2024.09.10. 09:30
Isten szemtelenül fiatal - Beck Tamás irodalmi díja
Beck Tamás Petri György-díjas zalai író, költő nyerte idén a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíját.
Beck Tamás egy korábbi fotón egy budapesti kávéházban, szenvedélye a kávé
A hét végén zajlott díjátadóról több irodalmi portál is beszámolt. Olvasható, 160 pályázótól háromszáz vers érkezett a 33. alkalommal kiírt költőversenyre.
A fődíjat Beck Tamás Önarckép című költeményével érdemelte ki. A szeptember 6-7. között zajlott irodalmi fesztiválon átadták a Térey-díjat, és két különdíjat is kiosztottak.
A költőversenyt a Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992-ben indították útjára. Idén is a füredi Tagore sétányon álló Quasimodo emlékfánál tartott ünnepséggel kezdődött a rendezvény, majd az Anna Grand Hotel dísztermében adták át a díjakat. Néhány név a korábbi díjazottak közül: Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina.
Beck Tamás 1976-ban született Zalaegerszegen, jelenleg is ott, valamint Lentiben él. A Nyugat-magyarországi Egyetemen hallgatott filozófiát. Rendszeresen 2005-től publikál verseket és novellákat irodalmi folyóiratokban, többek közt a Jelenkorban, a Mozgó Világban, az Élet és Irodalomban. Közölte írásait a Szép versek és a Körkép antológia.
„Nagykanizsán kezdtem írni, Pék Pál volt az első, akinek megmutattam az írásaimat”, nyilatkozta a Zalai Hírlapnak 2015-ben, amikor két kötete is megjelent. (Isten szemtelenül fiatal, Más él benned.) Már 2008-ban és 2009-ben díjazták elismerő oklevéllel a füredi költőversenyen.
Idézet Turbuly Lilla zalai pályatársnak a Petri György-díj kapcsán született laudációjából: „...ezek a versek, legyen szó testről, lélekről, egy bolygóról vagy akár a világegyetemről, a rejtett összefüggésekre kérdeznek rá. Hogy csakugyan úgy van-e, mintha kezdet és a vég Möbius-szalagként összeérne.”
Szerkesztőségünk is büszke lehet, Nagy Betti munkatársuk 2018-ban a zsűri elismerő oklevelét nyerte el a Salvatore Quasimodó nevét viselő költőversenyen.