Illik a csapatba

2024.07.23. 11:00

Magyar Péter bizalmasa újságíróknak akarta eltörni az ujját, mert kritizálták a rendezését

A napokban jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter, hogy Radnai Márk lesz pártjának egyik alelnöke. A lépés nem meglepő, hiszen Radnai a kezdetektől fogva ott van a Tisza Párt elnöke mellett. Az újdonsült politikus a színházi világ perifériájáról érkezett a közéletbe. korábban az Átriumban is rendezett, de onnan hamar kirúgták, mert két újságírót is megfenyegetett, hogy eltöri az ujjaikat, miután bírálták a rendezését. A különféle internetes fórumokon már most megy a találgatás arról, hogy az említett fiatalember miért kapott ekkora hatalmat Magyar Pétertől. Ezért érdemes megnézni, kicsoda pontosan Radnai Márk.

MW

Magyar Péter, a TISZA elnöke

Forrás: 24 óra

Fotó: Flajsz Peter

Radnai Márk mindenhová követi Magyar Pétert, szervezi, irányítja a demonstrációkat, ő volt a „karmestere” a Kossuth téri rendezvényeknek is. Magyar Péterrel való bizalmi viszonyát jól jelzi, hogy ott volt a politikussal a botrányosra sikerült estén az Ötkertben is. Ő volt az, aki későbbi kártalanítás miatt elérhetőséget kért attól a férfitól, akitől Magyar elvette a telefonját, majd a Dunába dobta a készüléket. (Természetesen azóta sem fizettek az ellopott telefonért.) De talán ennél is jelzésértékűbb, hogy Radnai tagja volt a pártvezető kijevi küldöttségének.

Radnai Márk Kijevben készített pózolgató szelfit 
Forrás: Facebook/Radnai Márk

Magyar Péter posztjában azt is elárulta, hogy milyen feladatokat szán beosztottjának, aki eddig hivatalosan nem töltött be formális pozíciót a formálódó baloldali pártban. 

Márk vezeti a Párt operatív működését, ő felel továbbá a rendezvényeinkért és a videós tartalmakért

– írta.

Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy

Radnainak komoly befolyása lesz a párt működésére, és kulcsszerepet kapott a pártszervezésben.

A rendező, aki nem bírja elviselni a kritikát

Radnai Márknak szakmai körökben meglehetősen negatív volt a megítélése. Koltai Tamás, az Élet és Irodalom színikritikusa keményen bírálta, sőt azt állította, hogy Radnai nem tud rendezni. Ebben egyébként a magyar színházi szakma egyetértett. Erre Magyar Péter bizalmi embere olyan mérges lett, hogy megfenyegette Koltait: soha többet ne merjen beülni az ő előadására, mert eltöri az ujját – emlékeztet az Origo.

Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, kártékony csótány. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!

– fogalmazott még 2015-ben.

Később állítólag elnézést kért a szokatlanul durva reakcióért, de mismásolva hozzátette, hogy nem illik ilyet terjeszteni a háta mögött. Az akkoriban őt foglalkoztató Átriumot nem hatotta meg a bocsánatkérés, és levette Closer című darabját a műsoráról. 

Radnai Márk rendező olyan stílusú üzenetet küldött Koltai Tamás kritikusnak, amely minden színházetikai és alapvető emberi normát megsért. A szólásszabadsághoz való jog színházunk egyik legfőbb alapelve. Ebbe természetesen éppúgy beletartozik egy kritikus vagy néző negatív véleménynyilvánítása, mint az erre adott dühös alkotói reakció, de a fizikai fenyegetőzés minden formája számunkra elfogadhatatlan

– írta közleményében a színház.

Nem sokkal a botrány kirobbanása után kiderült, hogy Radnai a Librarius kulturális magazin egyik munkatársát, aki a Magyar Narancsba is publikált, szintén ujjtöréssel fenyegette meg. Az érintett elmondása szerint Radnai telefonon fenyegette meg, hogy eltöri a kezét, ha megjelentet egy interjút. Az újságíró nem tervezte nyilvánosságra hozni a történetet, de miután látta, hogy nem ez volt az első ilyen eset, úgy érezte, „nem árt tudnia a szakmának, hogy ez nem egyszeri kirohanás volt”.

Az ügy akkora port kavart, hogy a Magyar Narancs nyíltan megfenyegette a rendezőt. 

„Ezúton hívjuk fel Radnai Márk figyelmét, hogy a fenyegetés büntetőjogi tétel”

– írta kissé szokatlan stílusban a baloldali lap, amely szerint Radnai tettével két büntetőjogi tényállást is kimeríthetett, a kényszerítést és a zaklatást. 

A történtek után Radnait kirúgták az Átriumból, és több-kevesebb sikerrel a filmes-művészvilágban igyekezett elhelyezkedni. Elsősorban sorozatfilmekkel próbálkozott, azonban maradandót nem sikerült alkotnia. Feltehetően emiatt is kötött ki a politikában.

Az Origo teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában