A ZVMK vb-n is képviseltette magát

2024.08.30. 12:51

Repülőmodellező sikerek, Varró Krisztián bajnoki címe

Nemrég Nagykanizsán FSR hajómodellek világbajnoksága zajlott, a Zalaegerszegi Városi Modellező Klub (ZVMK) repülőmodellezői pedig külföldön és itthon is bizonyíthattak. Repülőmodellező világbajnokságon járt például Nagy Gergő Vilmos, itthon pedig Varró Krisztián magyar bajnok lett.

Kerkai Attila

A ZVMK repülőmodellezői kitettek magukért. Balról (középen) Varró Krisztián a bajnoki címe kihirdetése után, jobbról, kezében modelljével Nagy Gergő Vilmos, aki 2007 után először szerepelt az egerszegi klubból világbajnokságon

Fotó: ZH

A 14 esztendős Nagy Gergő Vilmos  az idén a repülőmodellező  F1A kategória válogatott tagjaként indulhatott  Macedóniában, Prilepben a szabadonrepülő modellek junior világbajnokságán. Megjegyzendő, hogy utoljára a ZVMK  színeiből  2007-ben volt  világbajnoki résztvevő, éppen a ZVK mai elnöke, Szteblák Tamás személyében. Nagy Gergő Vilmos a csapat tapasztalt tagjai mellett szépen helytállt, csak rajta kívülálló technikai hiba miatt rontott  két startban, de a többi ötöt a  maximális idővel hozta, így végül a 37. lett.  A magyar csapat 16 induló ország közül pár másodperccel lemaradva az 5. helyen végzett. 

Idehaza pedig Kaba és Báránd között rendezték meg a repülőmodellező országos bajnokságot a szabadonrepülő modellek kategóriájában.  A ZVMK színeit Varró Krisztián képviselte, aki oroszlánrészt vállalt  klubtársa, Nagy Gergő  Vilmos világbajnoki felkészítésében is. Varró Krisztián maximális idővel a döntőbe került az ob-n , ahol a legjobb startot dobta és így megnyerte az országos bajnokságot. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában