2024.09.05. 11:12
Hasiskendert nevelgetett, több helyen
Jelentős mennyiségű marihuánát termesztett egy nagykanizsai férfi, s most, miután lebukott, akár fegyházbüntetés is várhat rá.
Több helyszínen cseperedett a hasiskender
Fotó: Fotó: Zala Vármegyei Főügyészség
A 38 éves férfi tavaly tavasszal Ausztriában vásárolt 80 darab hasiskender magot, majd azok többségét két nagykanizsai házában cserepekbe ültette. A kikelt növényeket gondozta, ápolta, öntözte, sőt: világító- és fűtőberendezésekkel segítette növekedésüket. Mindezzel az volt a célja, hogy később kábítószerhez jusson – saját fogyasztásra.
Dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője elmondta: a vádlott egy növénypalántát ismerőse házának udvarán, négyet pedig nagynénjénél ültetett el. Ők azonban nem tudták, mi cseperedik a kertjükben. A férfi további 19 hasiskendert a 7-es számú főút közelében, egy szántőföldre is „telepített”.
A vádlott tavaly augusztusban több mint két kilogramm virágzatot és ágvégződést szüretelt le a növényekről, mindezt a nyomozó hatóság lefoglalta, a férfit pedig letartóztatták. Ellene a Nagykanizsai Járási Ügyészség kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat, s fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.