A keresztények üldöztetése a középkori japán tartományokban

Ferenc 1549 áprilisában indult útnak Japán felé, s négy hónappal később, Kagosimánál szállt partra: ezzel kezdetét vette a keresztény hittérítés. Ferenc összességében két évet töltött Japánban, mely idő alatt mintegy ezerötszáz embert keresztelt meg.

Szent Ferenc 1552-ben halt meg, azonban térítő munkája nyomán egyre több jezsuita szerzetes érkezett az országba, akiknek újabb és újabb ezreket sikerült megtérítenie. Az 1500-as évek második felében polgárháború söpört végig Japánon: a földbirtokos hadurak, a daimjók egymást gyilkolva próbálták megszerezni Japán irányítását, és a legfőbb hadúrrá, shogunná válni. Ugyanis a japán császár istenségnek számított ugyan, de a hatalmat nem ő, hanem a shogunja gyakorolta. Ez vezetett a keresztények üldözéséhez is, hiszen a keresztény közösségek – a 16. század végére már több hadúr, egész tartományok is áttértek az új hitre – elsősorban a jezsuita papok tanácsaira hallgattak, és igyekeztek kivonni magukat a központi irányítás alól. A japán keresztényüldözés Tojotomi Hidejosi shogunnak 1587 júliusának végén kiadott tilalmi rendeletével vette kezdetét. Az első nagyobb kivégzésre egy évtizeddel később, a jezsuiták missziós központjában, Nagaszakiban került sor. Hidejosi elfogatott 26, a Fülöp-szigetekről érkezett spanyol ferencest, akik Kiotóban, „feltűnő” módon foglalkoztak a hithirdetéssel. Pedro Bautista Blásquez elöljárót és rendtársait Nagaszakiba vitték, ahol 1597. február 5-én keresztre feszítették őket. A kivégzés úgy történt, hogy keresztekre kötözték, majd egy-két lándzsadöféssel megölték a papokat.

Tojotomi Hidejosi 1598-ban meghalt, és az ötéves fia hatalmát biztosítani igyekvő, ötfős régenstanács szövetkezett a legerősebb daimjó, Tokugava Iejaszu legyőzésére. Az újabb polgárháború 1600. október 21-én, a szekigaharai csatával ért véget. Tokugava, köszönhetően a portugál muskétáknak, hatalmas győzelmet aratott, amellyel véget értek az évtizedek óta tartó csatározások, és Japán egyesült az új shogun vezetése alatt: kezdetét vette az Edo-korszak. A Tokugava-shogunátus 1614-ben adta ki azt a rendeletét, amellyel minden hithirdetőt kitiltott az országból és végleg megtiltotta a keresztény hit gyakorlását. Japánnal való kereskedésre kizárólag a katolikus spanyolok és portugálok európai ellenségei, a református holland hajósok kaptak engedélyt. A jezsuita hittérítők közül többen titokban Japánban maradtak ugyan, és folytatni próbálták működésüket, de Tokugava Iejaszu utódai, Hidetada és Iemicu shogunok uralkodása alatt az üldözés véressé vált és egészen a tiltó rendelet 1873-ban történt visszavonásáig folytatódott.

Az elfogott papokat kegyetlenül kivégezték, ahogy azokat a japán keresztényeket is, akik nem tagadták meg hitüket. A hitehagyást kínzásokkal kényszerítették ki: zsúfolt börtönökbe zárással, ostorozással, kénes forró vízzel öntözgetéssel, jéghideg vízbe merítéssel, napokon keresztül, fejjel lefelé bűzös gödörbe lógatással. Volt, akit ketrecbe raktak és a tengerpartra vittek, hogy a folyamatos napsütés és apály-dagály okozza lassú, de biztosan bekövetkező halálát. Csak néhány név: 1617. május 22-én Pedro de la Asunción spanyol és João Baptista Machado de Távora portugál papokat fejezték le Nagaszakiban. Két évvel később, a portugál Domingo Jorget és japán rendtársait égették meg ugyanott. A szintén portugál Ambrosio Fernándezt 1620 januárjában, Suzuta börtönében kínozták halálra.

Nagaszakiban 1622 szeptemberében ötven keresztényt főztek meg élve, és még ugyanebben az évben, Edóban (a mai Tokió) jezsuiták tucatjait küldték a máglyára.

A japánok kifogyhatatlanok voltak az ötletekből, ha kivégzésekről volt szó: 1624. február 22-én a portugál Diego de Carvalho atyát Szendaiban levetkőztették, majd egy dé­zsányi vízbe fagyasztották. Az 1630-as évek elején pedig a domonkosokat vették célba a japánok: számos keresztény szerzetest fejjel lefelé való verembe lógatással végeztek ki.

Az üldözés és a parasztok adóterheinek növekedése a simabarai felkeléshez vezetett, amely az egyik legkomolyabb zavargásnak számított a viszonylag békés Edo-korszakban. A lázadás Japán délnyugati részén zajlott, 1637 tele és 1638 áprilisa között. A felkelők többsége paraszt volt, akik közül sokan kereszténynek vallották magukat. Az adóterhek növekedése miatt uratlan szamurájok, a harcedzett róninok ezrei csatlakoztak a paraszti csapatokhoz. A lázadók vezetője egy 16 éves, karizmatikus keresztény fiú, Amakusza Siró volt. A felkelés 1637. december 17-én tört ki, mikor a helyi adószedőt, Hajasi Hjózaemont meggyilkolták, majd az első napokban a tartományi kormányzó mellett mintegy 30 előkelőt is megöltek, a shogunátus csapatait pedig szétkergették. A felkelők eztán a harai várba vették be magukat, aminek elfoglalására a kormányzat 125 000 katonát küldött, ugyanakkor a hollandoktól is segítséget kértek.

Hiradó holland kereskedőtelepének hajói, a „de Ryp” vezetésével bekapcsolódtak az ostromba, és két héten át lőtték ágyúikkal a várat. Összesen 426 lövést adtak le az erődre komoly eredmény elérése nélkül, miközben két holland megfigyelőt lőttek le a lázadók. A felkelők 1638 kora tavaszán még keményen harcoltak, végül kifogytak az élelemből és a lőszerből. A lázadók április 15-ig folytatták az ellenállást, míg végül teljes vereséget szenvedtek. A vár eleste után a shogunátusi erők 37 ezer felkelőt fejeztek le, köztük a vezetőjüket, Amakusza Sirót is, kinek levágott fejét Nagaszakiban tették közszemlére. Mivel európai katolikusok beavatkozását sejtették a lázadás mögött, a portugálokat kitiltották az országból. A Simabara-félsziget lakossága olyan súlyos veszteséget szenvedett el a felkelés miatt, hogy Japán más részeiből telepítettek át parasztokat a vidékre, hogy legyen elég ember a termőföldeken.

Az erőteljes keresztényüldözés Kibe Péter japán jezsui­ta pap 1639-es kivégzésével zárult le. A fiatal hitoktatót korábban kiutasították Japánból. Eljutott Rómába, ahol fölvették a jezsuita rendbe, pappá szentelték, majd titokban visszatért Japánba. Éveken át támogatta az üldözött keresztényeket, míg el nem fogták: a papot végül verembe lógatással, Edóban végezték ki.

(Készült a Magyar Katolikus Lexikon és jezsuita iratok felhasználásával.)