Ellentétek balladája

Előtte a Luca és az Előre viszonylag szép kört futott, de ebből az ötösből egyedül a Lelki ismeretek volt képes hozni azt a szintet, ami a Pixart korábban az animációs filmek királyává tette. Az Elemi esetében tehát volt mit bizonyítani.

Parázs Elemetropolisz egy külső negyedében él és szülei boltjában segédkezik. Minden vágya, hogy átvegye apjától az üzletet, ám ez meghiúsulni látszik, amikor a hely csőtörés miatt víz alá kerül. Ekkor tűnik fel Örvény, aki egy teljesen más kultúrát és stílust képvisel. A két fiatal kénytelen összefogni, hogy megoldják a problémát.

Mivel első olvasatra ki lehet következtetni a szinopszisból, hogy milyenfajta történettel állunk szemben, az volt az egyetlen kérdés, miként fogják körbejárni a témát. Senki számára nem ismeretlen az ellentétek vonzzák egymást közhely, illetve az ideológiákat felrúgó szerelmi sztorik, az Elemi pedig nagyrészt erre épül. Parázs családja a messzi Tűzföldről érkezett a nagyvárosba és önállóan, kemény munkával boldogulnak hosszú évek óta, míg Örvény igazi gazdag aranyifjú, kinek soha nem kellett aggódnia a megélhetésért. A két főhős nemcsak küllemben és élethelyzetben, de jellemben is olyan, mint a tűz és a víz. A lány forrófejű, nehezen beszél az érzéseiről, míg a fiú bárkinek kiönti a szívét, mondhatni túlérzékeny és könnyen elsírja magát. Az adódó konfliktus mégis egymás mellé sodorja őket, és szépen lassan kialakul köztük valami. Vagyis inkább elég gyorsan, ami a film egyik nagy hibája. Túl hamar egymásra hangolódik a két főszereplő, s noha akadnak súrlódások, célszerűbb lett volna elidőzni az ismerkedős szegmensen. Hiába bájosak együtt, ha kezdetben nehezen hihető, hogy Ámor nyila mindkettejüket eltalálta. A másik zavaró tényező a helyenkénti didaktikusság. Nyilván pillanatok alatt fel tudjuk mérni, melyik elem melyik emberi rassz megfelelője, illetve az ebből adódó bonyodalmak sem új keletűek. Nincsenek csavarok, sem nagy megfejtés, s tény, hogy nem is szükséges minden esetben, mégis túl sokszor láttuk már ezt a történetet, ezzel a konklúzióval. 
A Pixar viszont nem véletlenül tart ott, ahol. Lehet, hogy voltak már jobb formában, de szó nincs róla, hogy elfelejtettek volna filmet készíteni. Az Elemi elsősorban a vizuális megoldásaival brillírozik és éri el, hogy fellobbanjon az a bizonyos láng. A városkép, az elemek közti játékkal és a rájuk jellemző viselkedéssel önmagukban is csodásan festenek, de Peter Sohn műve akkor működik a legjobban, amikor tartalmat is pusztán képekkel közöl, szájbarágás nélkül. Gondolok itt az első érintésre, az összhang kialakulására, ahogy hőseink eljutnak arra a szintre, hogy közösen küzdjék le a korlátaikat. Szintén ügyesen használják az ellentétek előnnyé formálását, reflektálva egy kapcsolat kettősségére, miszerint úgy van egymásra utalva Parázs és Örvény, hogy tisztában vannak azzal, ez milyen áldozatokkal jár. A zárás nemkülönben betalál érzelmileg és megint csak szavak nélkül, gesztusokkal sikerül a legtöbbet mondania.

Sohn alkotása egy sokszor megjárt ösvényt követ és a felszínen nem tartalmaz túl sok egyediséget. A cselekmény kiszámítható és részleteiben is akadnak bőven hibák, ám Elemetropolisz világa magába tud szippantani. Nem próbál görcsösen vicces lenni, de remek a humora, jól ragadja meg a tűz-víz jelenséget és külön tetszett, hogy egy klasszikusabb szerelmi történet, amit a Pixartól eddig még nem igazán láttunk. Nem fogjuk a stúdió mesterművei közt emlegetni, nagyjából a korábban említett Előre és Luca szintjét hozza és ezzel nincs semmi gond. Megvan benne az érzelmi töltet, a két főhős szuper és vizuálisan egészen mesés a kivitelezés. Ha nem is elementáris erővel, de a szívünkbe zárjuk ezeket a parázslóan örvénylő elemeket.