Jöhet a sorozatban harmadik siker is

2023.09.30. 08:30

A ZTE II. itthon, a Nagykanizsa Gárdonyban

A labdarúgó NB III.-ban szereplő zalai csapatok közül a ZTE FC II. vasárnap hazai pályán fogadja az ETO Akadémia csapatát, az FC Nagykanizsa pedig a Gárdony vendége lesz.

Kerkai Attila

A ZTE FC II. együttese ezúttal idehaza lép pályára és akár a harmadik sikerét is begyűjtheti sorozatban

Fotó: Pezzetta Umberto

Ahogy ebben a szezonban megszokhattuk,  két különböző csoportban szerepel a két zalai résztvevő. Az Északnyugati csoportban ZTE FC vasárnap 11 órától az ETO Akadémiát látja vendégül, ezúttal a ZTE Arénában. A  zalai fiatalok a legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték, sokat javítva ezzel a tabellán elfoglalt pozíciójukon. Koller Zoltán együttese most a 8. helyen áll és a helyezések alapján akár egy újabb siker is következhet, hiszen a győri akadémisták csak a 14. helyen állnak, bár a két csapat között mindössze három pont a differencia. Minthogy a ZTE FC első csapata már pénteken lejátszotta bajnoki mérkőzését, visszajátszók is lehetnek a vasárnapi együttesben.

A Délnyugati csoportban az FC Nagykanizsa vasárnap 15 órától a Gárdony vendége. A kanizsaiak az ötödikek, a gárdonyiak a hetedikek, így jó meccs ígérkezik. Gombos Zsolt a dél-zalaiak vezetőedző is erre számít, hiszen mindkét csapat eddig nagyon sok gólt lőtt, így egy bátran témadó házigazda ellen készíti fel együttesét. Az FC Nagykanizsa győzni szeretne, annál is inkább, mivel pozíciójának erősítése érdekében, az elbollyal való haladáshoz ez szükséges lenne.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában