A letenyei Ádám Krisztián tervezte a Bajnokok Ligája új trófeáját

A pályázatot az Európai Kézilabda Szövetség, a Magyar Kézilabda Szövetség és a szakmai partnerként bevont egyetem közösen választotta ki. A kiírásra végül hat munka érkezett volt, aki három, különböző koncepció köré épített tervet is bemutatott, míg mások a labdát és a hagyományos kupa szerkezetet ötvözték. Akadt olyan pályázó duó, akiknél a labda és a csapatjáték különleges dinamikája köszönt vissza.

– A tervezés során feladatunknak tekintettük, hogy szakítsunk a sztereotípiákkal, és az elképzelésünket a játék dinamikájára építettük – mesélte Ádám Krisztián. – A büszkeségnél csak a feszültség nagyobb bennünk, mert rövid határidőt szabtak meg a trófea elkészítésére, amibe a hibázások valamint az előre nem látható nehézségek beszámítása nem fért bele. Iparművészek, egyetemi oktatók vagyunk, jelentős szakmai tapasztalattal és gyakorlattal a hátunk mögött, de most a járt útról letérve egy eddig ismeretlen kihívás előtt állunk.

Ádám Krisztián emeli magasba az elkészült remekművet a hivatalos sajtótájékoztatón, mellette kollégája Sipos Balázs. A játék lényegét igyekeztek megragadni a trófea tervezésekor. Fotó: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Krisztián Nagykanizsán született, ám a család Letenyén élt, az általános iskolát is ott végezte el. Gyermekként néhány kézilabdaedzésen részt vett, ám ami még a sportnál is jobban érdekelte, az a rajzolás volt. Tehetségére hamar felfigyeltek a szülei, majd rendszeresen részt vett a Rétfalvi Sándor és Fürtös Ilona irányította rajzszakkörön.

– Akkor még úgy éreztem a grafikus szakma passzol az elképzeléseimhez a legjobban – mesélte a fővárosban élő férfi. – Eközben persze a fém megmunkálásával kapcsolatos munkák is érdekeltek, hisz édesapám géplakatos műhelyében sok időt töltöttem. Lenyűgözött az ottani atmoszféra, s talán ez is közrejátszott abban, hogy végül más területet választottam hivatásomnak.

Ezzel a munícióval a Pécsi Művészeti Szakközépiskolát vette célba, ahol már az ötvös szakra iratkozott be. Jól döntött, ugyanis ahogy belépett az ottani műhelybe, soha többé nem gondolt a grafikára.

– Csodálatos szakmai élményekkel felvértezve jelentkeztem a Magyar Iparművészeti Egyetemre, ahová első alkalommal nem vettek fel – mesélt tovább Krisztián. – Aztán másodszorra sem, ám eközben egy pillanatra sem pihentem, állandóan képeztem magam, tanultam aranyművestől, fémnyomótól, bronzöntőtől, de még kovácstól is. Minden szakma más és más pluszt adott, s talán ezért is harmadik próbálkozásra felvettek az egyetemre. Fémműves-tervező művész diplomát kaptam, s jelenleg ott tanítok az egyetemen.

A kézilabda trófea felső része nikkelezet vörösrézből készült, az alsó a DuPont által kifejlesztett Corianból, amely homogén felületű és rendkívüli szilárdságú anyag, egyharmad részben akrilgyantából, kétharmad részben pedig ásványi anyagokból. A megrendelő kívánságának megfelelően a trófea nem lehet 80 centiméternél kisebb és 110 centinél nagyobb, a tömeghatár 10 kilogramm, arra gondolva, hogy a trófeát mozgatni és a magasba kell emelni, de az asztalon elhelyezve is stabilan kell állnia.

A művész kettősnek mélyen bele kellett ásnia magát a kézilabda szabályaiba, s bár Krisztián fiatalként kipróbálta a sportágat, így az ötletek egymás után tódultak a készítők fejébe. A „színtiszta" magyar alkotás egyfajta üzenetet is közvetít a sportolóknak, a sportvezetőknek, és a mérkőzések nézőinek.

– Igyekeztünk a dinamikusan fejlődő labdajáték lényegi elemeire rátapintani – folytatta Krisztián. – A hatvanperces küzdelmekből pedig kiragadtuk azt, ami abban a legszebb és a legdrámaiabb, és amiből még az is kitűnik, hogy itt mindig a labda körül forog a világ. A térbeli alkotással azt a lendületet, nőiességet és lüktetést igyekeztünk művészien megragadni és formába önteni, amelynek egy trófea – bárhonnan is szemlélik – tükörképet mutathat. A trófea elkészítésére ugyan mi ketten kaptunk megbízást, de most a hajrában azoknak az iparművész barátainknak a segítségére is számíthatunk, akik ugyancsak szépet álmodtak, de mögöttünk végeztek. Elismeréssel és köszönettel mondhatom el, hogy ez a trófea nem csupán a magyar iparművészet két szereplőjének a sikerére világíthat rá, hanem a kivételes összefogásra is.