Teniszezett és kosárlabdát oktatott Russay Olivér, aki édesapjához hasonlóan maximalista

A fiatalabbik Russay Olivér ma Pécsen él. Először arra kértük, beszéljen kicsit édesapja pályájáról és arról az örökségről, amiből aztán ő is táplálkozhatott.

– Édesapámra már gyerekként rátalált a sport, hamar elköteleződött – emlékezett vissza fia. – Szüleivel sok időt töltöttek a Balaton mellett, ezért kajakozott és úszott, ez élete fontos része volt a későbbiekben is. Elvégezte a Testnevelési Egyetemet, középtávfutó lett, majd a küzdősportokban is kipróbálta magát. Nagykanizsán kötött házasságot szintén pedagógus édesanyámmal. Nemcsak a Cserhátiban (ma Cserháti-technikum) tanított, hanem a Thúryban is, másutt óraadóként számítottak a tudására. Sok egyesület számíthatott rá edzőként, ahol tisztséget, feladatot vállalt, ott a maximumra törekedett. Ennek meglett az eredménye, hiszen például a Thúryban a női kosárlabdacsapatot az országos döntőig vitte. Szinte minden sportághoz értett és a diákokhoz is, amikor röplabdát kezdett el tanítani, akkor abból repítette az élre együttesét. A Cserhátiban kézilabdát tanított, mert úgy vette észre, a fiúk arra voltak a leginkább fogékonyak. Erre olyannyira ráérzett, hogy velük járt megyei és országok döntőkre. S mintegy fő bázisként sok utánpótlás-játékost adott az akkori Tungsram NB-s kézilabdacsapatának.

Russay Olivér kiemelte: édesapja a tennivalói, a hivatása mellett a honvédségnél még önvédelmet is oktatott. Később a teniszben is jeleskedett, Nagykanizsán az első teniszpályákat Berkes József barátjával együtt építették. Rengeteg sportban jeleskedett, mindegyik a szíve csücske lett, odafigyelt a versenyzőkre, a játékosokra. 1990-ben hunyt el 65 évesen.

– Már nyugdíjas volt, amikor a Cserháti-iskola akkori igazgatójával megbeszélte, hogy én hamarosan végzek a szegedi tanárképzőn testnevelés és biológia szakon s kezdhetném ott a pályafutásomat – folytatta. – Vagyis, kitaposta nekem az utat. Ha egy kicsit visszamegyünk a gyerekkoromba, látható, hogy édesapa mellett a sport fontos részévé vált az életemnek. Vívással kezdtem általános iskolásként, de a tenisz mellett kötöttem ki és hosszú évekig versenyeztem. Válogatott kerettag lettem és imádtam a sportágat. Később ebből lettem tréner, aztán "B" licenes edző is.

Nagykanizsára visszakerülve az Olajbányász teniszedzője lett és ebből az időszakból szívesen emlékszik egy olyan történetre, mely összeköti őt édesapjával.

– Utoljára még apu irányításával voltak női teniszezők Nagykanizsán – mesélt tovább. – Amikor edző lettem, a teniszezőknél harmadosztályból feljutottunk a másodosztályba, ahol érmesek lettünk. Felélesztettem azt, ami apám idején létezett, de aztán nélküle megszűnt. A vezetésemmel újraéledt és sikeres is lett, ez olyan történet, ami a mai napig átmelegíti a lelkemet.

Aztán Russay Olivér családot alapított és pécsi származású feleségével együtt a baranyai megyeszékhelyre költözött. Ott is folytatta a teniszedzőséget hosszú évekig, majd a pécsi Mezőszél utcai általános iskola tanára lett, 30 éve tanít ugyanott.

– Édesapa példáját követve az első tanévemben építettem egy teniszpályát az iskola udvarán – mosolygott. – Oktattam a gyerekeket teniszre, s volt olyan év, hogy három elsőosztályú játékosa volt Pécsnek és abból kettő a tanítványom. Ez a sport nagyon sokat adott, jelenleg az iskolai kosárlabdát viszem. Évekig a PVSK fő bázisiskolája voltunk, az utolsó két évben pedig a Rátgéber Kosárlabda Akadémia számíthat ránk is. Feleségemmel három gyermekünk van, mindegyikőjük sportol, de úgy tűnik, a pedagóguspályát egyikőjük sem választja.

Russay Olivér a stafétát a nagykanizsai Abay Nemes Ádám egykori vívónak, az NTE 1866 vívószakosztály versenyzőjének adta át.