Nemes László festőművész gondolatai a Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállításról

„Megtisztelő meghívásnak eleget téve látogattam el a sajtófotó kiállításra. Általában nem veszek részt ezen újszerű programokon, ami a kiállítások, rendezvények népszerűsítését célozzák meg, kurátorok, alkotók vezetik végig az érdeklődőket, magyarázzák a látvány értelmét, esztétikai, tartalmi vonulatait. Számomra kedvesebb az „a la prima vista” élménye, miként teremtődik meg bizonyos intim kapcsolat, dialógus a szemlélő és a látvány között. Ez a időbeliség, a szemlélődés, a látvány okozta katarzis izgalmas megélése a saját belső gondolati világomnak, amit a jelen idő nekem szánt” - írja Nemes László szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében, majd így folyatja.

- Örömöt jelentett számomra az ott eltöltött két óra. Seres Péter meggyőző szakmaisággal és feltétlen odaadással végezte feladatát. Nyugodt lélekkel kijelenthető, hogy ők hárman, Seres Péter, Katona Tibor és Pezzetta Umberto iskolát teremtettek, sőt évről évre új és új híveket, követőket kerestek és találtak. Csak így lehet igazából egy kitartó, szakmailag elkötelezett alkotócsoportot létrehozni egy olyan világban, ahol éjjel-nappal a digitális fotóapparátok jól ismert, hangos vagy sejtelmes kattanások akusztikája teríti be környezetünket. A képek rengetege már-már fárasztó mennyiségben ott van a mindennapi életünkben, az utcáinkat a fotográfiák, mozgóképek, plakátok színes forgataggá varázsolják, a megvásárolt árucikkeket képek sokasága díszíti: képek, képek, képek özönlenek, amik mindennapi vizualitásunk mély tárhelyeit gyarapítják.

A 19. század technikai csodája, a dagerrotípia idejében még elképzelhetetlen volt a 19. század turbulens világa, igaz már akkor nyilvánvalóvá vált egy új világ eljövetele, a mindent dokumentálni lehet és kell időnként nyomasztó szindrómája. Már akkor tudni lehetett, hogy a fényképezés a társművészetek abszolút részesévé válik, sokszor háttérbe szorítva a tradicionális művészeti kifejezőeszközöket. Magyar kiválóságok gazdagítják az egyetemes fotóművészet világát: Brassai, Moholy Nagy, André Kertész, Robert Kappa, Escher Károly, Kornis Péter kortárs fotóművészeink jelen vannak a világ fontosabb kiállításain.

Így vált a mindennapjaink világává a fotográfia, elképzelhetetlen élni e nélkül, sajnos pozitív vagy negatív értelemben is, de fejlődési ciklusaink során totálisan beépült gondolkodásunkba.

- Átélve, végignézve a kiállítás anyagát első élményként megerősödött bennem a felismerés, hogy itt vagyok, e városban élek, a „genius locci” része vagyok, segített megújítani élményeket, amiknek részese voltam, méghozzá olyan különleges meglátással, ami maradandóvá varázsolta a látványt, az eseményt.

A „Seres Péter-i” világ megkönnyítette számomra megtalálni a részlet fontosságában az egészet, ösztönös intelligenciával követi az eseményt, igazi dokumentarista, aki megtalálja az alkotásában a művészi jelleget és mindent megtesz ennek érdekében. Igen, helyenként a fotóművészet arra sarkallja, hogy képei ebbe az irányban hassanak, elhagyva a riporteri szakma lényegét a „ pillanat erejének”, a minden áron megörökíteni a másodperc történésének érvényesítését. Erőssége a stúdióban történő utómunka, a harmónia, az arányok, a kompozíciós erővonalak kikísérletezése, sőt a színek világának értelmezése elkíséri a festészet szakmaiságába, ahol otthonosan mozog, nem negligálva a fekete-fehér tónusok világát, bátran belevág ezek megoldásába.

Katona Tiborban a kérlelhetetlen fotóst vélem megtalálni, utolsó pillanatig kíséri a témát és a feladatot és végtelen türelemmel kivárja az exponálás pillanatát. A mozgás, a dinamika a kedvenc területe és itt kiváló teljesítményt nyújt: minden feszültség és erő, a meditatív nyugalom nem érdekes, ő robbantani akar.

Pezzetta Umberto nagyon régi ismerős a fényképet kedvelők számára, „jó sajtófotós”, aki mindig megtalálja a „mi időnket”, vagyis mély empátiával és igényességgel, érzékenységgel fordul a városában történtek megéléséhez. Ezen a kiállításon egy másik, kevésbé ismert arca mutatkozik meg, a művészfotó iránti vonzalmát lehet átérezni munkáin a megszokott sajtófotós arculata mellett. A mindig kereső és felfedezni vágyó ösztöneit most kielégíti egy új sorozat, a mozgás és a statikusság közötti átjárás lehetőségeinek tanulmányozása. Újra megtalálja azt a stílust és áramlatot, ami annyira jellemezte a 20. század elejét, a futurizmust. A mozgás, a dinamika és a fények, formák, színek együtthatása új utat nyit munkásságában, megerősítve törekvéseit, hogy minél egyénibb kifejezési módon közvetítse tartalmi és esztétikai krédóját.

A „hármak” elhatározása, hogy minél szélesebb körben merítsenek a fotográfia iránt érdeklődők csoportjából, az is abszolút sikertörténetnek bizonyult. Új nevek, új kísérletek, új szereplők és felfedezettek. Itt a jövő a kapuk előtt, kopogtatnak…

Összességében egy igényes fotográfiai kiállításnak lehettünk a szemtanúi. Habár a hely tekintetében kevésnek bizonyult a tér és a falak, de méltó helyszínnek tudhatjuk a Gönczi Galériát. A képek és az alkotások elhelyezése, megkomponálása szakmai tudásról tesz tanúbizonyságot, még a kicsit túlzsúfoltság érzetén túl is dicséretes kezdeményezés a nagy méretek megjelenítése. Nem kis technikai precizitást, tudást bizonyított a képek nyomtatásának minősége, iváló munkát végzett a nyomdai szakember.

Végezetül, jó érzés volt újból látni, átélni egyszerű városi polgárként azon momentumokat, melyek a mindannyiunk közös időintervallumában zajlottak, események, rendezvények, közösségi és személyes történetek… Köszönjük a kiállítást!