Október, az idősek hónapja

Az idősek hónapja alkalmából idézzük Buni Géza, a Zalai Hírlap újságírójának jegyzetét a Hírlap 1992. november 18-ai számából: „A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint az idill egyik jelentése: „Az egyszerű boldogságot tükröző derűs, bensőséges család v. szerelmi életforma, jelenet, esemény.” Nos, amit ellestem, először akaratlan szem- és fültanúként, aztán pedig már kíváncsian (elnézést kérek érte) – arra tulajdonképpen egyik meghatározás sem illik igazán. Amint a tejes hűtőpultnál válogattam a nem kicsit csöpögős zacskós tejet, feltűnt az idős házaspár. Hetven körül járhattak mindketten, s talán egy kicsit nagyot is hallottak, mert elég hangosan beszéltek. A nénike forgatta a kezében a fél literes kakaószacskót, azután kinyitotta kis erszényét és a csörgő aprópénzt kezdte számolgatni. – Megvegyük? – fordult a férjéhez. – Nekem jó a tej is – hangzott a válasz. – Én se rajongok érte – tette vissza a zacskót a helyére és maradtak a tejnél, ami ott árválkodott a kosár alján. Nézték egymást. A néni közben számolgatta a meg-megcsörrenő aprópénzt, aztán kinyitotta az erszény másik rekeszét, ahol egy vagy két százas árválkodott, de sietve visszazárta. Ez a jövő heti – nézett mosolyogva a férjére. – Régen sütöttél már rántott almát. – Mi kedves? Én azt még nem is sütöttem. – Lehet, hogy édesanyám valamikor. – De valami kellene még. – Csirkenyak! – mondta lelkesen a férfi. – Vasárnap is az volt. – Jó volt? – Jó. – Akkor rendben. Elballagtak mögöttem a felvágottas pulthoz. Érdeklődéssel nézték az olcsó kolbászt, a kuvasznak becsomagolta a hölgy, s ahogy végigjáratták a tekintetüket az árukínálaton, a férfi megjegyezte: - Bőrkesajt nincs. – Szalonnát sem látok. – Kenyér még van otthon – néztek egymásra és kézen fogva elindultak a pénztár felé.”

Képgalériánkba Arany Gábor, Kiss Ferenc, Pezzetta Umberto és Szakony Attila fotóriporterek zsánerképeiből válogattunk.