Vannak, akik idegen érdekeket szolgálnak…

2024.07.05. 07:00

A 18. Nemzeti hét előadásai között sorskérdések is terítékre kerülnek

Megkezdődött a 18. Nemzeti hét programsorozata Balatongyörökön. Vasárnapig sorskérdésekről sorjáznak előadások, esténként pedig koncertek várják az érdeklődőket.

Péter B. Árpád

Már a programsorozat kezdetére megtelt a rendezvénysátor nemzeti érzelmű érdeklődőkkel

Fotó: A szerző

A Balatongyöröki Honismereti Kör (BHK) hagyományos rendezvényén – akárcsak tavaly – az orosz-ukrán háború az egyik központi téma, hiszen „ez az életünket s a létünket befolyásolja”, fogalmazott Piszter Péter, a civil szervezet elnöke, aki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át március idusán. Hozzátette: emellett a szellemi honvédelem továbbra is fontos célja az ötnapos programnak.

– Valamennyien megéljük, mennyi külső behatás nehezíti mindennapjainkat, veszélyeztetve nemzeti identitásunkat. E jelenség ellen mindenképpen védekeznünk kell, a Nemzeti hét ezt a célt is szolgálja – szögezte le a BHK első embere. – E programmal a közösségépítés mellett kultúránk értékeire is kiemelt figyelmet fordítunk.

Csöbör Katalin: A hazafiasság és a nemzeti érzés nem idejétmúlt fogalom
Fotó: A szerző

A rendezvény nyitányán Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője kiemelte, ez a szabadegyetem a hasonlóan gondolkodó emberek fontos találkozóhelye lett.

– A hazafiasság és a nemzeti érzés nem idejétmúlt fogalom Magyarországon, bár nagyon sokan szeretnék Európában, hogy a magyarságunkat, ezer éves értékeinket a kukába dobjuk. Nemrégiben az Európai Bíróság euro százmilliókra büntetett bennünket csak azért, mert nem engedünk a bevándorlásnak. Mindeközben pedig a Magyarországnak járó forrásokat ide sem adják – emlékeztetett Csöbör Katalin.

A képviselő leszögezte, ami most történik, kísértetiesen hasonlít Trianon esetére, amikor elvették tőlünk országunk kétharmadát, a lakosság nagy része a határon kívülre szorult, közben pedig háborús jóvátételt kellett fizetnünk. Azt mondta, akkor is voltak, s ma is vannak olyan emberek, akik idegen érdekeket szolgálnak.

Ma Mező Gábor újságíró, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Járosi Márton energetikus szakmérnök és Püski István könyvkiadó előadását hallgathatják meg az érdeklődők, 21 órától pedig a Misztrál együttes ad koncertet a Balaton partján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában