Csehov egyfelvonásos darabjai Vidnyánszky Attila rendezésében szombaton a Kvártélyház színpadán

– Igazgató úr, majdnem napra pontosan 120 évvel Csehov halála után miért izgalmas az ő darabjaihoz nyúlni, s van-e üzenete a XXI. század számára is e három egyfelvonásosnak?

– Azt az életérzést sugározza, amiben ma is élünk: valami végleg elveszett, és mi nem találjuk a helyünket ebben az új világban. Nem véletlen, hogy a darabjait folyamatosan játsszák a színházak. Az egyfelvonásos komédiáinak a nagy színművekkel összevetve nem üzenete van, hanem élvezeti értéke. A medvében az özvegységébe burkolózó érett asszony „csinált” tartózkodásával úgy feltüzel egy férfit, a medvét, olyan erotikus tánc kezdődik közöttük, hogy csak úgy forr a színpad. A hisztérikus vénleányától szabadulni akaró apa és a megrettent kérő viaskodása is vaskos tréfa. Egy jobb kabarészerző tollából is megszülethettek volna, de Csehov érzékeny emberismerete és írói nagysága teszi ezeket mégis igazi irodalommá. A rettegő papucsférj története pedig, akinek a dohányzás ártalmairól kell előadást tartania egy porfészekben, amire kicsinyes és önző felesége kényszeríti, finoman megrajzolt portré.

– E három egyfelvonásost majdnem három évtizeddel ezelőtt, 1997-ben mutatta be először a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház társulata az ön rendezésében, s e darabokat azóta is sikerrel játsszák szerte a Kárpát-medencében. Ritka, hogy egy előadás ilyen hosszú életet éljen.

– Annak idején a Gyilkosság a székesegyházban című T. S. Eliot verses dráma és Az ember tragédiája, vagyis két súlyos mű között született meg ez az előadásunk. Valami könnyed, de igényes anyaggal akartunk foglalkozni, amit sokszor tudunk játszani, ami az úgynevezett rendezői színházzal ellentétben színészközpontú, amelyben a színészek lubickolhatnak, és amin a közönség is jól szórakozhat. Hogy ilyen sokáig fog élni, mi magunk sem gondoltuk. A Leánykérésben történt csupán egy szerepcsere, pár éve vette át Kacsur Andreától a fúriává váló leány szerepét Orosz Melinda. A többiek – Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Varga József és Tóth László – a kezdetektől örömmel játsszák az előadást, és bőven túl vagyunk már a háromszázadikon. Mindig egymást inspirálva adják elő Csehov kamaradrámáit, és mivel a műfaj megengedi az improvizációt is, újra és újra meglepik egymást, és ez frissen tartja a produkciót. A dohányzás ártalmai című monológ igazán különleges. Nem csupán azért, mert mindössze egy színész – Trill Zsolt – adja elő, hanem azért is, mert ebben a színészet magasiskoláját nyújtja. Annak idején hetekig elemeztük a szöveget, mondatról mondatra építettük fel a figurát. Ez a könnyed szöveg ugyanis egy csapda. Csábít a nevettetésre, de a titka, hogy nem szabad „túlnevettetni” a közönséget. Nem szabad, hogy ez a szánalmas figura, aki a felesége erőszakosságának kiszolgáltatva élte le az életét, nevetségessé váljon. A helyzet nevetséges, amiben látjuk, de a színésznek nem szabad engednie, hogy a közönség kinevesse. Ez a kisember – amikor a felesége nem látja – fellázad a dohányzás ártalmairól szóló előadás közben, letépi magáról az ócska zakóját és megtapossa, így egy szemvillanásnyi időre szabadnak érzi magát, mígnem újra megjelenik az életét megkeserítő asszony. Rá kell jönnünk, hogy amin nevetünk, valójában egy ember szomorú tragédiája. Itt minden kisszerű, de Csehovnak volt érzéke ahhoz, hogy szeretettel rajzolja meg azt az alakot, aki semmire való életének a hősévé válik.

– Egy picit beszéljünk a zalai megyeszékhelyről is. Fűzik ide emlékek, élmények, esetleg rácsodálkozások, netán művészbarátságok?

– Fontos élményünk volt a Tóték előadása 2022 májusában. Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, a társulat úgy döntött, nem tér haza. Azon a napon éppen a háború embernyomorító hatásáról szóló abszurdot, Örkény István Tótékját játszották Tiszakécskén. Ezt az igencsak aktuálissá váló eladásukat aztán az otthontalanná vált társulat iránti szolidaritás jeleként sokan meghívták, így a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is. Nagyon jólesett ez a gesztus a zalaiak részéről.

– S ha már – egyelőre képzeletben – itt járunk, van bármilyen szellemi rokonság az ön által képviselt színházfelfogás s aközött, amivel Hevesi Sándor több mint száz évvel ezelőtt, az ön szavait citálva, „be tudta emelni a magyar színházi életet az európai színházi vérkeringésbe”?

– Hevesi Sándor a XX. század magyar Nemzeti Színházának meghatározó alakja, aki nem csupán rendező és igazgató volt, hanem a színházelmélet tudósa is. Tájékozott volt a nemzetközi színházi élet alakulásáról, és arra a színvonalra emelte a Nemzetit, ami az akkori német színházi élettel volt egy lapon említhető. De nem majmolta a divatokat, hanem a művészi mélyáramokat tapintotta ki finom érzésekkel és használta fel többek között Az ember tragédiája színre állításánál is, amelyet a „Nemzeti Színház Bibliájának” tartott, és többször megrendezett. Korszakos alkotó volt, méltán őrzi a zalai megyeszékhely színháza az ő nevét.