Indul a bakterház a Hevesi Sándor Színházban

Nehéz, de talán nem is kell Rideg Sándor 1920-as, 30-as évekbeli gyerekkorába helyezkedni, amikor beülünk az Indul a bakterház című regényéből készült színpadi változatra a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházba. A szöveg kifacsart életképeket tár elénk az akkori (?) hazai tanyavilág retardált figuráinak megidézésével, s a nyomában járó filmes és színházi adaptációk is ezen a nyomvonalon haladnak.

Ezúttal a zalaegerszegi teátrum állandó vendége, alapítója, s immár örökös tagja, Böhm György rendező dúsítja az alapszövetet, melyet a végletekig tekert vígjátéki felfogás keretei közt értelmez mindenki, aki hozzányúl. A történetvezetés helyett a felvonultatott karakterek kínálnak kedvező lehetőséget, őket a laza szituációhalmazon átkergetve, a jeleneteknek – a groteszk ezer attribútumát hadrendbe állító – felöltöztetésével nyerhető egy kacagtató este nézőnek, színésznek egyaránt.

A bakterházba új kisbéres kerül. A bakter, a családja és az arra járók tablója leginkább törvényen kívüli cselekedetekre inspirálja Bendegúzt, még szerencse, hogy a rokonsága által eladott kiskamasz felveszi a kesztyűt, igyekszik kamatostul visszaadni, amit kap. A többi móka-kacagás, igaz, a kegyetlenebb fajtából, ráadásul a darab végi fortisszimóig folyamatosan fokozni kell az abszurdot. A figurák egyre inkább kifordulnak önmagukból, az ismétlődő kedélyes-veréses szaladgálásnak át kell csapnia valóságtól elrugaszkodott üldözősdibe, mert ez a humorforrás veleje, amit kötelezően színez a végtelenített iddogálás eljátszása. Idáig nem túl eredeti a koncepció. Amitől jólesően böhmös lesz, az a színészeknek jókora teret adó ötletek tobzódása. A fedőből így lesz defibrillátor, hogy csak egyet idézzek... Itt érdemes a figyelembe ajánlani a darab zenei keretét. Máriás Zsolt zenei vezető a Volt egyszer egy vadnyugattól, Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjén, a Hej rigó, rigón, a Pálinkadalon át a Bella csao-ig bezárólag válogatott. A mix kicsit délszláv hatású lesz, ami egy másik filmet idéz. A közönség rezonál a jól ismert dallamokra, míg a popularitás mederben tartott.

Bendegúz (kettős szereposztás enyhíti a gyerekek terhét: Besenczi Zsongor, Kovács Dávid) ízes szöveggel, nyelvi humorral kell dolgozzon. Igazi kis hősökként küzdenek meg a temérdek mondattal. Bakter uram (Besenczi Árpád) tipikus alakja ismét csak ujjgyakorlat a színésznek, Kiss Ernő és Kovács Virág kettőse is pont olyan, ahogy az egyszerű népfi és mérsékelt szépségű kedvese elképzelendő. A gyönyörű primadonna szerepekben kedvelt Debrei Zsuzsanna kiváló érzéke a bumfordi humorhoz már korábban is megmutatkozott, ahogy Hertelendy Attiláé is, Szakály Aurélról nem is beszélve. (A magyariságba oltott vőfély a darab késői pontján kerül a képbe, neki a már fel- és túlfűtött színpadi hangulaton kéne még egyet csavarni, de ehhez csak egy mondatot kap, tehát innen szép nyerni.)

A Jászai-díjas Farkas Ignác bűbájos, kézenfekvő másnaposságot „gyógyító” piócás embere a transzba eső sámán és a racionális simlis keveréke. Farkas Gergő marhakereskedője, Fritz Attila csendőre, Andics Tibor börtönből kilopott örömapája illeszkedik a tablóba. Mindenkinek van meséje a paraszti szellem-kaleidoszkópról, amit olykor muszáj sietősen előadni, mert valamiért mindjárt kergetőzni kell. Méghozzá komplett tűzoltó zenekarral, mely masírozás közben szólaltatja meg a már említett zenei bázist. (D. Varga Ádám, Görög Ferencz, Hertelendy Attila, Jens Christian Clausen, Schüttönhelm Tibor.)

És akkor a banya. Aki puszta létével örök tárgya a csúfolódásnak. Akit kinevetnek, ütnek, kergetnek. Talán rászolgált, talán csak szerencsétlen. Mivel szálfatermetű táncos játssza (Cseh Richárd), nem eshetünk a szánalom „hibájába”.

Az Indul a bakterház jelmezeit Túri Erzsébet, a díszletet Michac Gábor, a koreográfiát Bakó Gábor tervezte.