Egyre kevesebbeket vonz a hivatásos jogosítvány

A nagykanizsai Kovács Tibor több mint 12 éve kamionozik.

– Én a honvédségnél szereztem meg személyre és teherre a jogosítványt, nekem ez gyermekkori álmom volt – tudtuk meg tőle. – Most már 10 éve egy nemespátrói Bt.-nél dolgozom, ahonnan külföldre járok ugyan, de minden hét végén itthon lehetek, tehát a családommal tölthetek hetente két napot. Nem sok szállítmányozó cégnél engedik ezt meg, nem figyelnek ennyire oda a sofőrök igényeire, máshol van, hogy 3-4 hetet is külföldön, a családtól távol kell tölteni, ami azt gondolom, a fiatalok számára nem vonzó. Ráadásul drága is a jogosítvány, s a gyerek inkább elmegy főiskolára, egyetemre.

Kovács Tibor nagykanizsai kamionsofőr 10 éve dolgozik jelenlegi munkahelyén. Úgy véli, a sofőrhiány oka egyebek közt az, hogy a sokba kerülő jogosítványt kevesen tudják finanszírozni, másrészt nem vonzó a sok távollét és a nagy felelősség sem.
Fotó: Gergely Szilárd

A nemespátrói Bt. ügyvezetője, Szmodics Zoltán szerint igen összetett kérdésről van szó, de annyi bizonyos: mára a sofőr hivatás elveszítette régi presztízsét.

– Régebb óta a volán mögött ülő idősebb munkatársaim azt mondják, a legnagyobb baj, hogy tulajdonképpen mindennek és mindenkinek ki vannak szolgáltatva – szögezte le Szmodics Zoltán. – Nagyon szigorúan megkövetelik tőlük a pontos érkezést, miközben ez általában nem rajtuk múlik, hiszen rengeteg rakodási, forgalmi akadály, baleset, vagy éppen viszontagságos időjárás lassíthatja a haladást. Napjaink szállítmányozásában viszont – szakkifejezéssel élve – a „just in time”, tehát éppen időben érkezni rendkívül fontos, ami óriási felelősséget ró a gépkocsivezetőre, s egyúttal hihetetlen nagy stresszt is jelent a számára. Amikor az a „parancs”, hogy mondjuk, Belgiumból Szombathelyre holnap délután fél 4-re kell érkezni, akkor ezt az esetek döntő többségében sikerül végrehajtani, egy részében viszont nem. És ha késik, előfordul, hogy már be sem engedik a telephelyre, vagy éppen vissza kiküldik, és kénytelen kint várakozni a következő lehetőségig, ami akár egy napot is jelenthet.

Van, hogy toalettre, vagy tusolni sem mehet be, ezeket a dolgokat kint kell megoldania, így marad például a ballonos mosakodás. Ez azért eléggé megalázó manapság már, amikor az infrastruktúra mindenhol rendelkezésre áll. A másik, ami nyűg a gépkocsivezetőknek, az a munkájuk agyonszabályozottsága. A sok-sok közlekedési rendelet, a világon csak az Európai Unió egyes országaiban agyonszankcionált tachográf-rendszerek, melyek nem mindig a biztonságot szolgálják, sőt. Mire gondolok? A tachográf, a menetíró készülék például nem a sofőr fizikai és szellemi munkáját regisztrálja, hanem azt „írja”, hogy az autó mennyit dolgozott. Ismétlem, nem a sofőr, hanem az autó.

Miközben a gépkocsivezető fáradtságára visszavezethető súlyos balesetek túlnyomó többsége vasárnap este 22 és hétfő délelőtt 10 óra között következik be, ez statisztikai tény. Akkor, amikor a tachográf rögzíti, hogy az autó a telephelyen jól „kipihente” magát. Azt viszont ugye, nem jegyzi, hogy a sofőr a hétvégén mondjuk otthon tetőt cserélt a házán, füvet nyírt a birtokán, vagy éppen szüretelt a szőlőjében stb. Effektíve tehát a tachográf, illetve az ahhoz kapcsolódó pihenő- és vezetési időt megszabó előírások elsősorban nem a gépkocsivezető fiziológiai állapotához köthető biztonságot szolgálják. És gondoljunk bele, micsoda helyzetet teremt, ha egy sofőrnek éppen néhány kilométerrel a hazaérkezése előtt jár le a vezetési ideje (ami így valójában nem a vezető, hanem a gépkocsi ideje), és ezért kénytelen kint várakozni az otthonától mindössze pár tíz kilométerre egy kamionparkolóban, ha egyáltalán talál még szabad helyet bent, ahelyett, hogy befejezhetné a fuvart és hazatérhetne lelki, és fizikai értelemben is megpihenni a családjához! Összességében tehát az a baj, hogy olybá tűnik, mintha minden és mindenki éppen a gépet irányító, a kormány mögött helyet foglaló legfontosabbról, az emberről feledkezne meg.

Péter Lajos, egy nagykanizsai autóiskola vezetője kérdésünkre elárulta: a szakma iránti egyre csekélyebb érdeklődés már náluk jelentkezik.

Megbeszélés és gyakorlófeladat a Start Autósiskola nagykanizsai rutinpályáján. A vezetőfülkében Pálfi István, a teherautó mellett pedig Hegedüs Gyula oktató és Péter Lajos, az iskola vezetője. Fotó: Horváth-Balogh Attila

– Senkit nem motivál, hogy belföldön keressen 100 ezer forintot havonta, s vállalja magára a munkával járó rengeteg felelősséget – vélekedett. – Ráadásul ha a B kategóriás jogosítvány mellé egy fiatal meg akarja szerezni a C, az E kategóriát, a GKI-t, a szaktanfolyamot, meg elmegy PÁV-ra, nos, az legalább félmillió forintos költséget jelent. Ekkora összeget csak kevesen tudnak beruházni. Persze, ha valaki bevállalja a külföldi munkát, ott gyorsan megtérül a befektetés, viszont olyan szigorú előírások vannak a vezetési és pihenőidők kapcsán, hogy ha valaki ezek betartását elhibázza, ezer eurós büntetést simán a nyakába sóznak. Ezek a dolgok azt gondolom, hozzájárulnak a sofőrhiányhoz. Ami azonban nemcsak nálunk probléma, hanem külföldön is.

Felerősödtek a negatív beidegződések

Megkérdeztük Dittel Gábort, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a NiT Hungary ügyvezető főtitkárát is. Ő megerősítette mindazt, ami írásunkban elhangzott, továbbá hozzáfűzte: az is rontja a sofőr szakma presztízsét, hogy megszűntek azok az előnyök, melyek a kamionos szakmát a rendszerváltás előtt jellemezték (szabad határátlépés, extra jövedelem), viszont felerősödtek a vele, illetve a kamionokkal kapcsolatos társadalmi előítéletek, negatív beidegződések.

Péter Lajos szerint a hatályos szabályozás sem kedvez a szakma utánpótlásának. Régebben ugyanis 19 évesen hivatásos gépkocsivezető lehetett valaki, ma viszont – a korhatárok módosításával – 22 évesen, de inkább 23-24 évesen ülhet teherautó volánja mögé. Addigra pedig szinte mindenki megtalálja a helyét más szakmában, esetleg családot alapít, vagy éppen elmegy külföldre mosogatni – sokkal jobb fizetésért...