Büki József a veséjét adta rokonának

A nagy műtét utáni lábadozásra már csak a paplannal takart heverő emlékeztet az elkülönítőként is szolgáló nappaliban. Barátságos cserépkandalló árasztja a meleget. Jóska ugyan olyan életvidám, mint régen, s most áradnak belőle az élmények, ami nem is csoda, hiszen olyan próbatételen van túl, amit csak kevesen élnek meg Magyarországon. Sajnos!

A transzplantációt követően utazik varratszedésre:

-Azért kell erről beszélni, mert kevés az élő donor! – folytatja vendéglátónk. - Tudni kell, hogy tavaly úgy nyolcszázan vártak vesére az országban. Az idén a számuk meghaladta az ezret. Élő donoros veseátültetésre egy évben tudtommal ötven alatt van lehetőség. Mindez azért alakul így mert kevés a felajánlott vese. Nem csak Magyarországon, hanem az egész világban. A vesére várók közül legalább tíz százalék közben meghal, mert nem juthatott időben szervhez. A legtöbb esetben – kivéve a mi történetünket - a rokonok a saját beteg családtagjukat sem tudják megsegíteni, mert nem azonosak a vércsoportok. Pedig mindez kibírható. Én is itt vagyok!

Arról a fiatalemberről, akin Büki József a veséjével segített, annyit elárulhatunk, hogy négy és fél éve várt már vesére. Jóska szerint nem élte bele teljesen magát abba, hogy szerencséje lesz, félt egy esetleges csalódástól, hiszen az eljárás szerint az utolsó pillanatban is visszaléphet a donor.

-Tény, a szabályok szerint a szervet adományozó jelölt bármikor, bármely vizsgálati szakaszban felfüggesztheti az eljárást, sőt a vizsgálatok alapján is bármikor mondhatják azt, hogy a jelölt mégsem lehet donor. A mi esetünkben a közvetlen rokonoknál is ez volt a helyzet. Adták volna ők a veséjüket, de mint már elhangzott nem segíthettek. Ha valaki alkalmasnak bizonyul, a beleegyezését közokiratba kell foglalni, sőt arról is nyilatkozni kell, hogy az adományozás minden kényszertől, fenyegetéstől, és megtévesztéstől mentes volt, s ami igen lényeges, ellenérték nélkül történt – foglalja össze József az eljárás hivatalos menetét.

Ahhoz, hogy megértsük a most ötvenhét éves Büki József döntését, egy kicsit vissza kell lapoznunk az életében. A leglényegesebbeket így köti csokorba házigazdánk:

-Dongalábbal születtem. Emiatt, nekem nem lehetett olyan gondtalanul örömteli a gyermekkorom, mint a többi társamé. Én nem tudtam jól focizni, futni, ügyetlenebb voltam, mint a rendes lábú gyermekek. Ezért elhatároztam, ha e téren nem versenyezhetek mindenkivel, olyat fogok tenni, ami mindenkinek a hasznára válhat. És ez, „a mindenki hasznára való cselekvés” a véradás lett. Hogy miért pont a véradásban? Ennek az a története, hogy igen súlyos balesetet szenvedett az egyik családtagunk. Most is élesen él bennem, amit akkor, még gyermekként hallottam, a rokonom ötvenegy ember vérét kapta meg ahhoz, hogy életben maradhasson. Eddig százegyszer adtam vért, erről elismerésem is van! A vérem nullás negatív, igen ritka.

Elmondják, miután megvolt a felajánlási döntés, elkezdődött egy igen fárasztó és igen hosszú, sőt idegőrlő vizsgálat sorozat. Szeptember elejével kezdődtek el a vizsgálatok és január 22-én írták ki a műtétet március elejére. Öt hónapig tartott a vizsgálatsorozat, ami elsősorban az időigénye miatt nagyon fárasztó volt. Jóska szerint jó lenne, ha a donort befektetnék egy hétre valamelyik kórházba és minden szükséges vizsgálatot elvégeznének rajta egy helyen. Ennek szakmai szükségességét nem vitatja senki, de nincs rá egyelőre anyagi fedezet. Nem irreális kérés ez, hiszen például, ha egy agy halott veséjét meghatározott időn belül át kell ültetni, az élődonorosok is kaphatnának könnyítést a megelőző vizsgálatoknál. Ha összességébe nézzük a költségeket, ez még csak többe sem kerülne. Külföldön vannak is jó példák, az átültetést végző Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika betegtájékoztatójában például arról is olvashatunk, hogy a várakozási időt lerövidítendő, Norvégiában törvényileg szabályozták a folyamatot. Az élő adományozót a halott szervekkel szemben előnyben részesítik. Sőt, ott, mielőtt valakit a vesére várakozók listájára felvesznek, a betegnek kell bizonyítania, hogy a rokonságában, és a baráti körében nincs élő veseadományozó. Így elérték, hogy a vesék felét élők adják és a várakozási idő, 7-8 hónapra rövidült. Nálunk ez 2-3 év, ami így sem rossz, mert például Németországban legalább öt év.

-Kiderült a vizsgálatokból, hogy teljesen egészséges vagyok, jöhet a műtét. Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy visszalépek. Hittem abban, hogy az életben ennél jobbat már nem nagyon tehetek. Igaz, a véradók jelmondata is az, hogy egy véradás három élet megmentését jelenti, de mégis személytelen. Itt meg együtt mentünk, egy műtétben adtam oda a vesémet, amit azonnal beoperáltak a barátomba. És micsoda öröm volt, amikor látták, hogy az új vese működik. Látszik a fotókon is, hogy literszám választja ki a beültetett vese az első véres vizeletet. Mi ez ahhoz képest, hogy szegény előzőleg négy decit ihatott huszonnégy óra alatt. Kérdeztem is, hogy minek örül a legjobban? Annak, válaszolta, hogy végre kedvemre ihatom a vizet - idézi fel ezeket a pillanatokat József.

Míg beszélgetünk gyakran csöng a telefon. Barátai, ismerősei hívják Jóskát. Jutka a felsége meg is jegyzi: – A fülére nőtt már a telefon. De hát nagy élmény volt ez, függetlenül attól, hogy kellő türelem is kellett az elviseléséhez. Hat hét az itthoni lábadozás, aztán remélhetőleg hamarosan mehet dolgozni – mondja reménykedve az asszony.

-Az egerszegi Tungsramban dolgozok, üvegtechnológusként – veszi vissza szót Büki József. - De nem a Tungsram állományában vagyok, hanem egy munkaerő kölcsönző cég közvetített ki oda. Természetesen tájékoztattam mindenkit arról, hogy mi fog velem történni az elkövetkezendő hetekben, nyilván valakit állítottak a helyemre, mert a munkát el kellett végezni, de remélem nem lesz gond a vissza menetellel.

Büki József a jövőt illetően is optimista. Mint mondja, eddig is figyelt az életvitelére, most meg tudja, hogy egy veséje van. Az biztató, hogy az élő vesedonorok több mint húsz éves követése során bizonyított, sem vesekárosodás, sem magas vérnyomás nem alakult ki a szervadományozás után.

-Alig várom már, hogy élhessem a régi életemet. Hogy leúszhassam a heti kétezer méteremet, hogy ismét pingpongozhassak minden héten legalább két órát, no meg, hogy mehessek az építők Vadrózsa dalárdájába próbálni. És nem hallgatom el azt sem, hogy van a haverokkal egy-egy bornapunk is, ami nem az ivászatról szól, hanem a barátságról.

-Mikor lesz az első véradás? – kérdezem Jóskát – Vagy ezzel már felhagy?

-Dehogyis! Fél év múlva, ha minden jól megy, már újból adhatok vért is. A véremre szükségük van az embereknek. Ja, és majd elfejtem, egy másik donor listán is évek óta fent vagyok. Csontvelő adásnál is számon tartanak. Egyszer majdnem sikerült csontvelőt is adnom. Egy áruházban voltam, amikor felhívtak, hogy esedékes, sőt sürgős lenne a dolog. Mégsem lett belőle semmi, mert az utazás előtti este hívtak, hogy meghalt, aki megkapta volna a csontvelőmet. De ez még előfordulhat az életemben – nyugtázza Büki József, aki úgy érzi, akkor lett volna kevesebb, ha nem adja oda a veséjét annak, akinek az élete ezáltal rendbe jöhetett.