Kanizsa középkori története 2. rész

Kanász Viktor kanizsai születésű, surdi érintettségű történész, aki a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport és az MKI keretében végzi munkáját, szeptember elején summa cum laude minősítéssel védte meg a 16. századi szentszéki–magyar kapcsolatokkal foglalkozó doktori disszertációját a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, számos tanulmányt írt Kanizsa középkori históriáiról. Ezek közül a 16. századi kanizsai protestánsok és katolikusok történetéről az alábbiakban szólunk részletesen.

Kanizsa protestáns reformációját a helyi és a térségbeli egyházi intézményrendszer hanyatlása okozta, vagy ennél tágabb okai voltak az új tanok terjedésének?

Több folyamat együttes hatása okozta Kanizsa középkori eredetű egyházi struktúrájának lassú hanyatlását. A történtek hátterében a veszprémi püspökség egyre rosszabb állapota – ne feledjük, maga a püspöki székhely is elveszett –, valamint az oszmán előretörést kísérő mérhetetlen pusztítás állhatott. A kanizsai főkapitányság is felhasználta az egyházi vagyont és az épületeket a védelem megszervezésére. Végül e folyamatokat erősítette a protestáns reformáció kanizsai megjelenése is. Mindezek hatására először a ferences kolostor néptelenedett el, majd valószínűleg az 1560-as évek végén a plébánia is megszűnt. A várban lévő kápolnát ekkor már raktárként használták, a Thury György sírját is rejtő Szent Bertalan-kápolna pedig katonai őrhely lett.

A hitújítás helyi megjelenésében Nádasdy Tamás és felesége, Kanizsai Orsolya s familiárisaik új hitértelmezéssel rokonszenvező magatartása volt meghatározó?

Valóban, valószínűleg Nádasdy jóvoltából kerülhetett először protestáns lelkész Kanizsára. Az első erre utaló közvetett adatunk 1544-ből származik. E kérdés ugyanakkor egy régóta zajló vitához vezet minket: milyen vallású, protestáns, avagy katolikus volt-e a Kanizsai-birtokokat is magáénak tudható Nádasdy? Vice versa sok érvet fel lehet hozni. A reformációt támogató magatartása mellett szól, hogy udvara a korai protestantizmus egyik központjaként működött. 1540-ig feleségével Kanizsán lakott, s valószínűleg itt kétszer is találkozott Sylvester Jánossal. Támogatta Dévai Bíró Mátyást, kapott levelet Melanchtontól, illetve Sárváron nyomdát alapított. A protestantizmust pártoló tevékenysége a familiárisai között is követőkre talált, valamint több hozzá köthető fiatal ment Wittenbergbe tanulni. Ugyanakkor közeli kapcsolatot ápolt Várday Pál esztergomi érsekkel, a váradi püspök emberével áldatta meg a fiát, Ferencet, valamint 1548- ban Várday hitszónok küldése miatt levelezett Kanizsai Orsolyával. Sokat idézett forrás még egy 1560. december 11-én kelt levele, amelyben a következőket írta haza Bécsből a feleségének: „Meglátogatott továbbá pápa követe, és ede hozzám jütt. Hitire, tisztességére azt mondta, hogy pápa énnékem ezt s ezt üzente. Tudja ő szent atyasága, hogy nem vagyok én luther, de meglátja űszentsége, hogy az lutherök ellen szolgálni akarok néki.” Mindezek alapján valóban nehéz lenne a vitában dönteni. Ugyanakkor a felekezetszerveződés e korai szakaszában még nem voltak olyan jól elkülönülő felekezeti határok, amelyek segítségével mindenkit egyik vagy másik oldalra lehetett volna sorolni. Valószínűleg a reneszánsz Rómában tanult, világlátott, humanista műveltséggel rendelkező főúr, s rajta keresztül felesége, Kanizsai Orsolya is az új hitértelmezésre fogékony személyekben elsősorban a tudóst s nem pedig a reformátort látta. Úgy tűnik, hogy Nádasdy elfogadta a meglévő egyházi struktúrákat, érdeklődő szelleme pedig nyitottá tette őt az új hitértelmezések nyújtotta intellektuális kihívásokra is.

A tanulmányban szerepel, hogy a vallásossággal kapcsolatos vezetői intézkedések zendülést is okoztak a német katonaság körében. Ez hatással volt az erődítési munkálatokra, a közelgő török támadás elleni felkészülésre?

Ezt a különleges esetet Haym Kristóf kapitány a Thúry György Múzeumban őrzött iratai mesélik el számunkra. 1594-ben nevezték ki az alsó- ausztriai kamarást kanizsai kapitánnyá. Mivel ekkor már sem templom, sem pedig oltár nem állt Kanizsán, a frissen katolizált Haym egy oltárt hozatott, s 1595 hamvazószerdáján az evangélikus német katonaság által használt várbéli szobában kívánta felállíttatni, mire a németek fennhangon azzal fenyegetődztek, hogy az oltárt a papokkal együtt kihajítják az ablakon. Végül megállapodtak, hogy felváltva használják Miksa főherceg döntéséig a szobát, de a feszültség az evangélikus prédikátor pápaellenes beszédei miatt nem csillapodott. A főherceg a legkevésbé sem örült, hogy az egyik legfontosabb végvárban ilyen komoly vallási feszültségek törtek ki, így mindkét felet rendre utasította, s kompromisszumos megoldást keresett. Végül csak két évig állt fenn ez a helyzet, mert Haym leváltása után a szoba visszakerült a protestánsok kezébe. A győzelem azonban pirruszi volt, ugyanis 1600-ban hosszú ostrom után elesett Kanizsa, s ezzel évszázadokra megszűnt az intézményes protestáns vallásgyakorlat is.

Kanizsa elfoglalásával a várkatonaságból és családjukból álló keresztény lakosság elmenekült vagy elpusztult. Kanizsán több mint 200 évre a protestáns vallásgyakorlat megszűnt. A lutheránusok eltűnése csak a „Habsburg-ellenreformáció” számlájára írható?

Régi, sokat emlegetett állítás, hogy a „Habsburg-ellenreformáció” okozta a kanizsai protestáns felekezet felszámolódását. Ám ez egy általános toposz ismétlése csupán. Rudolf király alatt több protestáns kapitányt neveztek ki Kanizsa élére, ilyen volt Andreas Kielman és a várat feladó Georg Paradeiser, s a helyi protestáns katonaság mindvégig saját lelkészekkel gyakorolhatta hitét. A helyi protestáns felekezet intézményes eltűnése sokkal inkább az oszmán hódítás számlájára írható, hiszen a vár elfoglalását követően az addig itt lakó helyi keresztény lakosság felszámolódott, s a helyüket elsősorban a Balkán irányából érkezett délszláv népesség vette át, miközben az egykori templom, a kolostor és a kápolnák maradványai a 17. század végére mind eltűntek. Így nemcsak a protestáns, de a katolikus intézményrendszer is felszámolódott, pusztán a környékre érkező misszionárius szerzetesek tudtak valamelyest gondoskodni a helyi katolikus lakosságról. Ezért Kanizsa felszabadítása után, 1690-ben a semmiből kellett ujjászervezni a város egyházi életét. Azt láthatjuk, hogy a 16. század végéig maradtak katolikusok Kanizsán, a protestáns reformáció elterjedése hosszú távú folyamat volt, eltűnése pedig nem a „Habsburg- ellenreformáció”, hanem Kanizsa 1600-as elfoglalásának és 1601-es sikertelen visszafoglalási kísérletének következménye lett – közölte Kanász Viktor. A vár két híres ostromának korabeli megítéléséről sorozatunk következő, befejező részében szólunk.