2011.07.03. 12:42
Négyezer polgárőr vette be Gyenesdiást (képgalériával)
Polgárőrök foglalták el szombaton Gyenesdiást, ugyanis a húsz esztendeje alakított szervezet a Balaton-parti községben tartotta országos találkozóját.
A seregszemlén mintegy négyezer polgárőr vett részt, s jelen voltak a rendőrség országos és helyi vezetői, a társszervezetek képviselői. Levélben küldött köszöntőt Schmitt Pál köztársasági elnök, hangsúlyozva: a szervezet munkája nélkülözhetetlen, hatékonyságukat meg kell őrizni, a tevékenységüket pedig megbecsülni. Gál Lajos polgármester kiemelte beszédében, hogy a bűnmegelőzés területén fontos feladatot végeznek a polgárőrök.
Hasonlóképpen fogalmazott dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is. Azt mondta, az egyesületeknek a hagyományokat megtartva alkalmazkodniuk kell az új helyzethez, melyet a törvény határoz meg számukra.
Ezután a polgárőrök kötelezően együtt járőröznek majd a rendőrökkel, az együttműködésnek a közbiztonság lesz a nyertese - tette hozzá. Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára úgy fogalmazott: a kormány elismeri és tiszteli, stratégiai partnernek tekinti a polgárőrséget, mely számára anyagi forrást is biztosít.
Hatala József országos rendőr-főkapitányköszönetet mondott a polgárőrök áldozatos munkájáért, kifejezve azon reményét, hogy a lendület nem csökkenne. Hozzáfűzte: a rendőrség együtt dolgozik a polgárőrökkel a közbiztonságért. Méltatta a polgárőrség tevékenységét Paskai László nyugalmazott bíboros is.
A rendezvényen többen kaptak kitüntetést, elismerést, majd kezdődtek a programok, bemutatók, s a vendégek megkoszorúzták a Balatont. A polgárőrök - elsőként a találkozók sorában - vért is adhattak, e lehetőséggel sokan éltek.