenger kristálytiszta vize teszi ezt a kis települést az olasz Riviéra egyik legnépszerűbbikévé. De itt is vannak felfedezésre váró műemlékek, például a San Giovanni Battista templom, amely az óváros főterén található. A templom az 1200-as években épült, gótikus-genovese stílusban. A közelben áll a San Francesco templom, ahol több művészeti alkotást őriznek.

Érdemes megkóstolni a helyi borokat is, például a Sciacchetràt. Már az ókori római írások is említik a régióban termelt bor kiváló minőségét. A borok megkóstolására a települések fölötti ösvényeken való túrázáskor is lehetőség nyílik.

Hajóval érkeztünk a Cinque Terre településeire, s vonattal hagytuk el a mámorító édenvilágot, hogy utunkat ebben a hangulatban folytathassuk. A Villa Marliát, vagy Villa Realét kerestük fel Capannoriban, Lucca tartományban. A Villa Marlia vagy a Villa Reale di Marlia a közelmúltban felújított, és berendezett késő reneszánsz palota, melyet híres kert vesz körül, a tájépítés igazi remeke.

A 15. századi olasz reneszánsz villa 1517 és 1651 között a Buonvisi család tulajdonában volt, s mindvégig viszonylag változatlan állapotban leledzett. A kertek a 17. század második felében jöttek létre, Giardino all’italiana stílusban, az olasz reneszánsz és barokk kertek hatására.

Villa Reale di Marlia

1806-ban Napóleon testvére, Elisa Bonaparte Baciocci megvásárolta az egész komplexumot. Megszerezte a szomszédos Villa del Vescovo-t a 16. századi olasz reneszánsz kerttel és barlanggal, valamint más szomszédos ingatlanokkal együtt, amelyekkel megkétszerezte a birtok méretét. A Reale (királyi) jelző ekkor csatlakozott az ingatlan nevéhez, így lett Villa Reale di Marlia, vagy csak Villa Reale. Az ingatlan hivatalos királyi rezidenciává vált, hogy szolgálja őt, miután Lucca hercegnője és Piombino hercegnője, Toszkána nagyhercegnője és Compignano grófnője lett – a Napóleon által biztosított uralkodói hatalommal e toszkán területek felett. 1811-ben Elisa Bonaparte neoklasszicista stílusban újította fel a villát, és felépítette a neoklasszikus palotakapu- és bejárati elemeket. Az eredeti olasz kerteket az akkoriban divatos, kiterjedt angol tájparkká alakították át. A Laghetto vagy a Kis-tó fényvisszaverő fókuszpont volt és vízi kerttel rendelkezett, valamint szobrokkal díszített széles terasszal. Mindehhez Bonaparte naturalista facsoportokat adott hozzá, hogy átmehessenek erdei kertekbe is. 

Bonaparte bukása és száműzése után, 1814-ben a Bonaparte testvér helyét a győztes Bourbonok foglalták el, Marie Louise Bourbon pedig Lucca hercegnője és a Villa Reale di Marlia tulajdonosa lett. A birtokot 1923-ban a gróf Pecci-Blunt család szerezte meg. A villát helyreállították, a kerteket pedig az eredeti növényválogatással telepítették újra.

2015-ben eladták a Villa Reale Di Marliát. Olyan kulturális események helyszíne lett, mint a Lucca Classica Zenei Fesztivál, a Luccai Ősi Kaméliák Kiállítása és a Festival Le Rinascenze. A kertek nyitva állnak a nagyközönség előtt, és belépőjegy ellenében látogathatók.

A nem olcsó belépő megérte az árát. A légkondicionált palota festése, freskói és szekkói pompázatos vidámságúak, a könnyed életérzést sugallják. Örömmel fedezünk fel egy eredeti Munkácsy Mihály -festményt is, amely ismeretlen jómódú hölgyet ábrázol. A palota berendezése eredeti, vagy tökéletes utánzat. Láthatunk jól felszerelt biliárdtermet, zeneszalont, társalgókat, hálót, s márványból készült fürdőkádat, mosdót is.

 Az indián főnök díszruhája

Érdemes megnézni a többi épületet is, például azt, amelyikben az egyes nemzetek népeinek néprajzi gyűjteménye látható, az indián főnök díszruhájától a magyar népviseletig. A kert pedig maga a csoda. Virágoktól pompázó sétányok, díszkutak, szökőkutak és tavak váltogatják egymást. Az ember legszívesebben leheveredne az árnyas fák alá, s miért is ne, hiszen mindez megtehető.