Horváth Tamás itt vette át a Maróczy Géza-díjat

2024.05.30. 12:30

Zalakaroson nem pihennek a sakkórák

Öt forduló után csak Aczél Gergely volt hibátlan a 43. Zalakaros Kupa-Bárczay László Emlékversenyen, amely kilenc ország sakkozóit vonultatja fel. Az ötödik forduló előtt viszont nem ők, hanem a torna kitalálója, Horváth Tamás volt a középpontban, aki egy elismerést vehetett át.

Kerkai Attila

Aczél Gergely eddig magabiztosan szerepel, hiszen öt forduló után sem vesztett pontot

Fotó: Szakony Attila

Horváth Tamást nem kell különösebben bemutatni a hazai sakkozótársadalomnak, de a zalai sportszeretők táborában sem. A ZTE sakkozóinak, majd a Csuti SK egyik megalapítója és a Z. Csuti-Hydrocomp SK hatszoros bajnokcsapatának szakmai vezetője országosan is elismert szakember. Játékosként Európa-bajnoki bronzérmes volt, később sokáig volt a Magyar Sakkszövetség alelnöke, legfőbb szakmai sikere pedig a férfi sakkolimpiai csapat szövetségi kapitányaként elért ezüstérmes csapat irányítása a norvégiai Tromsöben (2014). Azóta is ez a legjobb magyar szereplés magyar csapattól sakkolimpián, amit az idén szeptemberben Budapesten rendeznek meg.

A Magyar Sakkszövetség legutóbbi közgyűlésén Maróczy Géza-díjat adományoztak Horváth Tamásnak, ami a hazai sakksporton belül a legmagasabb elismerésnek számít. A zalai sportvezető a közgyűlésen nem tudta átvenni ezt, így Zalakaroson a honi szövetség nevében Fehér Gyula nemzetközi bíró adta át neki. És nem véletlen volt a helyszínválasztás, hiszen 1982-ben éppen Horváth Tamás volt az, aki megszervezte először a Zalakarosi viadalt, majd évtizedeken át szervezte és életben tartotta. Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere méltatta a díj átadásakor Horváth Tamás tevékenységét, aki nélkül ez a viadal már egészen biztosan nem létezne.

A most is zajló 43. Zalakaros Kupa-Bárczay László Emlékversenyen öt forduló után kezdtek már kirajzolódni az erőviszonyok. A nemzetközi mester Aczél Gergely korábban legyőzte Mészáros Tamást, a Csuti sakkozóját, majd a korábbi kétszeres magyar bajnok Vidéki Sándort is, így egyértelműen a legnagyobb esélyessé lépett elő hibátlan mérlegével. Az indiai versenyzőkkel is számolni kell  még. A mezőnyben van egy 9 éves kislány, Sharvaanica AS, aki korosztályos világbajnok és a szakemberek szerint igen nagy jövő előtt áll.

Az élcsoport állása 5 forduló után így festett: 1. Acél Gergely 5 pont, 2. Jaidambareesh (indiai) 4, 3. Rikard Medanic (horvát) 4, 4. Török Sándor 4, 5. Vidéki Sándor 3,5, 6. Mészáros Tamás 3,5, 7. Jevgenyij Boguszlavszkij 3,5, 8. Mészáros András 3,5, 9. Márta Dominik 3,5.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában