2020.03.24. 12:10
Új versenynaptárral és 15-18 futammal számol a Forma-1 irányítója
Chase Carey, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság elnöke hétfőn, késő este adott ki közleményt, amelyben azt írta, „elkötelezettek” a 2020-as idény megrendezésével kapcsolatban.
12/03/2020 - CORONA V RUS CANCELS AUSTR LIA GP - Chase Carey, F1 CEO, talking about the cancellation of the F1 opening stage after confirming a case of corona virus with a member of the McLaren team . Photo: Duda Bairros / AGIF
Forrás: AFP / AGIF
Fotó: Duda Bairros
Az amerikai szakember emlékeztetett arra, hogy az elmúlt héten az F1, a tíz istálló, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közösen hozott azonnali és hatékony intézkedéseket a koronavírus-járvány terjedésével összefüggésben. Hozzátette, hogy bár egyelőre nem lehet megjósolni, mikor javul majd a helyzet, de biztosan javulni fog, ők pedig akkor készen állnak majd elindítani a vb aktuális idényét.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy az eddigieken túl további versenyek is a halasztás sorsára juthatnak, ugyanakkor a partnereinkkel együtt arra számítunk, hogy valamikor nyáron elkezdődhet a szezon, ezért is hoztuk előre az augusztusra tervezett szünetet március-áprilisra”
- írta Carey.
Az F1 első embere úgy fogalmazott,
„jelentős módosításokra” kerül majd sor az év elején kiadott versenynaptárhoz képest, az idény eredetileg tervezett november 29-i befejezése pedig biztosan csúszni fog.
Carey hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben nem áll rendelkezésre elegendő és megfelelő információ ahhoz, hogy elkészítsék a naptárat, de arra számít, hogy a következő hónapban ebben a tekintetben javul a szituáció.
Hangsúlyozta, a lehető leghamarabb vissza akarnak térni a versenypályákra, de a legfontosabb változatlanul a versenyzők, a csapattagok és a szurkolók egészsége, ezért folyamatosan egyeztetnek és tanácsokat kérnek az egészségügyi szakemberektől.
A Forma-1 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, valamint a holland, spanyol és monacói futam elhalasztását jelentették be, hétfőn pedig a bakui Azerbajdzsáni Nagydíj szervezői közölték, hogy nem tudják megrendezni június 7-én a versenyt. Június közepén Kanadába, június végén pedig Franciaországba látogatna el a mezőny, de a világjárvány miatt ezeknek a futamoknak is kérdéses a megrendezése. Franciaország a fertőzéstől leginkább sújtott államok között van, és szigorú intézkedések vannak érvényben, Kanada pedig lezárta határait.
A Magyar Nagydíjra az eredeti tervek szerint augusztus 2-án kerülne sor.
Forrás: MTI
Borítókép: Chase Carey pozitívan áll a dolgokhoz
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg